2004. májusában házasodtunk össze a férjemmel, majd rá pár hétre, még az előszezonban a Tunisair Légitársasággal elutaztunk Tunéziába, a nászutunkra. Azért választottuk ezt az országot, mert az utazási iroda kínálatában eléggé egzotikusnak tűnt ez az ország, elfogadható volt az ára és mert úgy gondoltuk, nem biztos, hogy még egyszer, valaha is eljutunk Afrikába.

Ennyi év távlatából biztosra már nem tudhatom, milyen jelenleg Tunéziában nyaralni, de azért – szokásomhoz hűen - kicsit utánaolvasgattam a mostani helyzetnek, mások útibeszámolóinak, s meglepődve láttam, hogy nagyon is hasonlókat írnak le ahhoz, mint amiket mi 17 éve megtapasztaltunk!

Hát akkor nosztalgiázzunk egy kicsit:
Késő este landoltunk Tuniszban, s az első emlékezetes benyomásunk, pozitív élményünk az volt, amikor izgatottan kiszálltunk a repülőből és megláttuk a pálmafákat, majd megcsapott az az Afrikára jellemző kellemes párás meleg!

A reptérről magyar idegenvezetővel, autóbusszal vittek tovább a szállásainkra, mindenkit máshova, emlékszem tele volt a busz, de azért jutott hely mindannyiunknak. Nekünk a történelmi városban, Sousse-ban lett szállás foglalva.

A szállodánk neve Seherezádé volt. Másnap reggel a teraszról néztük végig az első csodálatos napfelkelténket Afrikában, aztán leszaladtunk a partra és belevetettük magunkat a hullámokba!

Jó is volt, meg nem is, mert sajnos sok volt a hínár, moszat még itt az előszezonban. A két hét alatt viszont, amíg ott nyaraltunk május végén, június elején, medúzával egyáltalán nem találkoztunk (szerencsére).

Mire visszaértünk a szobánkba, meglepődve láttuk, hogy az ágyunkat virágokkal díszítették fel. Igazán kedves megnyilvánulásnak tartottuk ezt a gesztust a szobalányok részéről, ezért hagytunk is nekik némi aprót és magyar csokit az asztalon, majd felfedezőútra indultunk, egyelőre csak a szállodánk környékére.

Már elsőre szembetűnő volt a sok gyönyörű, színes murvafürt a jobbára fehér falakon. Annyira különlegesek voltak, hogy én – reménytelen romantikusként – alig tudtam betelni velük! Gondolhatjátok, hány filmet fotóztam el rájuk!? Itt egy csokorra való belőlük.

A másik, amik nagyon tetszettek mindkettőnknek (még a férjem is emlegeti néha), a tengerpart melletti bozótosokon megtelepedett csiga kolóniák voltak. Eszméletlen milyen sok lógott egy-egy leanderen, egyfajta érdekes szimbiózisban.

Körbejártuk a hotelünket is. Sajnos a Seherezádé szálloda főbejárata, az utcafrontról nézve eléggé lehangoló látványt nyújtott, az épület és az előtte álló női szobor is ütött-kopott volt, magyarán nappali fénynél eléggé lepukkantnak nézett ki.
A recepció és a hall sem nyűgözött le, egyedül a kisebb-nagyobb keleties stílusú madárkalitkák voltak érdekesek, benne színes papagájokkal, de sajnos mivel általában sűrű bagószag terjengett itt a levegőben, ami minket – nem dohányosként – nagyon irritált, nem sokáig időztünk ezekben a köztes terekben.

A szálloda belső udvara, kertje, a medencés és a tengerre néző része viszont tisztességesen rendben volt tartva, a füvet nyírták, s mindenhol virágok pompáztak, valamint pálmafák gazdagították a Földközi-tenger partját.

Őszintén szólva, azt kell, hogy mondjam, tunéziai tartózkodásunk alatt, végig ezekbe a furcsa ellentmondásokba ütköztünk! A „szép” mellett eléggé szembetűnően ott volt mindig valami csúnya is, ami igencsak meghökkentett bennünket. Mindjárt mesélem is tovább, hogyan és mennyire.

A szobánk puritán volt, egyszerű, de nekünk tökéletesen megfelelt. A ruhásszekrény ajtaja nagyon tetszett, kovácsoltvas díszítéssel volt beépítve.

De a legeslegjobb a panoráma volt a teraszunkról, mert egy pálmafa ligetre, azon túl pedig közvetlenül a Földközi-tengerre láthattunk rá! Láttuk az arra kóricáló hajókat, a partra kicsapó hullámokat, de még egy vihar közeledtét is a két hét alatt. Ezeken kívül csodálatos volt reggelente megnézni a napfelkeltét onnan.. csend volt, béke és nyugalom.

A szállodánkban egyébként csak reggelit és vacsorát kaptunk, de ezek mindig bőségesek és nagy választékúak voltak. A vendégek annyiszor rakhattak a tányérjukra a különféle ételekből, ahányszor csak akartak. Nekünk ízlettek, amivel megvendégeltek. 

Az ebéddel viszont már gondban voltunk, ugyan kipróbáltunk néhány vendéglőt a környéken, de őszintén szólva nem nyűgözött le a főzőtudományuk és rendszeresen olyasmit is kihoztak, amit mi nem kértünk és amiről fogalmunk sem volt, hogy éppen mit eszünk!
Úgy hogy két-három alkalom után azokat inkább hanyagoltuk és felkerestünk Sousseban egy élelmiszeráuházat. Itt legalább palackozott vízből is felpakoltunk, mert csapvizet nem ajánlatos inni Tunéziában.

LAPOZZ TOVÁBB, A CIKK FOLYTATÓDIK !