Szilveszter környékén férjemmel néhány napot Komáromban töltöttünk a Hotel Aqua wellnes szállóban. Vonattal utaztunk, majd a vasútállomásról gyalogosan jutottunk el a szállodához. Nagyon tetszett a hely, közvetlen átjárás volt a termálfürdőbe, kitűnő volt az ellátás is. Sokat fürödtünk, különösen én. Több medence is üzemelt. Volt egy nagyon szép fedett medence, bár én ennek e vizét nagyon melegnek találtam. Szívesebben fürödtem, főleg esténként egy kellemes kültéri medencében, ahol volt egy szélfogó is. Így fázni nem lehetett, ráadásul a gőzölgő termálvíz fölött egy gőzfürdő is kialakult. Volt egy hidegebb merülő medence is, na meg természetesen az uszoda is működött.
Persze nem én lennék, ha egy helyben tudnék maradni akár 4-5 napig is. Kellemes időnk volt, szinte őszies. Többször is elmentünk sétálni a városba, volt. amikor kabát nélkül, egy szál kardigánban. Megnéztük a katolikus és a református templomot, előtte a hatalmas adventi koszorúval.
A megérkezésünket követő napon jártunk a Klapka György múzeumban. A Komárom római kori történetét bemutató állandó kiállítása nagy részét római kori leletek adják. A kiállítás különleges darabjai az a 3 szarkofág, melyek csontvázzal és teljes leletanyaggal kerültek bemutatásra. A kislányt, a germán harcost, valamint a családtagokat rejtő sírok a közelmúltban kerültek feltárásra Szőnyben, a brigetiói katonaváros egykori temetőjében. Az időszaki kiállító teremben Komáromhoz kötődő képző- és iparművészeti, valamint a néprajzi és helytörténeti kiállításokat is megnéztük.
Utazási Tipp |
online szállásfoglalás a legjobb áron: szállodák, apartmanok, wellness szállodák |
Másnap délelőtt a Monostori erődhöz sétáltunk el. Közép-Európa legnagyobb újkori erődje a 19. század második felében, korának legfejlettebb haditechnikai elvei alapján épült. Az erőd megépítését követően egy évszázadon át a magyar honvédség katonagenerációit szolgálta. Harci eseményekre itt soha nem került sor, elsősorban kiképzőközpontként és fegyverraktárként használták.
A Monostori erődben benéztünk a Kenyérmúzeumba is. Ezt a szakmúzeumot a Magyar Pékek Fejedelmi Rendje alapította a szanaszét kallódó Sütőipari Emléktár anyagának megmentésével. A kiállítás Magyarország sütőipari értékeit mutatja be kronológiailag és főbb tájegységek szerint.
Szilveszter napját Révkomáromban (Komarno) töltöttünk. Gyalogosan sétáltunk át a Duna hídon. Ez nekem, az egyre jobban elhatalmasodó tériszonyommal nem volt kellemes élmény. Inkább az autók közt az úttesten mentem és nem a korlát mellett, ahonnan a Dunát láttam a mélyben.
Az Erzsébet hídon átérve a Duna Menti múzeum előtti Jókai szobor melletti kis parkban pihentünk meg. Innen tovább sétáltunk a városházáig, ami előtt a Klapka szobor áll, megnéztük a Zichy palotát, a színházat és sétánk során több templomba is bekukkantottunk. Az erődrendszer szlovákiai részébe nem tudtunk bemenni, zárva volt.
Természetesen megkerestük Észak - Komárom legújabb nevezetességét az Európa udvart, amit a történelmi városközponttal három történelmi kapu köt össze: a Szent István, a IV. Béla és a Mária Terézia kapu, míg a Zichy palota belső parkjához a Mátyás kapun át lehet kijutni. Magát az Európa udvart én inkább térnek nevezném. „Európaiságát” az adja, hogy a házak homlokzata a különböző európai országok stílusában készült, jellegzetességük miatt ismertető nélkül is könnyen felismerhető, hogy melyik épület melyik országot ábrázolja. A téren 45 ország - nem sorolom mind fel - köztük: Magyarország, Csehország, Lengyelország, Anglia, Franciaország, Olaszország, de hogy egy – két egzotikusabbat is említsek: Izland, Grönland. A tér házaiban a földszinten kis üzletek, kávézók találhatók. A tér közepén egy régi kút új, működőképes változata került felállításra. A téren van még egy zenei pavilon, ahol koncerteket szoktak tartani és körben a mecénások szobrai láthatók. Sok vitát lehet hallani, olvasni a tér értékeiről vagy éppen értéktelenségéről – nekünk nagyon tetszett.
A szilveszter estét egy zenés étteremben, a Kocsis vendéglőben töltöttük. Annyira jól éreztük magunkat, hogy egy év múlva visszamentünk Komáromba és újra ott szilvesztereztünk. Ezúttal a nővérem is velünk jött.
Utazási Tipp |
online szállásfoglalás a legjobb áron: szállodák, apartmanok, wellness szállodák |
Szilveszter napján megint átmentünk Révkomáromba, de most menetrendszerű busszal. Az előző évitől még abban is különbözött ez a kis kirándulás, hogy a második alkalommal nagyon hideg volt, napközben is mínusz 10 fok, így a révkomáromi városnézést erősen lerövidítettük. Megnéztük az Európa udvart, majd további sétálgatás helyett inkább beültünk melegedni egy kávézóba, ahol a kávén kívül finom süteményeket is ettünk.
Szerző & fotók: Sutusné Grébel Irén