Tolna megye székhelyét és Magyarország történelmi borvidékét, a boron keresztül ismertük meg. Igényes borkóstolás az Eszterbauer pincészetben. Egész napos kirándulás egy katonai jeep platóján, a lösz dombok között, piknik a Bati-kilátó lábánál, éjszakai túra a Garay élménypincében.

2020 júniusában töltöttünk el egy hétvégét Szekszárdon, ahol az első programunk mi más lehetett volna, mint egy fantasztikus borkóstoló.


Szekszárd főtér


A szőlőművelő Eszterbauer családban mindig kiemelt szerepe volt a szőlőnek és a bornak.  A szekszárdi adottságoknak megfelelően kínálatuk nagy részét vörös fajták adják, de természetesen van fehér és rosé boruk is. A kóstolónk a Gyöngyöző szekszárdi muscat ottonel és Öröm roséval indult. A nagy melegben jól esett a frissítő. Igazán meghitt élmény volt hallgatni Eszterbauer János emlékeit, melyek képek formájában jelentek meg előttünk. Nagypapája fotóját nézve, a bort ízlelve, megelevenedett előttem a történelem ezen szelete. Bár ebben a pár órában elsősorban a borban, az ízében, állagában, illatában, aromájában kellett volna gyönyörködni, engem sokkal inkább megfogott minden egyes történet, mely a palackok mögött áll. Tivald névre hallgató cabernet sauvignon boruk a nemzetközi versenyeken is sikerrel szerepelt. A tulajdonos ezzel a borral teszi tiszteletét nagyapja napszámosa, Tivald előtt. ..."legszebb borunk címkéjén álljon számára emlékezés és verejtékes munkájáért elismerés..."

Eszterbauer pince


Szekszárdi hétvégénk csúcs eseménye a szombati jeep túra volt. Délelőtt tíz órára jött értünk a sofőr Lengyel Péter személyében, aki a Völgy Kézműves Termékek házigazdája. Egy régi katonai GAZ terepjáróban utaztuk körbe a vidéket. Sapkákra figyelni, székekbe kapaszkodni, indul a száguldás!
jeep2


A reggeli kávénkat a Kávé Házában fogyasztottuk el, házi krumplis pogácsa kíséretében. Magas minőségű, komoly szakmai felkészültségű, kultikus hely. A koffein adag után irány a város teteje. A Kálvária-hegyen áll a szőlő-szobor, mely Szekszárd jelképeiből tevődik össze. Szőlő és búzakalász. Termőföldek veszik körül, a domboldalon sorjázó szőlősorok szemet gyönyörködtetnek.
Bati kilátó
Brew your mind


  A kilátóból egy különleges sörkóstolóra indultunk. A Brew Your Mind sörfőzde egy kicsi de annál igényesebb s különlegesebb hely az ország ezen felében. Bár Szekszárd a bor hazája, mégis sörkészítésben is jeleskedik. Láthattuk az üzemet, megkóstolhattunk minőségi, finom maláta nedűket. A neve utal a sörfőzés technológiájára valamint ha szó szerint fordítjuk le akkor azt jelenti: "dobd el az agyad" Itt is azt tapasztaltam mint eddig bárhol, ahol a városban jártunk, hogy szívvel és lélekkel dolgoznak. Kóstoltunk epres IPA sört, Kávés Luckiest és lágert is. A sörök doboza egyedi színeivel kirí a tömegből.
szurdik túra

A sörkóstoló után bejártuk a szekszárdi dombság - sötétvölgyi erdőtömb területeit. A szőlő dűnék között kialakított szurdik utakat róttuk a jeeppel néha-néha igen megrázó élmény volt . Szemünk előtt csak a végtelen termőföldek s a köztük megbúvó bor birtokok. Páratlan nyugalmat áraszt a vidék. A legjobb területeket hosszú évek tapasztalatai alapján találták meg a bortermelők. Legtöbbjük ajándékba kapta a tudást elődjeitől. A szőlőtermesztés, borkészítés művészet. Az ebédünket a Bati- kilátó lábánál fogyasztottuk el, mely piknik kosárban érkezett. Jéghideg fröccs, vörös bor, házi szalámi, kolbász, frissen sült házi kenyér, kézműves sajtok. Az elemózsiánk minden elemét Péter felesége készítette részünkre. A Nyitott Vendégasztal- mellyel foglalkoznak- egy olyan étkezési lehetőség, ahol meg lehet ismerkedni a vidék hagyományos ízeivel, ételeivel s elkészítési módjukkal. Lekvárokat, mézeket, kemencés finomságokat lehet megkóstolni náluk. Ebből a repertoárból kaptunk mi is egy kis ízelítőt, a természet lágy ölén.
A kilátó a szekszárdi dombság legmagasabb pontján áll. Csodálatos körpanorámában lehet részünk. Északra a Völgységi patak völgyére, mögötte a Tolnai-hegyhátra. A távolban Paks és Kalocsa is felsejlik. Nyugatra pedig a Keleti-Mecsek nyúlványai is látszódhatnak. Délkeleti irányban ellátni a Sárközig s a Gemenci erdőre is.


Szekszárdi dombság


A kilátót elhagyva újabb izgalmas utakat jártunk be, néha előre kellett hajolnunk, a benyúló ágak és levelek miatt. Leírhatatlanul élveztem az egész túrát. Van egy úgynevezett szurdik szabály. (szekszárdiasan a szurdokot, szurdiknak hívják) Mely szerint: mindig az tolat vissza, aki alulról érkezik. Ez a régi korokból maradt meg, mikor még lovas kocsival közlekedtek. A program végén Göndöcs Lajos nyitott pincéjében szálltunk ki a jeepből, ahol megkóstolhattuk a Kadarkát, a Szekszárdi Bikavért, a borász rozéját s Olaszrizlingjét is. Mindezt szőlőtőkék között, Sauli-völgyben, ahova lösz szurdokokon keresztül jutottunk el. Így hogy vezetővel voltunk, olyan helyekre jutottunk be, ahova mezei turistaként lehet nem mentem volna el. Igazán autentikus s minőségi élményekben lehetett részünk.

 Utazási Tipp  
    Szállásakciók, gyors foglalás akár SZÉP kártyával is!


Szekszárdon a bor mellett kiváló ízekben is részünk lehetett: Toscana Látványkonyha éttermére esett a választásunk. A mediterrán hangulatú, kicsit vintage stílusú étterem első percben levett a lábamról. Minden frissen készül, legyen az pizza vagy pasta s mindezt nézheted is. Az illatok pedig....eszményi! A séf és felszolgáló fiatalemberek viccesek, közvetlenek s nem utolsósorban persze roppant sármosak is. Az ízek pedig mennyeiek. Annyira jól éreztük magunkat, hogy a végén egymás között arról beszélgettek az ott dolgozók, hogy vajon nevető port tettek a borba?


Szekszárd


  A Szász étterem 1965. óta működik a városban. Minőségi, igényes ételeivel, különleges csapolt söreivel várja az éhesen érkezőket. Teraszáról megkapó kilátás nyílik a Béla király téren álló katolikus templomra. Szemben vele pedig a Garay élménypince található.
A pince különlegessége, hogy nem csupán bor kóstolásra és vásárlásra van lehetőség, hanem egy élmény túrára is. 780 négyzetméteren minden megtalálható, ami a borról és a borkultúráról szól. Filmek, infógrafikák, érintőképernyős tudástesztek és aromakorongok.

   Ez a hétvége igazi íz bomba volt számunkra, kiváló termékekkel, szívbéli vendégszeretettel.


 Szerző&fotók: Szőlősi-Papp Orsolya Utazz, Élj, Szeress 



Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.