Hirdetés

Találd meg az igényeidnek megfelelő utasbiztosítást

EUB utasbiztosítás

Hirdetés

 

Budapest, 2023. június 27.Bár a magyarok 61 százaléka úgy véli, jobban tud spórolni és ügyesebben be tudja osztani a pénzt, mint egy évvel korábban, honfitársaink háromnegyedének mégis hiányos a családi kasszája. Tudatosan készülnek az idei vakációra is: tízből négyen kifejezetten spórolnak erre a célra, az utazást tervezők harmada több mint fél éve gyűjt.

A magyar családok átlagosan 170 ezer forintot költenek a nyári pihenésre,akik pedig nem indulnak útnak, azok 57 ezer forintot szánnak a kikapcsolódásra – derült ki a Cofidis Hitel Monitor reprezentatív kutatásából.

 

  Az aktuális felmérés során a pénzügyek miatti aggodalommal való megküzdés módszerei voltak fókuszban. Úgy tűnik, a magyar lakosság megtanult együtt élni a változásokkal, és beosztani a pénzt. A Cofidis családi kassza hangulatindex februárhoz képest csupán enyhe, 4 pontos visszaesése jelzi: az emberek hétköznapjaiban nincsenek újabb jelentős átalakulások.



A jó ár miatt messzebbre is elmennek

Több dolgot is megtesznek az élelmes magyarok a spórolás érdekében. A tavalyi év ugyanezen időszakához képest 84 százalékuk alaposabban megtervezi, mi kerül majd a kosarába, ugyanennyien pedig intenzíven vadásznak az akciós ajánlatokra. Népszerűek lettek a saját márkás termékek: a fogyasztók közel háromnegyede nyugodt szívvel emeli le ezeket a polcokról, 70 százalékuk pedig vásárlás előtt már az interneten tájékozódik arról, melyik kereskedőnél találja a legolcsóbb ajánlatot. Az emberek több mint fele a kedvező árak miatt az otthonától messzebb lévő üzletekbe is hajlandó elmenni.

Napi limit a költőpénznél

A magyarok 32 százaléka tervez idén nyaralást. A kikapcsolódás idén a válaszadók több mint felének (57 százalék) nagyobb anyagi terhet jelent, mint korábban. Azonban sokaknak így is nagyon fontos az utazás, nem akarnak lemondani róla, ezért a magyarok 38 százaléka gyűjt külön erre a célra. 15 százalékuk úgy tervezi, hogy az idei nagyobb pihenés költségeit részben vagy egészében pénzintézeti hitelből vagy a rokonoktól kapott kölcsönből fedezi. Pontos kalkuláció készül a vakáció idejére is: az utazók 60 százaléka előre behatárolja a teljes, nyaralásra fordítható összeget, 35 százalékuk még az egy napra jutó költőpénzt is. A kiegészítő szolgáltatásokra, mint az utas- és poggyászbiztosítás, a külföldre utazók fele gondol előre, és csaknem ugyanennyien kiváltják az Európai Egészségbiztosítási Kártyát.


Ennyit költ az átlag

Külföldi útnál a magyar háztartások átlagosan 490 ezer, belföldi út esetén 250 ezer forintos összköltséggel számolnak, azok pedig, akik nem készülnek elutazni, 57 ezer Ft-ot terveznek elkölteni idén a nyári kikapcsolódásra.


A magyarok negyede senkire sem számíthat anyagilag

A tudatosság és a spórolás ellenére csupán a magyarok 26 százaléka állítja, hogy kényelmesen kijön a jövedelméből, a válaszadók háromnegyedének pedig hiányos a családi kasszája. Ez a hiány a többségnek havi szinten mintegy 200 000 forintot jelent – ennyi kellene még pluszban a kényelmes élethez. A magyarok 47 százaléka szerint az elmúlt egy évben gyakrabban fordult elő vele valamilyen anyagi nehézség: mínuszba került a bankszámlán, késett a számlák befizetésével, kölcsön kellett kérnie a hónap végén, vagy hozzá kellett nyúlnia a megtakarításaihoz. Akik nem jönnének ki a hónap végén a pénzükből, azoknak mintegy harmada a szüleitől, nagyszüleitől kérne támogatást, a magyarok negyede viszont azt vallotta, senkije sincs, aki pénzügyi vészhelyzet esetén segítségére lehetne.

Család, hobbi, énidő

Az anyagi kihívásokkal való küzdelem jelentős hatással van a magyarok lelkiállapotára. Kétharmaduk többet aggódik a pénzügyei miatt, és kimerültebb mint egy évvel ezelőtt, közel felük pedig frusztráltabb, türelmetlenebb és rosszabbul alszik.


Cofidis HM 2023 Q2 statisztikak nyaralas

A háztartások jövedelmétől függetlenül 78 százalékuk szerint aktívan kell keresni a megoldást pénzügyi nehézségek idején. A mindennapi stresszel való megküzdésben leginkább a családjukra számítanak a magyarok, közel felük ezért mindig időt szakít arra, hogy együtt lehessen a szeretteivel. Harmaduk szerint a hobbijukban tudnak igazán feltöltődni, ugyanennyien pedig arra törekszenek, hogy énidő megteremtésével szakadjanak ki rövid időre a napi hajtásból.

 

Cofidis Hitel Monitor – hitelcélok

·         A magyarok 8 százaléka tartja elképzelhetőnek személyi kölcsön felvételét az elkövetkező 3 hónapban.

·         Akik elképzelhetőnek tartják a nem lakáscélú hitelfelvételt, azok átlagosan 1,35 millió forintot vennének fel. Ez az összeg az előző negyedévhez képest 175 ezer forinttal, mintegy 15 százalékkal nőtt.

·         A leggyakoribb hitelcélok a lakásvásárlás (35%) és a lakásfelújítás (31%), ezt követi a másik hitel kiváltása (22%), valamint az autóvásárlás (19%). Akik a következő 3 hónapban hitelt akarnak felvenni, azok tizede szívesen költene ebből a nyaralásra is.

 

Forrás: Comlab  Szerző : dr. Szondy Máté


travelbay banner 2


 

Segítünk a spórolásban ! Találd meg a TravelBay.hu  oldalán a legjobb szállás, repjegy és bérautó árakat !

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.