Ismerjék meg Magyarország egyik legérdekesebb kastélyát, a Felsőbüki Nagy-Ürményi-kastély!
A 18. század legelején járunk, amikor egy Röjtök nevű település 25 jobbágy és- 5 zsellérházzal rendelkezett. Egy 1799-es írás szerint az itteni birtokosok, a Felsőbüki Nagy család egy, az egyik házra emelt kastéllyal rendelkezik. A 16. században még csak vadászházként funkcionáló épületet 1750-ben építették át egy, az akkori normáknak megfelelő romantikus, klasszicista stílusban. A kétszárnyú épület között egy U alakú udvar foglal helyet, amiben egy szép kert fogadja a látogatókat, aminek területe az utóbbi évtizedekben kicsit kisebb lett, tekintve hogy régebben még 8 hektárnyi területet foglalt magába.
forrás fő kép: wikimapia.org - forrás: wikimedia.org
A kastély építője, Felsőbüki Nagy Pál alispán halála után a birtok tulajdonosa egyik gyermeke, József lett, akit élete során még a királyi személynöknek is kineveztek. Az ő halála után a tulajdonjog lányára, Juliannára szállt, majd az ő eltávozásával a birtok Ürményi Miksára szállt. Az Ürményi család Nyitra megye egyik legnagyobb múlttal rendelkező nemzetségének a része, és az a megtiszteltetés érte, hogy maga Széchenyi István tisztelte meg személyével a röjtöki kastélyt. A család ezután megszabadult a birtoktól, csupán négy szobabútort és egy életnagyságú Mária Terézia szobrot hagyva maguk után. Az Ürményiek után egy cukorgyár létesült volna a helyen, ha Bauer Antal sertéskereskedő hamarabb le nem csap a kastélyra. Bauer soproni volt, és kevesen tudják, de
akkoriban Sopron gazdasági életét a sertéstenyésztés határozta meg,
és a „hűség városából” sok tucat híres sertéskereskedő származik, akiknek a munkájukból adódóan muszáj volt legjobb esetben is négy nyelvet beszélniük. A legszebb 15 kastély Magyarországon
Utazási Tipp |
Fedezzük fel Magyarországot |
Bauer Antal mozgalmas életéből következtetve a birtokot elsősorban befektetésnek, illetve nyaralónak szánhatta, és valóban: hétvégi és nyári pihenőként szolgált egészen 1893-ig, amikor is Bauer Antal elhunyt. A birtokot fia, Mihály örökölte, és az ott kiépített gazdaság olyan hatékonyan működött, hogy a király odaadományozta neki a „Röjtöki” előnevet. 1910-ben váltott tulajdonost a hely, Berg Miksa személyében: „Addig a kastélyon változás alig esett. Megvolt a főhomlokzaton az oszlopos bejáró, de nem erkély, hanem tető fedte. A falakat és az emeletet is átfogó copfos ion pilaszterek tagolták”
forrás: keptar.oszk.hu
Az igazi megújulást a Vatikán magyar képviselője, Verseghi Nagy Elek hozta el, aki a kastély teljes belsejét átalakította, ami nem meglepő módon hatalmas összeget igényelt. A szalonban található bútorzat például Napóleon testvérének, Bonaparte Lajos amszterdami irodájából volt. Napjainkban kastélyszállóként működik!
Facebook Oldalunk
Facebook Csoportunk