Hirdetés

Találd meg az igényeidnek megfelelő utasbiztosítást

EUB utasbiztosítás

Hirdetés

Víz alatti étterem – már ez a pár szó is egészen meglódítja az ember fantáziáját, és vadabbnál vadabb ötletek jutnak eszébe. Ismerjék meg az elsőt Európában!

 

Maga a koncepció is sok embert magával ragad, hiszen egészen páratlan (vagy inkább groteszk?) élmény lehet az, hogy a frissen készített tengerből származó specialitást a tengeri környezet közvetlen közelében fogyaszthatod el. Ez a fajta „szolgáltatás” már más kontinenseken megjelent (Amerika, Ázsia), viszont Európában először a norvégok honosították meg, egy, az Északi-tengerhez tartozó partszakasz mentén. Az étterem két célt is szolgálni fog: hogy a vevők a lehető legelégedettebben távozzanak a helyszínről, illetve hogy a kutatóknak egy egészen érdekes kutatóbázist adhassanak.


under 01forrás: under.no



A hely az Under névre hallgat, ami norvégul annyit tesz, hogy „csoda” és Lindesnesben várja a látogatókat, Oslótól mintegy 400 km-re. Az épület egészen érdekesen fest, olyan, minthogyha egy hatalmas kőépület kandikálna ki a vízből, ha valaki nem tudja, hogy milyen célt szolgál a hely, akkor egészen meglódulhat a fantáziája azzal kapcsolatban, hogy mi is lehet ez. (A tervezők úgy írják le a helyet, ami olyan, mint egy elsüllyedt periszkóp)

 

A formavilágért egyébként az a cég felelős (Snohetta), ami korábban az alexandriai könyvtár és a norvég operaszínház felújítását is vállalta.

 

Az Under a világ legnagyobb víz alatti épületeként szolgál, és öt és fél méter mélyen várja a vendégeket.


under 02

forrás: under.no


Utazási Tipp
Skandináviai utazások,
szálláskereső

A hely sok olyan részlettel rendelkezik, ami miatt egy idő után mindenki belátja, hogy egy mestermű: a falakat úgy tervezték meg, hogy a vízi növények és kagylók is képesek legyenek ott megélni, és az időjárás szeszélyeit is képes átvészelni, ugyanis úgy tervezték, hogy a legnagyobb hullámoknak és a legviszontagságosabb viharoknak is ellenálljon.


under 005

forrás: twitter.com


Az épület rengeteg olyan eszközzel van ellátva, amivel a kutatók képesek tanulmányozni a helyi élővilág nagy részét, és a legapróbb mozzanatokra is képesek felfigyelni, amik megzavarják a helyi ökoszisztémát. A kutatás hosszú távú célja, hogy annyi információt gyűjtsön össze, hogy össze lehessen rakni belőle egy számítógépes rendszert, ami felismeri az itteni eredményekből a helyi élővilág változásait.


TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.