A Fővárosi Vízművek néha napján meg szokta nyitni víztározói a nagyközönség előtt. Mai cikkünk a kőbányai víztározót mutatja be, tartsanak velünk.

Története az 1866-os kolerajárványig nyúlik vissza, amikor is a város vezetése úgy döntött, hogy kéne valamit kezdeni a központi vízellátással, így az átesett egy nagy felújításon. A csatornázás addig is létezett, viszont java részt az esővíz elvezetésére szolgált, a lakosság által létrejövő szennyvíz továbbra is a kertekben megtalálható ízléses emésztőgödrökbe folyt, amik az ivóvíz ellátásáért szolgáló kutak mellett kaptak közvetlenül helyet. Ennek fényében nem meglepő, hogy gyakoriak voltak a megbetegedések, és heves kolerajárványok tizedelték a lakosságot.

A kőbányai víztározót azzal a céllal építették, hogy majd ez megoldást nyújt a rossz víz által okozott egészségügyi panaszokra. A feladattal az angol William Lindleyt bízták meg, a feltétel pedig csak annyi volt, hogy készüljön el a létesítmény egy év alatt. A Duna-parton, a Hajóhivatal téren (ez a mai Kossuth tér) fúrtak három kutat és épült egy szivattyúház, majd ellennyomásnak létesítettek két víztározót Kőbányán. Bár ekkor még nem volt Budapest (csak Buda, Pest és Óbuda), mégis – a kőbányai vízmű fennállása óta nevezhetjük egy működő szervezetnek a Fővárosi Vízműveket.

Az első része 1869-ben épült meg, a második egy évvel később, a gőzgépes szivattyúkat pedig 1903-ban integrálták az eredeti területhez. Ezek ma már természetesen elektromos szivattyúk, amik jóval nagyobb hatásfokkal működnek, és környezet barátabbak is. A víztároló medencéje 1541 négyzetméteren terül el, legnagyobb hosszúsága 66, legnagyobb szélessége pedig 24 méter. Magassága 10,8 méter, maximális vízszintje 8 méter és a maximálisan tárolt vízmennyiség összesen 10 800 köbméter.

Az itteni víz nem a Dunából származik közvetlenül, hanem a folyó mentén fúrt kutakból. Minden évben egyszer teljesen leeresztik az itt tárolt vízmennyiséget, hogy szemügyre vegyék a tározó állapotát, erre pedig azért van szükség, mert máshogy nem lehet megállapítani, hogy van-e szükség az épületen új karbantartó munkálatokra. Amikor leeresztik a helyet, kitisztítják az egészet, utána pedig csak az egyharmadáig töltik tele és egy napig állva hagyják. Ekkor mintát vesznek a vízből, és ha tökéletes az eredmény, akkor teljesen feltöltik a medencét. (A rossz eredmény akkor jöhet ki, ha zavaros a víz, klóros vagy valamilyen határértéket átlépett valamilyen szennyeződés)