Tulajdonképpen ezek voltak az előzményei annak, hogy Dunant 1863-ban létrehozta a Vöröskereszt Intézményét (egyfajta nemzetközi segélyszervezetként a menekült katonák és hadifoglyok megvédésére, ellátására). A Vöröskereszt akkori neve még: a Sebesülteket Segélyező Nemzetközi Bizottság volt.
Szimbólum választásánál nem csak a szerzetesek ruhája, hanem nemzetisége szerint, országa (Svájc) iránti tisztelete is szerepet játszott.
A zászló fehér alapja a segítségnyújtók semlegességére, védelmére utal. Louis Appia, svájci sebész és egyben szintén alapító tag javasolta, hogy az önkénteseknek fehér szalagot kellene hordaniuk a csatamezőkön, hogy könnyen el tudják őket különíteni a harcoló felektől.
Ezek alapján a Vöröskeresztesek 1863-ban a svájci zászló fordítottját választották meg nemzetközi jelképüknek, amit mára már lehetőleg mindenki ismer: fehér zászló, rajta piros, egyenlő szárú kereszttel.

(csak egy kis érdekesség: a polinéziai Tonga államnak pont ilyen zászlója volt, emiatt azt előzékenyen meg is változtatták maguknak)
A Vöröskereszt 3 fő jelképe már a lentebb levő képemen látható:
1. Vörös kereszt: az orvosi ellátás elsődleges jelképe. A genfi döntések értelmében csak orvosi és humanitárius járművekre, épületekre festhetik fel (sebesült/beteg katonák ellátásával foglalkozó intézményekre, hadseregek orvosi és lelkészi személyzetének ruhájára) és természetesen a Vöröskeresztes Szervezetek esetében használhatják.
2. Vörös félhold: a muszlim országok Vöröskeresztes jelképe. Először 1877-ben, az orosz-török háborúban használták a Vöröskereszt önkéntesei.
3. Vörös kristály: 2005-ben fogadták el hivatalosan a genfi egyezményben. Azzal a céllal jött létre, hogy elfogadható legyen a különböző egyéb kultúrák számára (tekintet nélkül a vallási meggyőződésre), vagy megfordítva: akinek a jelképét az egyezmény nem ismeri el, annak az országnak a vörös kristályt kell használnia.
Német integrációs kurzuson az eritreai osztálytársnőim mesélték, hogy náluk a lakosság vegyesen keresztény és muszlim vallású, így ők például szívesen fogadták jelképüknek a vörös kristály szimbólumát.

LAPOZZ TOVÁBB A FOLYTATÁSÉRT !