A Pfahlbauten a Boden (német neve Bodensee) tóba/tóra épített, rekonstruált cölöpfalut jelenti.
Az egyik legnagyobb archeológiai múzeumnak számít Európában, valamint Németország legrégibb szabadtéri múzeuma és egyben az UNESCO Világörökségi Helyszíne is (mivel évezredekig megőriztek itt olyan organikus tárgyakat, mint pl. a kenyér, a kosár, a sapka). A tóban található valamikori épületmaradványok alapján építették meg 4 falu pontos mását. Így az eredeti ásatásoknak megfelelően 23 házat emeltek fel, amelyekben a kő-és bronzkori emberek mindennapjait mutatják be.
A régi múzeum történelmi kiállítótermében több mint 1000 eredeti lelet látható az Alpok régióból. Emeleti részén létrehoztak egy tudományos kutatóintézetet, egy nagy könyvtárat, valamint az iskolásoknak szóló Archeolabot. 2013-ban pedig megnyílt az Archeorama – a régészek vízalatti munkáját prezentáló - multimédiás egység is, amit idegenvezetés keretében lehet megtekinteni. A cölöpmúzeum 1922-ben nyitotta meg kapuit először a látogatók előtt, manapság évente kb. 300.000-en kíváncsiak rá.


2020. október 4-én látogattunk el a Pfahlbautenbe autóval (ezt azért hangsúlyozom ki, mert természetesen más közlekedési eszközzel is megközelíthető, pl. hajóval, vonattal, vagy egy menetrendszerinti buszjárattal, mely a környék főbb látnivalói között jár (érintve pl. a meersburgi kastélyt, vagy a salemi majomparkot). Az első fontos tudnivaló, hogy Unterhuldingbe csak az ott lakók, vagy az ott alvó turisták, ill. a mozgássérült emberek hajthatnak be autóval (ill. kerékpárral is be lehet menni). Mindenki másnak a városka melletti P1 (Parkplatz zum See, Ehbachstraße) fizetős parkolóban kell hagynia a járművét. Innentől csak követni kell a kisebb-nagyobb embercsoportokat a főút alatti(!) gyalogátkelőhelyen át – az út ki is van táblázva a kikötőig. Egy könnyű, kb. 8-10 perces sétáról van szó Unterhuldingen városkáján keresztül. Ha valaki mégsem bírná a sétát, felülhet a helyi kisvonatra, de hogy őszinte legyek az a 7 Euro, amit befizettünk négyünkre egy alig 4 perces útért kissé borsos ár volt, szóval szerintem nem éri meg. A gyaloglás amúgy is egészségesebb ! A partra érve elhaladunk egy bájos kis templomocska és egy szökőkutas körforgalom mellett, majd jobbra fordulunk a park irányába. Hamarosan meglátjuk a régi vasút épületét (amely ma már étteremként működik) és onnantól már csak pár percre van az úticélunk.
A nyitvatartási időről a korona mizéria miatt érdemes külön tájékozódni a www.pfahlbauten.de weboldalon, de nyári időszakban általában 9-től – 18:30-ig vannak nyitva úgy, hogy zárás előtt egy órával engednek be utoljára. Ugyanezen okból a zárt helyiségekben továbbra is maszkot kell hordani. Családi jegy sajnos nem váltható, így mi két felnőtt és 2 gyermek után (5 és 15 évesek) 32 Eurót fizettünk (1 felnőtt jegy ára 10 Euro, a gyermek jegy 6 Euro).
A cölöpházakhoz stabil fahidakon lehet besétálni. Ha nagyon elbambulunk, akkor fennáll a botladozás veszélye és a kisebb gyermekeket sem szerencsés egyedül előre engedni, mert ha áthajolnak a léceken, könnyen beleeshetnek a vízbe, ami már a part közelében is mélyül.
Fényképezni lehet az épületeket, de csak és kizárólag kívülről ! Amennyire szépen, látványosan kidolgozottak a cölöpházak ezen részei és faragott oszlopai, annyira szegényes a belső berendezésük, így én néha csak átsétáltam rajtuk. A házak tetején a viking kultúrára emlékeztető díszítő elemek láthatók, amik engem a lányaim "Így neveld a sárkányodat" filmjére emlékeztettek, ettől még érdekesebbnek találtam ezeket a cölöpökön "egyensúlyozó", házikókat.

A házsorok melletti nádasban sok-sok madár fészkelt ezen a napos októberi délelőttön.

A távolban szokás szerint hajók, vitorlások haladtak el, alattunk a csillogó víz, mindenhol a Boden tó bája idillikus környezetben, szóval a hely szelleme és szellemisége nagyon is adva van ahhoz, hogy életre szóló emlékeket gyűjtsünk össze magunknak.
Ha valaki a Boden tó környékén járna, mindenképp érdemes erre az időutazásra befizetnie. Egy-másfél órát simán el lehet itt tölteni, túravezetővel akár többet is, mert akkor még a cölöpmoziba is benézhetünk. Már csak ezért is érdemes parkolójegy vásárlás előtt előre kigondolni, hogy mennyi időt szándékozunk itt eltölteni, mert ha pl. megéheznénk, a Pfahlbauten területén ugyan nincs étkezde, viszont a parton több vendéglátóegység is működik. Ha gyermekekkel vagyunk, a cölöpmúzeum mellett egy kisebb játszóteret állítottak fel nekik. A cölöpfalu egy része egyébként erről a partszakaszról is feltérképezhető és lefényképezhető. Esténként a helyiek egy pohár borral a kezükben innen csodálják a naplementéket. Csatlakozzunk hozzájuk, az még csodásabb, még emlékezetesebb befejezése lesz a napunknak.
A Múzeum pontos címe: 88690 Uhldingen-Mühlhofen, Strandpomenade 6.

Szerző & fotók: Brigitta Kernné Riebel