Kevés olyan kivételesen szerencsés adottságokkal bíró ország van, ahol a konyhai alapanyagok ennyire gazdag tárházával találkozhatunk. Az országban a kutatók több, mint 50 mikroklímát azonosítottak, ahol több száz különböző haszonnövény termesztéséhez ideális feltételek vannak. Emellett az ország kétezer kilométeres csendes-óceáni partvidéke a Humboldt-áramlatnak köszönhetően a világ egyik halban és tengeri élőlényekben leggazdagabb térsége is. Ez az ökológia adottságok adják az alapot Peru kulináris hagyományához, ami Limát az elmúlt évtizedekben a kontinens gasztronómiai fővárosának a rangjára emelte.

  Kevés olyan kivételesen szerencsés adottságokkal bíró ország van, ahol a konyhai alapanyagok ennyire gazdag tárházával találkozhatunk. Az országban a kutatók több, mint 50 mikroklímát azonosítottak, ahol több száz különböző haszonnövény termesztéséhez ideális feltételek vannak. Emellett az ország kétezer kilométeres csendes-óceáni partvidéke a Humboldt-áramlatnak köszönhetően a világ egyik halban és tengeri élőlényekben leggazdagabb térsége is. Ez az ökológia adottságok adják az alapot Peru kulináris hagyományához, ami Limát az elmúlt évtizedekben a kontinens gasztronómiai fővárosának a rangjára emelte.Az inkák történelmük fénykorában több száz partvidéki és andoki népet integráltak a birodalmukba, amelyek - szerencsésen behódolva és ezzel elkerülve a lemészárlást, vagy az istenek történő feláldozást - megismerhették egymás hagyományos fogásait is. Régészeti leletek alapján tudható, hogy a Machu Picchu konyháján az Andok környékbeli terményei mellett ugyanúgy hétköznapi alapanyagnak számítottak a friss tengeri halak, kagylók és rákok is, mint Amazónia őserdejének a mélyéről származó különleges gyümölcsök és gyógynövények. Viszont egészen a konkvisztádorok érkezéséig nem került Dél-Amerika asztalaira se steak, se rizs, se búzakenyér, ahogyan szintén csak ezt követően kerülhetett az európaiak asztalára sült krumpli, paradicsom, vagy főtt kukorica. (És feltehetőleg a történelmi következményeket alapján

  Dél-Amerika őslakosai örömmel lemondtak volna akár a marhahúsról, és a fehér kenyérről is, ha ezzel elkerülhették volna, hogy egy emberöltőn belül 90 százalékuk odavesszen a járványok és az embertelen bánásmód következtében.) A burgonya, és kukorica európai diadalútjával párhuzamosan azonban a spanyolok által meghonosított állatok és növények is kezdtek beépülni a leigázott alkirályság őslakosainak az étkezési szokásaiba. Mára a legnépszerűbb perui klasszikusok között szerepel például az „arroz con pato” (kacsa rizzsel, ami még távoli rokonságban sincs az alföldön közkedvelt rucás kásával), vagy a hétvégente millió számra nyársra húzott „pollo ala brasa” (nyárson sült csirke, amihez viszont kell némi gourmankodás, hogy markánsan megkülönböztethessük a jóféle zamatos grillcsirkétől). 

  A perui konyha koronaékszerének tekintett ceviche azonban, abban a formában, ahogy a 21. században a szélesebb világ is megismerte és megkedvelte, nem jöhetett volna létre, ha több mint száz éve nem érkeznek nagy számban japán bevándorlók az országba. A japán bevándorlók közreműködésével a perui partvidéken kialakított nikkei hagyomány volt az, ami először a perui-japán konyhát az ország határain kívül is ismertté tette. Az igazán jelentős szemléletváltozás azonban akkor köszöntött be, amikor az előkelő perui éttermek is elkezdték felfedezni országuk gasztronómiai gyökereiket, és behozni a drágább éttermekbe is az Andok falvaiban évszázadok óta készített ételeket, legalábbis azoknak a modern konyhai felfogások alapján továbbgondolt változatait. Ez a fejlődés szerencsésen egybe esett a fejlett világban a tudatos és egészséges táplálkozás kultuszának a térnyerésével. A perui gasztrokaszt felsőbb köreiben korábban figyelemre sem méltatott „hétköznapi” alapanyagok, mint a quinoa, lucuma, huacatay, vagy éppen a tengerimalac, megtalálták az útjukat a jelentős átalakuláson keresztülmenő limai éttermek világába. És szép lassan a perui konyhakultúra a nemzeti önbecsülés egyik legfontosabb elemévé vált. Ennek a csúcspontja valószínűleg  2007 október 26-án volt, amikor a kormány hivatalosan is a Nemzeti Örökség részévé tette a cevichet, a picaronest, a macát, pontosabban úgy cakkumpakk, az egész perui gasztronómiát, hogy innentől kezdve aztán a történelmi hadvezérek és popsztárok helyett a sikeres szakácsok legyenek a legmenőbb nemzeti hősök. 

  Egy perui utazás során érdemes a turisztikai látványosságok mellett belekóstolni a helyi élet zamatába is, és igenis megkóstolni még azt a bizarr színű, egy útikalauz által sem dicsért Inca Kolát is, ami legalább olyan ikonikus eleme Perunak, mint a girbe-gurba Nazca vonalak.