Sárospatak Észak-Magyarország egyik legkedveltebb kirándulóhelye. Miskolctól kb 70 kilométerre Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található a Bodrog folyó partján közel a szlovák-magyar határhoz.  Sokan látogatnak el ebbe a 13 ezer lakosú bajos kisvárosba a történelmi látnivalói kedvéért és a környék olyan   nevezetességei miatt is, mint a  világhírű Tokaji Borvidék vagy a Megyer-hegyi Tengerszem.

  Sárospatak városa gazdag történelmi múltra tekinthet vissza és a térség egyik legfontosabb turisztikai központja. A város környékén már az őskorban is éltek emberek, majd a honfoglalás után 904-ben említe ttékelőször.   Jelentős jelentős szerepet töltött be a középkori Magyarország életében. A  12. században betelepült olasz telepesek honosították meg és tették világhírűvé környékén a szőlőtermesztést, Luxemburgi Zsigmond 1429-ben adományozott szabad királyi városi rangot, majd Hunyadi Mátyás 1460-ban vásártartási jogot biztosított a sárospatakiaknak. A XVI. század óta folyamatosan fontos oktatási és kultúrális szerepet töltött  be a Református Kollégiuma által.Sárospatak Rákócziak idején élte  virágkorát, több fontos történelmi esemény helyszíne  volt a város, és sok híressé vált ember életében töltött be nagyon fontos szerepet.

 Évszázados oktatási és kulturális hagyományai miatt szokták „Bodrogparti Athén”-ként is emlegetni Sárospatakot, és ezt a kulturális értékekben, tradíciókban  és látnivalókban gazdag történelmi kisváros méltán meg is érdemli !


Sárospatak Rákóczi vár

forrás:Utazási Élmények facebook csoport  


Sárospatak látnivalói

1. A Rákóczi vár

  A sárospataki Rákóczi vár Magyarország  legismertebb középkori várai közé tartozik.  A magyarországi késő reneszánsz várépítészet legértékesebb példájaként gondolunk rá. közé tartozik.  Az elsői várat még Perényi Péter főispán építtette fel 1534 és 1542 között, később a Bocskaiakhoz és a Rákóczi családhoz került akik tovább bővítették. A Rákóczi-szabadságharc során a várat és a Vörös tornyot is  megrongálta a császári hadsereg.  A várkastély központi és meghatározó eleme a négyzetes alakú, Vörös-torony, amit a  vörös ftetőborításáról kapta ezt az elnevezést.  A vörös toronyhoz nyugat, valamint észak felől kapcsolódik  a várkastély épülete, az egykori belső vár. A Rákóczi várudvar leglátványosabb elemének a Lorántffy Zsuzsanna által reneszánsz stílusban építtetett árkádos lépcső számít, amit a fejedelemasszonyról neveztek el. (Lorántffy-loggia) A külső udvar  területén egy ágyúöntőde is működött I. Rákóczi György erdélyi fejedelem uralkodása alatt. A XVIII. századtól a Habsburgokhoz hű nemeseké lett az erődítés akik fokozatosan nemesi lekhellyé alakították át  A vár végül 1945-ben került a Magyar állam tulajdonába, 1950 óta a Magyar Nemzeti Múzeum felügyelete alatt a Rákóczi Múzeum működik az épületében. A Rákóczi kiállítást szabadon lehet megtekinteni, míg a Vörös toronyba kizárólag szakvezetéssel lehet bejutni.


Sárospatak Lórántfy lodzsa

forrás:Utazási Élmények facebook csoport. 


 2.  Református Kollégium és Könyvtár:

  A legendás Sárospataki Református Kollégiumot 1531-ben hozta létre Perényi Péter. Sok híres tanára és tanítványa volt az elmúlt évszázadok során. Például a XVII.  században itt tanított Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony meghívására  Comenius  a 17. század leghíresebb pedagógusa. A nevéhez fűződött az iskolai szabályzat, ő határozta meg  az oktatási rendet a tanórák közötti szünetek és a nyári vakáció hosszúságát is valamint bevezette a szemléltető eszközök órai használatát is. Az épületben egy  iskolatörténeti kiállítást valamint  a Pollack Mihály által megtervezett nagykönyvtárat érdemes megnézni, ahol a 450 ezer kötetes gyűjteményben számos könyvritkaságot  őriznek. Díszes mennyezeti freskója térhatású elemei között  a tudományt, a művészetet szimbolizáló alakokat lehet megcsodálni. A patinás sárospataki gimnázium híres diákjai  között Csokonai Vitéz Mihály, Kossuth Lajos, Kazinczy Ferenc, Szemere Bertalan, Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond, Tompa Mihály.neve is felbukkant.

 

 Szent Erzsébet templom

   Sárospatak első tempolma még az Árpádházi királyok korában épült és története sokáig a vár történetéhez kapcsolódott. A templom északi falazata a védőfal részeként is működött. Fennállása során többször is gazdát illetve felekezetet cserélt, II.  Rákóczi Ferenc fejedelem végül a római katolikus egyháznak nak adta a templomot, amit egy óriási tűzvész után  építették újjá. A ma Szent Erzsébet nevét viseli, aki korai özvegysége után 20 évesen  a szegények segítője lett.  A templomban őrzik Szent Erzsébet ereklyéit: egy bizánci eredetű ruhadarabot, és  koponyacsontjának egy darabját. A templom alatti kriptáben temették el a Pálóczy, a Perényi, a Lorántffy, a Dobó és a Rákóczi család több tagját is. A templom előtti lovasszobrok Szent Erzsébetet és a férjét ábrázolják.


 


Save on your hotel - hotelscombined.com

 Lapozz tovább, a cikk folytatódik !


 

4. Rákóczi pince


  A Sárospataki vár kertjénél található egy kb. 1 km hosszú pince amit a 16. században kezdtek építeni, mostani teljes hosszúságát 1791-re  érte el. Ez  Tokaj-hegyalja legnagyobb boros pincéje, az egész Tokaj Történelmi Borvidék és Kultúrtáj Világörökség egyik kiemelt, védett pincéje. A Rákóczi pince  falán megtelepedő nemespenész, a Cladosporium Cellare, a 13 Celsius fokos állandó hőmérséklet és a 96 %-os páratartalom abszolút ideális feltételeket biztosít a borok érleléséhez.


 Sárospatak főiskola

forrás: utazási élmények facebook csoport

5. Makovecz Imre épületei

Sárospatak városképén maradandó nyomot hagytak Makovecz Imre organikus épületei. A híres építész 1965 tól 2011-ig több fontos épület felújítása és építése fűződött a munkásságához. A városban szinte lépten-nyomon lehet általa tervezett épületekkel találkozni. Dolgozott a Borostyán Hotel és a Bodrog áruház épületén, majd az 1983-ban átadott Művelődés Háza messze vitte munkássága hírét, mert az Építészek Nemzetközi Szervezetének 1985. januári kairói kongresszusán, az 1983-as év tíz legjelentősebb építészeti alkotása közé sorolták az épületet. A 80-as épületekben több lakóház mellett a Nagykönyvtáron is dolgozott, majd az 1993-ban átadott Árpád Vezér Gimnázium következett.  2007-ben Sárospatak  Makovecz Imrét a városért végzett munkái elismeréséül díszpolgárrá avatta. Utolsó munkája  az 2009-ben átadott, Végardó Fürdő szárnyas kapu  épülete volt 2011-ben,  Nevét máig őrzi a Művelődés Háza és a Coménius Campus közötti tér.


 forrás:. sarospatak.hu


 6. Megyer-hegyi Tengerszem


  A Megyer-hegyi Tengerszem Sárospataktól kb.  5 kilométerre található  festői kirándulóhely, amit  egy régi malomkőbánya helyén lehet megtalálni  A magas kőfalakkal körülvett  egykori bányaudvart a csapadékvíz töltötte fel tóvá. Ezt a tavat nevezik Megyer-hegyi Tengerszemnek. A víz mélysége eléri a 6, a sziklafalak magassága pedig a 70 métert.  A Tengerszem a 324 méter magas Megyer-hegy területén található,  Sárospatakról és Károlyfalváról is megközelíthető gyalogosan. Sárospatak belvárosából a Malomkő tanösvény piros jelzését  kell  követni a turistáknak a Tengerszemig. A tengerszem és környéke  1977 óta áll természetvédelmi oltalom alatt,.  egész évben látogatható.


 megyerhegyi tengerszem 01


7. Végardó Termálfürdő és Kemping


   Sárospatak termálvizére egy 1959-es kutatófúrás során bukkantak rá. A feltörő melegvizet először egyfából készült medencében fogták fel a Bodrog folyó partján. 2 év múlva fogtak fozzá a strandépítéshez a mostani fürdő területén.  A  strandolók úszó és gyermekmedencében fürödhettek a 70-es években.  Előbb  2002-ben, majd 2009-ben komplett  a felújítás következett, melynek keretében új medencék épültek és a szolgáltatások sora is bővült. Sárospataki termálvíze magas  ásványi anyag tartalmú, kalcium, magnézium, nátrium-szulfát, hidrogén-karbonát tartalmú termálvíz, ízületi és érrendszeri megbetegedések utókezelésére is javasolják. A Végardó  fürdő mellett egy szépen gondozott kemping is található bérelhető faházakkal és sátorhelyekkel.


Sárospatak végardófürdő

forrás: vegardofurdo.hu


8. Betyár Lovastanya 


A  lovaglás szerelmeseinek érdemes felkeresni a Betyár lovastanyát Sárospatak Sátoraljaújhely felőli végén, az egykori Végardó városrészben, ahol a Bodrog folyó lábánál találkzik  az Alföld és a gyönyörű Zempléni hegység. Kezdő és haladó lovasokat is várnak.




 Utazási Tipp  
    BOMBA áru szállások, online foglalással akár SZÉP kártyával is !