Hirdetés

A Grand Splendid egy igazi argentin kuriózum, melyet sok utazó szeretne megcsodálni Buenos Airesben.

 

A Dél-Amerikába utazók kedvenc célpontjai közé tartozik az Argentin főváros Buenos Aires, melynek hangulatát többen is Budapestéhez hasonlatosnak vélik. ( Az Evita c.világsikert aratott film egyes részleteit is Budapesten forgatták ). Írásunkban egy olyan különleges kultúrával kapcsolatos látnivalóra hívjuk fel a figyelmet, melyet nagyon sok Argentínába látogató turista szeretne megnézni. Ez pedig nem más mint a világ legszebb könyvesboltja Buenos Airesben az Ateneo Grand Splendidben.


Grand Splendid 01forrás: wikipedia.org



A bámulatos szépségű épületet 1919-ben avattak fel, mint Grand Splendid Színház. A gyönyörű új színház szépen díszített épülete egy régi hasonló rendeltetésű intézmény az Észak-Színház maradványaira épült, Max Glücksman, osztrák üzletember kezdeményezésére. Az átadáskor a színház négy szintjén 500 fős közönséget tudott fogadni. A hőskorszaknak is felfogható időszak szintén fontos eseménye volt, hogy az emblematikus helyről 1923-ban kezdte sugározni műsorát az a Radio Splendid rádióállomást, ahol a színpadi előadások mellett az összes műsort is készítették. A színházi előadások mellett filmvetítéseket is tartottak a Santa Fe és a Catallo sugárutak találkozásánál lévő csodaszép Grand Esplendid épületében,

 

melyben később egy különleges hangulatú könyvesbolt kapott elhelyezést Grand Splendid Athenaeum néven.


 Utazási Tipp  
    Fedezze fel Argentínát

A Grand Splendid Athenaeum egy bámulatosan szép és díszes épület aminek különleges varázsa van, architektúrája egyedülálló. Különleges nevezetessége az olasz származású argentin festő, Nazareno Orlandi olajjal festett kupolafreskója, aki az első világháború lezárása után a béke allegóriáját ábrázolta. Korábban a brit Guardian, legutóbb pedig a National Geographic is felhívta a figyelmet a világ legszebbikének mondott könyvkereskedésre.

 

Az épület 2000-es funkcióváltásakor nagyon odafigyeltek a részletekre: jelenleg is láthatóak az eredeti erkélyek, az értékes építészeti díszítő elemek valamint az egykori színpad bársonyfüggönyös háttere. Az egykori színpadon ma egy exkluzív kávézó található, ahol átélhető az épület egyedi hangulata, történelme. A kultúra és művészet szelleme áthatja a könyvesbolt összes szegletét. A központi részen egy zongora is helyet kapott, ami nagyon jól szimbolizálja az épület múltját és jelenét.


Grand Splendid 02forrás: flickr.com


Az argentinok sokat és szívesen olvasnak, amit jól bizonyít az évi több ezer kiadott új könyv és a városi könyvtárak magas száma is.

 

Buenos Aires vezeti a világvárosok rangsorát az egy főre jutó könyvesboltok tekintetében is.

 

A Grand Spledid Athenaeumra mint egy nemzeti intézményre tekintenek, ami egyedi vonzerővel bír. A neves könyvesbolt mára az írók, más művészek és gondolkodók fontos találkozóhelyévé vált. Könyvbemutatók és egyéb kulturális rendezvények helyszíne is, amit a helyieken kívül az éppen Buenos Airesben tartózkodó híres személyiségek is szívesen látogatnak. A világ különböző részeiről Argentínába érkező turisták városnéző programjában gyakran feltűnik a neve, részévé vált az argentinok történelmének és kultúrájának. Mindenképpen ajánljuk a meglátogatását mindazoknak, akik a jövőben Buenos Airesbe látogatnak.


TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább