Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés


                                        Samaria750


  Reggel elhagytuk a szállásunkat, bepakoltunk a kocsiba és irány a Samaria szurdok. Útközben narancsligetek mellett haladtunk el. Megálltunk az út mellett, lecsippantottam egy-két darabot ami a kerítésen kívülre lógott, minőségellenőrt imitálva meg kellett kóstolnunk milyen az az évi termés. Meg kellett állapítanunk, hogy olyan finom narancsot sajnos ritkán lehet kapni itthon. Narancsmajszolás közben megérkeztünk Omalosba. Leparkoltunk, amint kiszálltunk a kocsiból konstatáltuk, hogy marhára hideg van. Bizony ott fent a hegyek között 12 fokot lehetett mérni. A parkoló melletti büfében vettünk hajójegyeket, mivel a 16 kilóméteres túra Agia Roumeliben végződik ahonnan csak vízen lehet továbbjutni.


    Samaria600


 A bejáratnál a jegyeink átvételekor felhívták a figyelmünket rá, hogy amikor az ellenőrzőponthoz értünk adjuk oda a jegyeinket, hogy tudják elhagytuk a szurdokot a túra végén. 1200 méter magasról indultunk el lefelé, fenyők és ciprusok társaságában. Az első részen van a legnagyobb magasságvesztés, igazi lábmunka szelni a kőlépcsőket, igaz ez csak a bemelegítő rész, mondhatom 10 perc után már nem igazán fáztunk. Óvatosan kell lépkedni, néhol csúszhatnak a kövek és nem szerencsés bent a völgyben lesérülni, mivel egy szamárhát lesz a segítség a kijutáshoz. Szeltük a kilómétereket, a táj lenyűgöző, hatalmas égbe meredő sziklafalak és hegyek vesznek körül. A fentről csordogáló víz összeolvadva patakká, kísérte utunkat. Néhol kereszteznünk is kellett a folyamot. Volt ahol fából eszkábált hidakon vagy a benne tanyázó nagyobb sziklákon átszökkenve lehetett továbbhaladni.


                                                                    Samaria7502


 Elértük Samaria falut, megálltunk reggelizni. Elmondhatom nem mindennapi abban a környezetben elnyammogni a szendvicseket. Ajánlom aki arra jár, ki ne hagyja. A falucskában megmaradt pár épület, a környékén romok vannak. Sajnos kiköltöztették a lakosságot amikor természetvédelmi környezetté nyilvánították a helyet. Szusszantunk majd elindultunk a Vaskapu felé ami a szurdok legkeskenyebb pontja, 3,5 méter, de addig is csodás égbemeredő sziklafalak között haladtunk. Ahogy felnéztem mintha beakarna takarni a két oldalról a fejem főlé tornyosuló majd 600 méter magas sziklaszirt. Néhány helyen táblák találhatók, hogy ne bámészkodj, haladj tovább a lehulló kődarabok miatt. Szedtük is a csülkeink, miközben próbáltuk a látványt kiélvezni.  


                                                      Agia Roumeli750


  Ahogy haladtunk dél felé, a növényzet egyre gyérebb, már szinte csak leanderek virágoznak, hogy szebbé tegyék az egyébként is lélegzetelállító látványt. A Vaskaput elhagyva a patak egyre mélyebbre vájta magát a sziklák között, a fölötte illeszkedő viaduktok szinte beleolvadtak a környezetbe. Elértük az ellenőrző pontot, átadtuk a jegyeink, hogy tudják elhagytuk a terepet. Onnantól kezdve már könnyű dolgunk volt, nem kellett kavicsokon bugdácsolnunk tovább. Kiszélesedett a hasadék, a függőleges falak is egyre barátságosabbá váltak, enyhültek a szögek, kilencven fokból váltottak lankábbra. Már éreztük a tenger közelségét, hirtelen csapta meg orrunk a sós levegő illata. Megérkeztünk Agia Roumelibe. Hirtelen hófehérre meszelt kék ablakos házak között találtuk magunkat, majd megláttuk a mélykék tenger hullámait. Mivel korán leértünk, kerestünk egy tavernát kilátással a tengerre és egy-egy jó hideg Alfával csillapítottuk a szomjunkat, majd kifeküdtünk a partra amíg vártuk a hajónk indulását.


                                                      Agia Roumeli7502


 Érdekes szinte fekete homok borítja a partot, a hegyeken minimális növényzet. Az öböl szinte a legvégében állt a ladik amivel Sougiába szállítottak bennünket. Az útról nem túl sokat szeretnék beszélni, néhány embernek kék, zöld és lila színben váltakozott a feje. Enegem csak a szívroham kerülgetett minden egyes nagyobb hullámnál amik akkorát ütöttek a hajó aljába, hogy azt hittem na most már biztosan egy óriási lyuk tátong alattunk, másodpercek múlva elsüllyedünk, itt a vég. Életem egyik leghosszabb órája volt, de szerencsére száraz gatyával értünk partot. Sougiából vissza kellett buszoznunk Omalosba, a bérautónk ott várt ránk. Az utunk viszont már nem Kissamosba hanem Chania mellé vezetett Kalamakiba, onnan portyáztuk végig azt a pár napot amit még a szigeten töltöttünk...Folyt.köv.


 
                    Szerző & fotók:  Takács Lujza

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.