Hirdetés

Találd meg az igényeidnek megfelelő utasbiztosítást

EUB utasbiztosítás

Hirdetés

Ismerjék meg Johan Eliascht, aki az utóbbi évtized egyik legjelentősebb támogatója a zöldmozgalmaknak és a környezettudatosságnak!

 

A jelenleg 57 éves üzletember svéd állampolgár, aki 2007 és 2010 között a brit kormány tagja, mint az erdőpusztulás megakadályozása és a környezetbarát energia felhasználásának szakértője. Johan Eliasch rengeteg cég elnöke: vezet például sportszergyárat, de elnöke még egy emberi jogi alapítványnak is, emellett pedig a brazil esőerdők egyik legnagyobb barátja. (Még a Brit Olimpiai Szövetség tagja is)



Talán mégis a legkiemelkedőbb hozzá köthető cselekedete az volt, amikor 2005-ben megteremtette az Esőerdő Alapot (Rainforest Trust) 14 milliárd dollárért, szóval kvázi megvett 1600 négyzetkilométernyi területet az esőerdő közepén, hogy az addig ott fákat kivágó cégek abbahagyják a munkájukat. 2006-ban megalapította a Cool Earth-öt, ami szinte az összes esőerdőkért harcoló civilszervezetet támogat, és körülbelül 120 ezer tagja van.


esoerdo milliardos1



2007-ben egy független tanulmányt készített arról, hogy a nemzetközi pénzügyi támogatásokkal lehetne a leghatékonyabban támogatni a felmelegedő bolygón egyre nehezebb életet élő esőerdőket. Ez a későbbiekben az „Eliasch jelentésként” híresült el, és részben emiatt lett a brit kormány különmegbízottja a témával kapcsolatban.

 

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.