Éppen idén lesz 40 éve, hogy középiskolás kis unokahúgommal kettesben utaztunk Romániába, a Fekete tenger partjára. Az Express ifjúsági utazási irodánál foglaltuk le a nyaralást, ezúttal kvázi társasutazás formájában. Ez azt jelentette, hogy a csoporttal utaztunk oda – vissza, teljes ellátást kaptunk és volt közös városnéző programunk is.

  Vonattal utaztunk Bukarestig. Az út nagyon hosszú volt, de a sok szép táj, amerre utunk vezetett, kárpótolt bennünket. Bukaresttől 20 – 30 kilométerre viszont ismeretlen okból megálltunk és több, mint 3 órát álltunk. Emiatt aztán csak dél körül érkeztünk meg a román fővárosba. Így aztán el is maradt a tervezett program jelentős része. Sajnáltuk az elvesztegetett időt.

Ebédet egy önkiszolgáló rendszerű étteremben kaptunk. Emlékeim szerint ez inkább egy eléggé lepukkant üzemi étkező vagy valami menza lehetett. Ebéd után autóbuszos városnézésre mentünk. Sok templomot, színházat, hangversenytermet és szép épületet, de még diadalívet is láttunk.

40 év távlatából emlékeim már megfakultak. Egy hatalmas parkos térre emlékszem, amelynek a végén egy magas tornyos épület állt (maga az épület a moszkvai Lomonoszov egyetem vagy a varsói kultúrpalotára emlékeztetett), a tér közepén meg a Lenin szobor. Utána néztem, az épület a Sajtókombinát volt, a tér – mily meglepő – a Lenin tér. Megnéztük még a volt királyi – később köztársasági palotát, amelyben az államtanács (parlament) kapott helyet.

Bukarestből vonattal utaztunk tovább Constantáig, majd itt átszállva végig a tengerparton haladva értük el célállomásunkat Costinestit.

Costinesti Constantától (magyarul Konstanca) délre kb. 30 kilométerre, Tuzla mellett helyezkedik el. 1960-ig a település még csak egy kis halászfalu volt, ekkor kezdték el kiépíteni üdülőközponttá – elsősorban fiatalok számára.

Ott jártunkkor, a pici, 2 személyes alpesi jellegű faházaktól a luxus hotelekig mindenféle szálláshely típus megtalálható volt benne. Mi egy motelszerű kétszintes házban kaptunk komfort nélküli szobát az emeleti részen. A közös fürdőszoba, ill. zuhanyzó a földszinten volt. Ma már szinte elképzelhetetlen egy tengerparti nyaralás ilyen körülmények között. De akkor, ennek is örültünk. A környezet szép volt, nagy füves, fás, parkos részek voltak a házak között, több sportpályával, játszótérrel, hintával felszerelve. Az üdülőközpontban sok szórakozóhely is volt, discók, klubok, presszók, cukrászdák és egy hatalmas önkiszolgáló étterem. Mi is itt étkeztünk.

A parthoz közel horgonyzott az Evangelia nevű görög hajóroncs, mely 1968-ban feneklett meg és a falu egyik legnagyobb látványosságának számított.

Végig a tengerparton 60-70 méter széles, 2 kilométer hosszú finom homokos strand volt. A strand közelében nagy kövek (hullámtörők) voltak a parton, ahol horgászok ültek. Itt töltöttük időnk nagy részét, fürödtünk, napoztunk (én jól le is égtem szokás szerint) és hallgattuk az egész nap bömbölő - jobbnál jobb slágereket a strand hangszórójából. Mindennap délután sütit ettünk kedvenc kis cukrászdánk teraszán. Esténként sötétedésig hintáztunk valamelyik bár közelében és zenét hallgattunk.

Egy alkalommal bementünk a faluba a piacra. Elég szegényes volt, de azért friss gyümölcsöt így is kaptunk. Népi fafaragásokat vettünk emlékbe, ajándékba. Van amelyiket még ma is örzöm.    

  Kirándulni is voltunk a környéken. Egyik nap Constantába, Románia legnagyobb kikötő városába mentünk busszal, amire alig fértünk fel. A városból sok mindenre nem emlékszem, jóformán az egész időt azzal töltöttük, hogy kerestünk egy címet. Egy ismerősöm küldött egy kis csomagot egy ott élő rokonának, akit aztán nem sikerült megtalálnunk. Közben be – benéztünk az üzletekbe ahol alig volt valami, az is nagyon drágán. A tengerpartra itt is lementünk. Itt állt a romániai Monte Carloként emlegetett, mára már elhagyatott, varázslatosan szép kaszinóépület. A Casino Constanta, a város egyik jelképe is egyben. Az egykor szebb napokat is megélt épület az európai elit kedvelt célpontja volt. A szomorú sorsú, art deco stílusú épületet I. Károly román király építtette 1910 körül. A történelem viharos eseményei alaposan megrongálták, a II. világháború idején kórházként működött, majd felújították és étterem lett belőle.

 Egy másik alkalommal délre, Mangaliába mentünk. Szép kis várost nézhettünk meg, görög és török emlékekkel. Ezek közül is a legismertebb az Esmahan szultán mecset, Románia legrégebbi török mecsete. Körülötte egy több mint háromszáz éves muzulmán temető található. A mecsetet II. Szelim oszmán szultán lánya, Szokoli Mehmed pasa felesége, Esmahan építette. A hozzá való köveket Callatis egykori várfalaiból hordták össze, a dzsámi udvarán található kutat pedig egy római kori síremlékből építették.

 Egy hét kellemes nyaralás után hazautaztunk. Román tengerparti nyaralásunk emlékeit leginkább kis unokahúgom, Margitka képeslapjai segítségével sikerült felidézni. Köszönet érte. Mivel utazásunkról saját fotókat nem készítettünk, így írásomat ezekkel a képeslapokkal illusztráltam.

Szerző&fotók: Sutusné Grébel Irén