Megint egy építőtábor, egy „igazi”. Ezúttal tényleg a Szovjetunióban. Egy 20 fős ELTE-s csoport vezetőjeként és tolmácsaként vettem részt rajta.

  Életem első repülése! Izgalom és nem kevés félelem volt előtte bennem. Reggel 8- kor indult a gépünk (jó nagy TU 154-es, merthogy akkor ez volt a legnagyobb a Malév gépei között). Túléltem a felszállást, élveztem a falvak, a folyók, a felhők látványát, a fantasztikus ellátást, élveztem a repülést. Ez volt az első és akkor már tudtam, hogy nem az utolsó. Azóta is nagyon szeretek repülni.


Tu 154


Bő két óra múlva leszálltunk Moszkvában a Seremetyevói repülőtéren. Kátya és Szása, a Lomonoszov Egyetem hallgatói vártak bennünket. Felszálltunk egy kissé rozoga autóbuszra és elindultunk a táborhely felé, a Moszkvától 200 kilométerre, északra, Kalinyin város közelében lévő Pervomajszkoje nevű falucskába. Utunk kies tájakon, kátyús, gyakran csak földes utakon vezetett. Órákon át buszoztunk. Időnként megkérdeztük, hogy messze vagyunk-e még, de a válasz mindig az volt, „á nyet, nyedaleko, ez még mindig Moszkva környéke (Podmoszkvojszkij rajon). Este 6 körül érkeztünk meg a senki földjére.


Moszkva Vörös tér


Pervomajszkoje kicsiny falu volt, néhány ház, egy patak, a falu szélén egy eléggé lerobbant gyár egy kicsi és üres (néhány konzerves dobozt, lekváros üveget és csomagolatlan szappant láttunk csak a polcain) magazin (bolt). A falu közepén állt egy egyemeletes ház. Ez volt a szállásunk. A földszintjén volt az ebédlő és a konyha meg valami raktár, az emeleten pedig egy folyosó, amelyből mindkét oldalon nyíltak a szobák. A szobákban vaságyak, rajta tiszta, fehér ágynemű. Fürdőszoba nem volt. WC ugyan igen, de pottyantós ( egy emeletes házban…). Az udvaron egy bádog vályú, fölötte pár csap, amiből addig folyt a hideg víz, amíg az egyik kezünkkel nyomtuk alulról. Ennyi volt a tisztálkodási lehetőség. Mondták, hogy a patakban is lehet fürödni, másnap ki is próbáltuk.

Éhesek voltunk, irány az ebédlő. Valami ismeretlen, romlott hús szagra emlékeztető illatok terjengtek. Kaptunk kotlettet (fasírtszerű, de abból a fura szagú húsból), krumplit, fekete kenyeret és teát. Az volt a legfinomabb az egészben. Vacsora közben összeismerkedtünk a tábor többi lakójával, kb. 20-an voltak a szovjet egyetemisták is, csupa fiú. Ez már gyanús volt… Este sokat beszélgettünk, nem győztem tolmácsolni, mert bár mindannyian legalább 10 évig tanultunk oroszul, megtanulni rajtam kívül senkinek sem sikerült.                      

Másnap korán reggel elkezdődött a munka. Egy új iskola építésénél dolgoztunk, adogattuk a téglát, hordtuk a maltert, a fiúk még falaztak is. Meleg volt. Délelőtt hoztak ki kaját, vajat, lekvárt, fekete kenyeret és teát. Kettőig dolgoztunk. Utána ebédet kaptunk, a szokásosat, csak most volt valami leves is. Aki nem bírta megenni az egyébként még szerintem is ehetetlen húst, az mindig ehetett vajas fekete kenyeret és ihatott teát. Utána fürödtünk a patakban. Nem mondom jó buli volt, de hosszútávon, mint egyetlen tisztálkodási lehetőség nem töltött el bennünket messzemenő elégedettséggel. Szóvá is tettük.


szojet falu


A következő naptól munka után mehettünk fürödni a gyárba, ahol volt egy igazi zuhanyzó, meleg vízzel, csapok, ahol még mosni is tudtunk. De a vajas fekete kenyér és az egyébként finom orosz tea nem elégítette ki étkezési igényeinket. Lázadás közeli volt a hangulat a magyar csoportban. Míg végül sikerült kiharcolnom, hogy néhány önkéntes, maradni akaró fiú kivételével átvigyenek bennünket egy szomszédos táborba.

Novaja Orsa (mert, hogy így hívták az új települést) maga volt a Kánaán (persze csak Pervomajszkojéhoz képest). Ez egy 8 ezres lakótelep a préri közepén, nem falu, mert városias jellegű, de nem város, mert ahhoz azért - pláne a nagy országban – nagyon kicsi. Egyforma vadiúj 2 emeletes panelházak katonás sorban, bennük 2 – 3 szobás lakások konyhával, fürdőszobával, angol WC-vel. A szobákban persze vaságyak (na de ez senkit nem zavart, a budapesti Bólyai koleszban sem volt ennél nagyobb luxus), beépített szekrények, asztal, székekkel. A konyhában gáztűzhely, mosogató, a fürdőszobában kád, mosdó. Na jó, csak hideg víz folyt mindenütt… De volt nagyfazék és melegíteni tudtunk, ha mosni, mosogatni akartunk.


 



Fürödni meg eljártunk mindennap munka után a „bányába” – ez a nyilvános fürdőt jelenti, 2 háznyira volt a mi házainktól (mert, hogy két ilyen új házba költöztünk be). Itt aztán tetőtől talpig megismerhettük a falu apraját - nagyját (igaz csak az azonos neműeket), mert páros órától a nők, páratlantól meg a férfiak mehettek be és akkor akár egy órán keresztül is lehetett élvezni a meleg vizet. Volt itt minden, zuhany, csap, lábmosó, lavórok, csajkák, amivel egymásra vagy magukra locsolták a vizet az emberek. A tisztálkodás tehát nem okozott gondot. Mosni is tudtunk. A házak között kötelek voltak kihúzva (olaszos filing), szárítócsipeszeket kaptunk a helyi asszonyoktól. Egyébként azt el kell mondani, hogy mindkét helyen nagyon barátságosak, segítőkészek voltak az emberek, gyümölcsökkel, piroggal, blincsikivel (süti, palacsinta) kedveskedtek.                      

És akkor a kaja! Volt egy hatalmas étterem (egyúttal kultúrház) a közelben. Ott vacsorázott majdnem az egész falu és mindenki ugyanazt (mint egy menza). De ízletes volt az étel, krumpli, rizs, tészta - különböző (nem büdös) húsokkal, rengeteg paradicsom tejföllel (isteni házi tejföl, tálakban kirakva az asztalokra), palacsinta tejföllel, kristálycukorral (kicsit vastagabbra sütik, mint mi és nincs megtöltve csak négybe hajtva) és az elmaradhatatlan finom tea. Az étteremben esténként mozi volt, vele szemben volt egy szabadtéri színpad és egy táncparkett. Minden este szólt a zene, ment a dizsi (Abbától, Boney M – től zengett az orosz puszta). Így aztán mi sem unatkoztunk.

Nem beszéltem még az itteni csapatról. A táborban kb. 20 orosz egyetemista volt rajtunk kívül, többségében itt is fiúk. Az első perctől velünk volt Kátya és Szása a „komisszár”, de az itteniekkel is hamar összebarátkoztunk. Volt egy másik Szása is, ő volt a „komangyír” (táborvezető), de volt Petya, Léna, Vologya és a kedvencem: Szerjózsa. Ő volt a csoport szórakoztató embere, jól gitározott, énekelt, „sútkákat”(vicceket) mesélt. Esténként, ha nem éppen a kultúrnál buliztunk, moziztunk, akkor összejöttünk a ház előtti parkban vagy valamelyik lakásban és énekeltünk, teázgattunk. Érdekességként elmondom, hogy a teát orosz szokás szerint nem úgy édesítettük, mint ahogy itthon szoktuk, hanem a szánkba vettünk egy jókora kockacukrot és szürcsöltük a keserű teát. Nemzeti esteket is rendeztünk folklór műsorokat állítottunk össze (magyart is, oroszt is). A fél falu tapsolt nekünk a szabadtéri színpadnál. Nagyon jól éreztük magunkat.


szovjjet bélyeg


Közös főzéseket is rendeztünk. Mi pl. rakott krumplit sütöttünk 3 nagy gáz tepsivel. A piacon – mert még az is volt – szereztük be a hozzávalókat. De a helyiek szívélyességét mutatja, hogy legtöbben nem is fogadtak el érte pénzt. Hát a kolbász az azért nem a magyar házi kolbász volt az igaz… de ajándék lónak ne nézd a fogát!

Vasútépítésen dolgoztunk 3 héten át, hetente 6 napot napi 8 órában. Keskeny nyomtávú vasút épült Novaja Orsa és az Isten tudja milyen település között. Reggel felültünk a kisvonatra, néhány kilométer után leszálltunk a préri kellős közepén, majd elment a vonat és visszajött egy szállítmány homokkal. Azt leborította, majd ugyanezt ismételgette naponta többször is. Mire visszajött újabb szállítmányával addigra az előző adag homokot egy spéci fa szerszámmal (stupka) be kellett tunkolni a talpfák közé. A fiúk időnként lapátolták is. Ennyi volt a feladat, nem volt nehéz a munka és pihenőidőnk is volt bőven. A munkaidő végére kb. fél méterrel magasabb volt a töltés. Másnap kicsit odébb csináltuk ugyanezt. Az ebédünket kihozták, egy konténerben volt berendezve az étterem. Finom kaja volt, ebédre jó sok gazdag húsos vagy kolbászos leves (borscs, scsí, stb.) és a pirog különböző óriási változatai (pogácsa vagy buktaszerű sütik).

Vasárnaponként kirándulni vittek bennünket. Egyik vasárnap fürödni voltunk egy tónál. Egy másik hétvégi napot a Volga parti Kalinyin (ma Tver) városban töltöttünk. Náluk kisváros, nekünk egy óriási iparváros benyomását keltette, szocreál házakkal, óriás parkokkal. Megnéztük az egyetemet, több templomot és sétáltunk a városban, a hatalmas parkokban. Visszafelé megálltunk a Volga parton, ahol meg is mártóztunk a folyóban.

A 3 hetes táborozás után 1 hetes „ kultúrprogram” következett. Ebből az első 4 napot Moszkvában töltöttük. A Lomonoszov egyetem épületében, kollégiumában volt a szállásunk a sokadik emeleten. Egy blokkban két darab kétágyas szoba volt, ezek egy közös előszobából nyíltak. Mindegyik blokkhoz tartozott egy zuhanyzó és egy kis teakonyha. Fantasztikus volt a kilátás az ablakunkból. Étkezni az egyetem földszintjén működő hatalmas önkiszolgáló étterembe jártunk. Bőséges és finom ételeket kaptunk.       


Lenin mauzóleum                                       


  Minden nevezetességet megmutattak nekünk, amit a turisták is megnéznek. Voltunk természetesen a Kremlben, annak múzeumaiban, csodálatos aranykupolás templomaiban, láttuk a cárágyút, cár harangot, sétáltunk a Vörös téren, megnéztük Szpászkaja básnyát, a Vaszilij Blazsennij székesegyházat, a Lenin mauzóleumot. Múzeumokat is látogattunk, megnéztük a Tretyakov képtárt, a Történeti múzeumot a Vörös téren.                                                    

Felmentünk (persze lifttel) a több, mint 500 méter magas osztankinói TV toronyba. A Bolsójban balett előadáson voltunk. Egyik este a Vörös tér közelében lévő, akkor a legmenőbb Rosszija szálló bárjában vodkáztunk. Vásároltunk GUM áruházban (itt is kaptunk elég komoly zsebpénzt, fizetést), rengeteg műszaki cikkel felpakolva jöttünk pár nap múlva haza (vasalók, porszívó, hősugárzó, Józsikának emlékszem holdkompot vettem. Megkerestük a Balaton nevű, nagyon népszerű magyar áruházat is. Sétáltunk a Moszkva folyó partján, a 8 sávos Kalinyin sugárúton. Utaztunk a fantasztikus moszkvai metrón. 


Moszkva metro


Kijevbe, utolsó állomáshelyünkre vonattal érkeztünk. Itt is egyetemi kollégiumban laktunk.   Megnéztük a legfontosabb nevezetességeket, átsétáltunk az arany kapun a régi belvárosba, sok szép templomot, kolostort, szökőkutat, múzeumot láttunk. Voltunk többek között a Pecsarszka Lavra kolostorban, a Szent Szófia, Szent Mihály és a Szent Vlagyimír székesegyházban, a Bulgakov múzeumban.   


kolostor                            

Utolsó kalandunk a hazautazással kapcsolatos volt. A Moszkvából Budapestre tartó vonatra kellett Kijevben felszállni. A menetrendben azt olvastuk, hogy a vonat este 8-kor indul a kijevi pályaudvarról. Annak rendje módja szerint kimentünk a regiment cuccunkkal a pályaudvarra, miután a kollégiumi szobákat átadtuk. Ott derült ki, hogy a vonat este 8-kor Moszkvából indul az ottani Kijevi pályaudvarról és csak reggel érkezik Kijevbe. Nagy szívás volt a tévedésünk. Csomagokat beraktuk az automata csomagmegőrzőkbe és visszamentünk a koleszba. Ugyan már ágynemű nélkül, de mégsem a pályaudvaron kellett tölteni az utolsó éjszakánkat. Reggel vissza a pályaudvarra. Csomagjaink jól bezárva a fakkokba, kinyitni nem tudtuk, a kódokat nem jegyeztük fel (nem ismertük még ezt a rendszert). Nagy harcok árán - az egész pályaudvart hangos szirénázással felébresztve – sikerült végül a rendőrök segítségével hozzájutni csomagjainkhoz. Innen aztán már simán hazajutottunk.

Kalandos, élményekben gazdag hónapot töltöttem egyetemistaként a Szovjetunióban. Több éves barátság is szövődött köztem és Kátya között, akivel sokáig leveleztem. 


                                                    Szerző & fotók: Sutusné Grébel Irén