Hirdetés

Hirdetés

Találd meg az igényeidnek megfelelő utasbiztosítást

EUB utasbiztosítás

Hirdetés

 Balos lagúna és Samaria szurdok Kréta leglátogatottabb helyszínei közé tartoznak. Közös bennük, hogy mindkettő természetvédelmi terület, valamint páratlan élményt nyújtanak. A krétai tervezgetésem során egyértelműsítettem már rögtön az elején, hogy biztosan nem fogjuk kihagyni, hacsak kis balták nem potyognak az égből.

                                                                    Balos750


  Korán keltünk, hogy mihamarabb megreggelizzünk és elinduljunk a Balos lagúnához ami a Gramvousa félszigeten található. Kissamostól szerencsére nem sokat kellett kocsikáznunk. Miután letértünk az aszfaltozott útról, egy szakasz földesút következett. Az út parádés. A táj kietlen, mégis valami különös eufórikus hangulatot áraszt magából. Néhol kecskék állták utunkat. Néhány autónak az ablakán is majdnem bemásztak némi finom falatért, cukik ahogy jómodort nem ismerve kéregetnek. Ezek a kecskék nem a híres krétai Kri-Kri fajtából valók, csak sima “házi” pofátlankodók. Az Agrimik egykoron Európa szerte megtalálhatóak voltak, ma már csak itt Krétán a Fehér-hegység és Samaria szurdok környékén lehet velük találkozni.


                      kecskek750


   A korai ébredés és indulás jutalma volt, hogy egészen a parkolóig tudtunk menni, aki később ér a helyszínre bizony van, hogy kilómétereket kell a célig gyalogolnia. Amint az ott tanyázó parkolóőr kecskék megengedték, hogy behajtsunk a területükre, sikerült leparkolnunk. Hátunkra vettük a cuccunkat és megindultunk a kitaposott ösvényen. Kisebb-nagyobb köveken haladtunk a vörösporos hegyoldalban, öszvérek taposóaknáit kerülgetve. Az út nagy része kődarabokból kialakított lépcsőkből áll. Lefelé még annyira nem is munkás a fél óra menetidő, visszafelé nehézkes, hisz a magassággal is meg kellett küzdenünk.


                                                                  Baloslepcso750


   Egyre közelebb kerülvén a tengerhez kezdett a panoráma előbukkanni. A lagúna kékjei páratlan látványt nyújtottak. Fentről egy hatalmas festménynek tűnt az egész amit az ecsetet ragadó Poszeidón alkot naponta újjá. Túljutottunk a vörös földön, következett a bokáig süllyedős fehér homok, rövid gázolás benne és már bele is léphettünk a langyos vízbe. A lagúna egy hatalmas játszótér, felnőttnek és gyereknek egyaránt. Élvezet pocskolni a métereken át bokáig sem érő vízben. Majd jön egy földnyelv, újra kisebb-nagyobb pocsolyák amíg a hullámzó tengerhez nem érünk. Remek kikapcsolódás itt sétálgatni és töltekezni a látvánnyal. A partot néhol rószaszínes vöröses kagylótörmelék borítja, még különlegesebbé téve a látképet. Szemben Imeri Gramvousa sziget külöleges formája vágja el az eget a víztől. A szigeten egy velencei erőd várja a turistahajókról özönlő látogatóit.


                                                        Gramvousa750


  A szél elég nagy intenzitással fújt és néha elviselhetetlenül tömte arcunkba a homokot. Egy-egy széllökés ébresztgetett fel bennünket abból a mély ábrándozásból amibe kerültünk a hely látványától. Egyedül a felfelé mászáshoz éreztük szerecsésnek az időjárást, hisz legalább fél órát kellett a lépcsőkön kaptatni, ami még a szél ellenére is izzasztónak bizonyult. Félúton a kilátóból még vetettünk néhány pillantást erre a csodára, ittuk a látványt utolsó pillanatig. A tervünk az volt, hogy visszatérünk Kissamosba, harapunk valamit, majd a tenger zúgását hallgatva pecázunk a parton, egy üveg krétai vörösbor kíséretében. Legsikeresebbek a pecabot fogásában voltunk, mivel egyetlen arra tévedő hal sem akart ráharapni a csalinkra. Ez arra sarkallt minket, hogy visszatérjünk a szállásra és hamar nyugovóra térjünk.


TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.