Minden Los Angelesbe utazónak javasoljuk, hogy keresse fel a híres Hollywood Boulevard-t, amely minden évben az egyik leghíresebb filmes esemény az Oscar Gála helyszíne.
A legelső Oscar-díjátadó ünnepséget csaknem 100 éve 1929. május 16-án rendezték meg körülbelül 270 meghívott, köztük a korszak prominens filmsztárjai, rendezői és befolyásos producerei jelenlétében. Az eseményre és az azt követő bankettre a Hollywood Boulevard egyik neves hoteljében került sor. Érdekesség, hogy a legelső díjátadó a beszédekkel együtt is körülbelül mindössze 15 percig tartott, majd a résztvevők átvonultak a díszvacsorára.
A történelem legelső Oscar-díjazottja a német Emil Jannings színész volt, aki díj első évében elnyerte a legjobb színészi alakítás díját két némafilmben eljátszott szerepéért ( "Utolsó parancs" -1928 valamint a "Minden hús útja"1927). Jannings díja egyáltalán nem okozott meglepetést, mert a nyerteseket már jóval korábban kihirdették. Az első nyertes film az első világháború idején játszódó "Wings" című film volt William A. Wellmen rendezésében.
1929-ben még senki sem sejtette, hogy az akkori rövid ünnepség később a világ legfontosabb filmdíjának átadójává fejlődik az idők során. Mostanra gála egy globális médiaeseménnyé fejlődött,, amely normál esetben február végén vagy március elején zajlik és emberek milliói követik a tv-jükön illetve az interneteten.
Lapozz tovább a folytatásért !
Az Oscar díjra úgy tekint a filmipar minden rendezője, színésze vagy színésznője, zeneszerzője vagy bárki más, aki részt vesz a filmalkotásban, hogy ez az ami megkoronázza a teljes karrierjét. A sokak által áhított arany színű trófea mindössze 34 centiméter magas és vékony 24 karátos aranyréteg borítja. A bronzből készült szobor súlya 3,8 kilogramm. A kezében szablyát tartó kis szobor George Stanley szobrászművész készítette art déco stílusban Cedric Gibbons tervei alapján
Az "Oscar" nevet 1979 óta védi a védjegyes oltalom. Alkotóinak évente milliókat hoznak a Oscar-szobrocskák reprodukciói és a hozzájuk kapcsolódó reklámbevételek.
Az Oscar-díjakat oda ítélő Mozgóképművészeti Akadémia Academy of Motion Picture Arts and Sciences (AMPAS) tagjai eredetileg 36-an voltak számuk jelenleg mintegy tízezer fő, akik közül több, mint hatezren jogosultak szavazásra. Az 1927-ben alapított társaság eredetileg Hollywood legnagyobb stúdióinak vezetőiből állt.Az Akadémia ötletét eredetileg Louis B. Mayer, a Metro-Goldwyn-Mayer (MGM) hollywoodi filmgyártó cég befolyásos vezetője találta ki, ő volt aki többedmagával megszervezte a legelső díjátadást. A Filmes Akadémia legelső elnöke a népszerű némafilmes színész, Douglas Fairbanks volt. Az akadémia 1949-ben költözött át Beverly Hillsbe költöztette székhelyét, könyvtára ma is ott található.
Az évek során sokat fejlődött az Akadémia, az évek során a társadalmi fejlődéssel párhuzamosan fontos szerepet kaptak anők és a színesbörűek is. Ma körülbelül 7000 tagja van, akik a filmipar különböző területein végzik munkájukat.
Covid: A 2021-es járványügyi védekezés jegyében nem mindenki tudott megjelenni a 93. Oscar díjátadó rendezvényen. London és Párizs is fogadott néhány nemzetközi jelöltekett, akik csak online módon tudnak részt venni a díjátadón. A résztvevőknek kötelező lesz a negatív koronavírus-teszt és be kell tartaniuk a rendezők elővigyázatossági előírásait is. 2022 tavaszától viszont ismét a régi formában zajlik le ez a híres esemény.
TIPP: Ha Los Angelesben járunk, többféle filmes tematikájú program közül választhatunk. Ezek közül a legnépszerűbbek a következők:
Látogatás a Universal Studios -ban illetve a Warner Bros stúdióbanl, Hollywood klasszikus filmes túra a Los Angeles-i gazdag és híres filmsztárok lakóhelyeinek bemutatásával
Szerző: Bajna Gábor, fotók: Az utazási Élmények facebook csoport képei ill. flickr