Az idei 38. Balatonátúszást új szabályok szerint bonyolítják le, mert engedélyezik a résztvevőknek a féltáv leúszását is

   Ebben az évben a tervek szerint augusztus első szombatján (08.01) fogják lebonyolítani az 1987 óta minden éveben megrendezett Balaton-átúszást, melynek ezúttal is a Lidl áruházlánc lesz a névadó szponzora. A szervezők a résztvevők régi kérésének engedve ettől az évtől  a teljes 5,2 kilométeres Révfülöp-Balatonboglár táv teljesítése mellett  a 2,6 kilométeres féltávú leúszást is leheteővé tették. A féltávot teljesítők Balatonboglárról indulnak el és egy 1,3 kilométerre kihelyezett bólya megkerülése után érkeznek majd vissza a célba.


 Utazási Tipp  
    Balatoni szállások a legjobb áron

Balaton átúszás1 Forrás: Wikipedia



 A Balatont átúszó versenyzők  biztonságára egy 130 vitorlásból, 7 kishajóból és 4 motorcsónakból álló  vizifolyosó valamint a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának munkatársai ügyelnek majd. Az elónevezés már 2020. július 15-én szerdától elindul. Az érdeklődők online előre tudják  jelezni az átúszási szándékokat  A szervezők nemcsak a profi úszókra számítanak és   nagyon reménykednek abban is, hogy az időjárás megfelelő lesz a verseny megtartásához augusztus elsején és sikeresen lebonyolíthatják a versenyt.  

 . Bővebb információkat az esemény weboldalán lehet találni.     


Balaton átúszás22


TIPP: EGY JÓ AKCIÓS UTRA VADÁSZOL ? - HASZNÁLD AZ UTAZÁSKERESŐNKET ! itt



 


Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.