Hirdetés

Találd meg az igényeidnek megfelelő utasbiztosítást

EUB utasbiztosítás

Hirdetés


A családommal mi is Balatonfenyves széles rajongótáborának tagjai közé tartozunk, nyaranta szívesen keressük fel az üdülőtelepet, már csak azért is, mert kedves ismerőseinknek itt található olyan üdülőjük, ahol a népes familíánk is kényelmesen elfér.

A fővárosból és a Nyugat-Dunántúlról a 7-es főúton, illetve a Székesfehérvár-Gyékényes vasútvonal által elérhető üdülőfalut mi délről, Balatonszemes irányából közelítjük meg, ezért rendre végigmegyünk a 67-es úton, amiről természetesen mindig eszünkbe jut a híres Republic-szám is. Érdekesség, hogy egyes szakaszain (egészen pontosan az R67-es gyorsúti szakaszon) ún. Zenélő Utat alakítottak ki, így, ha olyan 75-80 km/h-val végigautózunk rajta, hallhatjuk a nevezetes nóta dallamát is.


magyarorszag balaton balatonfenyves1
Maga Balatonfenyves sokáig Fonyód részét képezte, lakói 1991-ben egy szavazás keretében azonban az önállóság mellett szavaztak. A település nevét a keleti részeken megtalálható fenyvesek után kapta. Az üdülőtelep legfőbb vonzereje a többi Balaton-parti településhez mérten viszonylagos nyugalma és természetesen remek strandjai, amelyekből hármat is találhatunk a helységben, ezek a Nagy Strand, a Balatonfenyves Strand, valamint a Csalogány Strand. Ezek mindegyike szabad strand, és gyönyörű, a szemközti Badacsonyra nyíló panorámával rendelkezik . Mindegyik strand tiszta és rendezett, a víz sekély és lassan mélyülő és az összes hely rendelkezik játszótérrel, így kisgyermekes családok részére is kiváló választás. Többféle játéklehetőség várja az itteni nyaralókat.

A Nagy Strand Balatonfenyves legnagyobb strandja. Nagyon előnyös partszakasz kisebb gyermekek számára is, akiknek bizonyos szakaszonként külön homokos öblöket, illetve strandrészt alakítottak ki. Vannak öltözők, WC, zuhanyzók, játszóterek és egy vízibicikli-kölcsönző is. A víz is jó minőségű és a parton számos étterem, vendéglő és pizzéria, lángosozó várja a látogatókat, de közel van az üdülőtelep sétálóutcája is. Rengeteg fával rendelkezik a terület, ezért nemcsak árnyas, hanem „tüdeje” is van. A stranddal párhuzamos utcában van fizetős parkoló, de ha valaki nem sajnál egy kis sétát, a környező utcákban ingyen is parkolhat.


magyarorszag balatonfenyves2
A Balatonfenyves Strand a Nagy Strand folytatásának is nevezhető. Itt is fizetős a parkolás és a WC-használat, ezért jó, ha előre felkészülünk apróval, egyébként a partmeder se nem túl mély, se nem túl sekély. A környéken számos büfé található, ha bármikor megéheznénk és ezen a területen is elég sok árnyékos hely akad, illetve a parti sétányon haladva innen már nem nehéz eljutni a mólóig és a fenyvesi hajókikötőig sem. A Csalogány Strandon is vannak, öltözők, zuhanyzók, játszóterek és fák. A partszakasz itt is elég sekély, de az elején elég sok kagyló van, ezért ajánlatos inkább fürdőcipőt viselni. Itt is vannak büfék, lángosozók és egyéb étkezdék.


Látnivalók Balatonfenyvesen és a környékén:

- Kisvasút (Balatonfenyvestől Somogyszentpálig húzódik, remek program a kisgyermekes családok részére)
- Nagyberek – vadregényes terület a falutól délre (túrázás, vadászat)
- Balatonfenyvesi Yachtkikötő és Móló – a mólót egészen végig lehet járni, de a kikötő zárva van az idegenek elől.

A település jó utakkal rendelkezik, sík terepen terül el, viszont a vízpart és a boltok néha tekintélyesebb távolságra vannak egymástól, így aki teheti, fedezze fel inkább kerékpárral a környéket.


magyarorszag balatonfenyves
Kirándulások Balatonfenyves környékén:

Az ide látogatók többféle egész napos, illetve félnapos kirándulási lehetőség közül tudnak válogatni:

- Fonyód – kikötő, Fácános vár, Présház étterem, Várhegyi-kilátó
- Balatonboglár - Gömbkilátó, Platán Strandfürdő, Múzeumhajó
- Hévíz – gyógyfürdő
- Zalakaros – gyógyfürdő
- Csisztapuszta (Buzsák) - fürdő
- Kehidakustány - termálfürdő
- Keszthely – Helikon-kastélymúzeum, Cadillac-múzeum, Balaton Múzeum
- Kis-Balaton
- Kápolnapusztai Bivalyrezervátum
- Hajókirándulások: Badacsony, Szigliget



Készítette: Méhes Judit    Fotók: saját forrás


TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.