Az elmúlt 100 év alpesi vagy észak-európai régészeti feltárásain már több arra utaló tárgyi bizonyítékot is találtak, melyek szerint az emberiség már jóval az időszámításunk előtt használt állati lábszárcsontokból készült kezdetleges korcsolyákat, hogy megkönnyítse helyváltoztatását a tavak-folyók jegén a téli időszakban. Az egyik legrégebbi ilyen lelet egy nagytestű állat átfúrt lábszárcsontjából készült alkalmatosság, kb. 3000 évvel ezelőtt használták és egy svájci tó mélyén találták meg.
Hendrick Avercamp - Jeges mulatságok c. festménye (1608) Rijksmuseum Amsetrdem
Ezeknek a korai európai korcsolyáknak valójában még nem volt éle. Használóik bőrszíjakkal rögzítették a lábukra és a segítségükkel tudtak a jégen csúszkálni, ez a mai fogalmaink szerint még nem volt igazi korcsolyázás. A mostani sporteszközök fejlődése körülbelül a 14. század végén az ún. kis európai jégkorszak korában kezdődött Hollandiában. Ők már lapos aljú vas korcsolyákat készítettek. A találmányuk már lehetővé tette, hogy valóban siklani lehessen a jég felszínén. Ott alakult ki az a mozgási forma, hogy a korcsolyázók az egyik lábukkal elrugaszkodnak és a másikkal siklani kezdenek.
Wien - Rathaus
A ma is ismert modern korcsolyák feltalálója az amerikai Jackson Haines volt, aki 1865-ben kifejlesztette azt a korcsolyatipust, amit csavarokkal a cipőkre lehetett rögzíteni. Ez a tipus már lehetővé tette, hogy a jégen előre és hátrafelé is lehessen csúszni, majd az 1870-től használt orr rezés modellle és bizonyos táncmozdulatokat és ugrásokat is kivitelezhettek a korcsolyázók.
New York - Rockefeller Center
Az 1875-ben alapított kanadai Sporting Developments volt az első mechanikus hűtésű jégpálya építője. 1876-ban már Londonban is építettek műjégpályát a mai Chelsea területén. Szintén a hollandok rendezték az első korcsolya versenyeket, de a legelső hivatalos gyorskorcsolya eseményt 1863-ban Norvégiában rendezték meg Osloban. Hollandia adott otthont az első világbajnokságnak is 1889-ben. A versenyen 4 csapat vett részt Oroszország, az Egyesült Államok és Anglia csatlakozott a holland házigazdákhoz. A gyorskorcsolya 1924 óta szerepel a téli olimpiai játékokon, 1949-ben, Frank Zamboni szabadalmaztatta az első jégpálya kezelő gépet. A világ legnagyobb, szabadtéri műjégpályája a Fujikyu Highland Promenade Rink Japánban épült 1967-ben. Még ma is használják, a hatalmas jégfelület 38.000 négyzetméteres. Napjainkbra a korcsolyázás a többi téli sporthoz hasonlóan önálló sportággá fejlődött ami köré nagyon komoly iparág is kiépült.
Siófok, Aranypart
Magyarországon sok helyen nyitottak fedett és nyitott műjégpályákat az elmúlt években, ezek közül a legnépszerűbb az óriási Városligeti Műjégpálya. A hidegebb teleken nagyon sokan keresik fel a befagyott tavainkat, hogy átélhessék a szabad jéfelületeken történő sportolás élményeit. A legnépszerűbb hazai természetes jégpályánk a Velencei-tavon található, de sokan szeretnének korizni a Balatonon vagy más befagyott vizeken.
TIPP : Azoknak, akik kuriózumokat keresnek a korcsolyázás kapcsán, javaslom felkeresni az ausztriai Weissensee hosszú és jól kezelt korcsolyapályáit, ahol festői környezetben lehet siklani a jégen. Még akkor is érdemes odanézni, ha nincs nálunk korcsolya, hisz számos kölcsönző közül válaszhatunk.
Szerző & fotók: Bajna Gábor