Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Ismerjék meg a világ egyik legérdekesebb romvárosát, rengeteg piramisával és sírhelyével! Ez a szudáni Meroé!


A város a Kr. e. 8. századtól fogva lakott terület volt, és jó pár királysághoz tartozott fennállása során, ezek közül az egyik legjelentősebb a Napata királyságban betöltött szerepe volt egészen Kr. e. 280-ig. A Kr. e. 7-ik századra már rengeteg kőépület és templom állt a városban, míg párszáz évvel később a többközpontú királyság egyik délebbi tagjának volt a fővárosa. Bár az uralkodók egytől egyig a fő-fővárosban leltek végső nyugtukra, addig a királyi család több tagja és egyes főtisztviselők is itt lettek eltemetve. Kr. e. 3-ban épült az első piramis a vidéken, amikorra a település már jelentős kézműves ipart volt képes kialakítani. A város végzete csak a Krisztus születése utáni 400-dik évszázadban következett be, amikor többször is etióp királyok uralma alá került - ráadásul ebből az időszakból már nincsenek piramisleletek.


 Utazási Tipp  
    Fedezze fel velünk Afrikát

A város maradványait James Bruce fedezte fel 1772-ben, és az ókori leírások alapján rövidesen azonosított is, mint Meroét. Egy 1821-ben publikált utazási napló említi meg részletesen azt, hogy egy piramistemető is felfedezhető a város mellett. A beszámoló hatására sírrablók tucatjai lepték el a vidéket a könnyű meggazdagodás reményében. A rablóásatások pozitívuma közvetett módon, hogy előkerült több, azóta világhírt szerző maradvány, viszont több piramis súlyosan megrongálódott.

meroe 01


Egy 1842 és 1845 között zajló porosz expedíciót azért indítottak, hogy felmérjék a műemlékek állapotát és értékét. Ők megemlékeztek több, azóta teljesen semmivé foszlott iratról és domborműről. 1903-ban szintén voltak ásatások, viszont azok több kárt okoztak, mint hasznot. A legkomolyabb munkálatok 1920 után kezdődtek meg, rengeteg csapat végzett itt feltárásokat, amiknek a többsége sikeres lett, bár a legteljesebb képet csak a ’90-es évek óta ismerjük.


meroe 02


Pár szó a piramistemetőről: a város keleti részétől nem messze húzódik a piramistemető, ami rengeteg sírhelynek, így elhunyt embernek ad otthont. A két legtávolabbi temető a királyoké volt, de volt saját körzete az előkelőknek is.

 

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.