Hirdetés

Hirdetés

Nehéz elképzelni, hogy Budapesten a Széll Kálmán térhez közel egy nemzeti park található, pedig így van. A Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozó Sas-hegy a Kongresszusi központtal pont szemben terül el.

   Nehéz elképzelni, hogy Budapesten a Széll Kálmán térhez közel egy nemzeti park található, pedig így van. A Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozó Sas-hegy a Kongresszusi központtal pont szemben terül el. Első ránézésre csak egy kopár hegy, pedig annál sokkal több, és többet is tud nyújtani az arra járók számára. Egy októberi napon látogattunk el oda először, kellemes meleg őszi nap volt. A fák, bokrok már felöltötték színes ruhájukat, így ezt az arcát mutatta a Sas-hegy. A látogató központban lehet jegyet váltani, ahol érdekes interaktív kiállításon vehettünk részt. 


Sashegy2



   Vezetett túra során lehet körbejárni a hegyet, először mi mindig a kilátó pontnál kezdünk, melyet babakocsival és kerekesszékkel is könnyen meg lehet közelíteni. Körbejárható, így teljes körpanoráma tárul a szemünk elé. Telepített látcső is van, aki esetleg közelebbről is megnézné a Citadellát, vagy Budapest nevezetességeit. Szép és pára mentes időben egészen a Mátráig ellátni. 


 Utazási Tipp  
    online belföldi szállásfoglalás a legjobb áron: szállodák, apartmanok,wellness

   A vezetett túrán bemutatják azokat az állatokat és növényeket, melyek őshonosak a hegyen. Egyedi mikroklímájának köszönhetően növényritkaságokkal is találkozhatunk, mint például a csikófark. A porzós csikófark él a Sas-hegyen a vele szemben lévő Kis-Gellért hegyen pedig a termő. A szél és a rovarok pedig lehetőséget adnak kettejük szerelmének. Az állatvilágból is képviselteti magát egy kuriózum, mégpedig a Pannon gyík, mely a Sas-hegy címerállatává vált. A hegy dolomitos kőzetből ál, talán lentről nézve ezért is tűnik olyan kopárnak.


Sashegy1


  A tanösvény először a déli oldalt járja be, bőrünkön éreztük, hogy mennyivel melegebb ez az oldal, mint az északi. Szebbnél szebb sziklaalakzatok kísérték utunk, a fából készült kis hidak tették még izgalmasabbá a túrát. Alattunk a Petőfi Laktanya mutatta másik arcát, mint amit megszoktunk a Budaörsi útról. Annak idején katonai célokra használták a hegyet és az alatt lévő kiterjedt járatrendszert. A szellőző kürtőket a szemfülesek egyből kiszúrják. Jelenleg a hegy gyomrába szeizmológiai mérőállomás található. A II. Világ Háború alatt óvóhelyként és bunkerként funkcionált. Egy szóbeszéd azt tartja, hogy a Sas-hegy és a Kis-Gellért hegyen lévő katonai állomás között egy alagút húzódik. Nem tartom elképzelhetetlennek, de cáfolják, hogy így lenne. Sajnos ide nem engedtek be, nagyon sajnáltam.



 Utazási Tipp  
    online belföldi szállásfoglalás a legjobb áron: szállodák, apartmanok,wellness


Sashegy3


   Ahogy az északi oldalra átértünk a növényzet is változott, Budai nyúlfarkfű és árvalányhaj kényezteti a szemet. A sziklák közelében pozsgás növények telepedtek meg, a hűvösebb klímának köszönhetően. A hegyen a jelenlegi szárazföldi éghajlat élővilága mellett találhatunk szubmediterrán, félsivatagi és jégkori maradványfajokat is. Az északi oldalon nem csak a növények jégkori maradványfajok, hanem a klíma is! Itt már felvettük a pulcsinkat, hűvös szél fújt, míg a déli oldalon a kihelyezett hőmérő a napon 32°C fokot mutatott.


Sashegy4


   Lassan körbe értük a hegyet és vissza érkeztünk a kiinduló pontra. Nem túlzás azt állítani, hogy a hegy változatossága és egyedül álló növény és állatpopulációja teljesen elfelejtette velünk, hogy mi igazából egy másfél millió ember lakta városban vagyunk éppen. 


                                                                                                                                          Szerző & fotók:  Hajdu-Felső Bernadett



 

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.