Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

- Nem kevés német családról elmondható itt a Bodensee régióban, hogy tanyaszerű, óriás gazdaságokban élnek, ahol még a tehenek istállójára is napelemeket szereltek fel, de a legközelebbi szomszéd több kilométerre lakik. Megmondom őszintén, bár általában nagyon tetszik az az idilli táj, ahol laknak, én nem tudnék ilyen elszigetelten élni. Ők viszont köszönik szépen, remekül elvannak (és télen is felkészülten várják a nagy havazásokat).


Bodensee meghökkentő 3

 - A Bodensee-parti települések szinte egymásba érnek, legutóbbi sétánkon Lindau külvárosából, Enzisweilerből átmentünk Lindauba, aztán meg Wasserburgba és felfedeztünk egy új tóparti részt, amit addig még nem ismertünk. Ha továbbmentünk volna, rögtön Nonnenhornba érünk, aztán meg Kressbronnba, de az már egy másik tartomány és történet.

Az utcáknál itt bizony gyakran megesik, hogy az egyik oldala még Lindau, de az utca másik fele viszont már egy másik településhez (Bodolz) tartozik! Néha meg is zavarodunk, hogy akkor most hol is vagyunk tulajdonképpen??

 

- A németek imádnak piknikezni, a fiatalok például gyakran tanulnak a szabad ég alatt, viszik a kis laptopjukat hozzá.


Bodensee meghökkentő 4

De olyan is van, főleg családoknál, hogy még télen, a hóba is leterítik a takarójukat, s ott teáznak egy hegy tetején, ha elfáradtak szánkózás közben. A társasházak közti, talpalatnyi kis zöld területeken kisbabás anyukák vernek tanyát. A lényeg, hogy mindent kipakolnak, s órákig elvannak a kis takarójukon. Késő ősszel, amikor a tó melletti parkokban már lehűl a levegő és fáznak, akkor betakaróznak egy másik pléddel és tovább ücsörögnek a Bodensee mellett.

 

Vagy viszik magukkal a hordozható nyugágyukat, amit csak leraknak a parton és máris indulhat az egyszemélyes party!


Bodensee meghökkentő 5

Általában azért egész nagy társaságok zenélnek így a Boden tó partján (a vírus előtti időkről beszélek), közben esznek (grillt)-isznak és jókat beszélgetnek sötétedésig.

 

Mint ahogy ezen a Hagnau am Bodensee településén készített képemen is látszik, az is nagyon jellemző itt, hogy a parkokban, utcaszéleken gyakran nyírják/vágják ilyen furcsa göbösre a fáikat, amik aztán elég viccesen néznek ki az első rügyek, vagy virágzás megjelenéséig.

LAPOZZ TOVÁBB A FOLYTATÁSÉRT !

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.