Tavaly a La Niña (Kislány) változtatta meg alaposan a világ időjárását idén pedig az El Niño (Kisfiú) rendezni újra a korábban megszokott éghajlati viszonyokat, ami rekordmeleget és szélsőségeket okoz az egész világon. A globális felmelegedésre pedig már nem kérdésként, hanem tényként kell gondolni, ami alaposan megváltoztatja az egész világot.
Sok görög üdülőhelyen a megszokottak szerint már hozzáfogtak októberben a téli átálláshoz és a szállodák, tengerparti bárok és üzletek is bezártak már. A néhány nyitva tartó tavernában pedig szinte csak helyieket lehet találni ilyenkor. A klímaváltozásnak köszönhetően viszont ez a helyzet elkezdett megváltozni az utóbbi években és több hotel is arról számolt be, hogy idén először vannak foglalásai novemberre is. Az egyik krétai szállodatulajdonos például arról számolt be, hogy régebben október közepén zártak be, de idén november végéig szeretnének nyitva tartani vagy ha lesz elég vendégük, akkor méd annál tovább is.
Görögország idén új utazási rekord évre számíthat. Az első hét hónapban a turisták száma és a bevételek is mintegy 20 százalékkal haladták meg az előző évit. A turisztikai szakma mintegy 35 millió látogatóra számít 2023-ban. Egymillióval többre, mint az előző rekordévben 2019-ben. Görögország turizmusból származó összes bevétele pedig várhatóan 18,2-ről 20 milliárd euróra nő ebben az évben.
Az éghajlatváltozás segíti a fejlődést
A görög turisztikai stratégák régta igyekeznek különféle akciókkal meghosszabbítani a szezon, hogy enyhítsék a tömegek okozta nagy nyomást a hagyományos júliusi és augusztusi ünnepi hónapokban, emellett a szállodáikat is jobban kihasználják az utószezon hónapjaiban. Az éghajlatváltozás következményei ideális feltételekkkel segítik évek óta a koncepciójuk a megvalósítását.
Júliusban a helyiek és a nyaralók Görögországban az elmúlt évtizedek legrosszabb hőhullámát viselték el, ami több, mint 2 hétig tartott. Helyenként akár 45 fokig is felment a hőmérséklet. Rodosz szigetén és több más görög üdülőhelyen pedig napokig hatalmas erdőtüzek dúltak a sziget középső részén, amikor kb. 20 000 turistát kellett evakuálni a veszélyeztetett helyekről. Később pedig a „Daniel” nevű mediterrán ciklon okozott komoly áradásokat Skiathos és Skopelos üdülőhelyein.
Az ilyen katasztrófákhoz kötődő élmények traumatikus élménnyé változtathatják az üdülést. De mindezek nélkül sem kellemes dolog a 40 fokos hőségben heverészni a tengerparti strandokon. Ezt a hőmérsékletet az idősebb emberek és a kisgyermekek is nagyon nehezen visleték el, ráadásul a meteorológusok arra számítanak a jövőben, hogy a klímaváltozás következtében sokkal gyakrabban fordulnak majd elő hasonló hőhullámok.
A napsütés, a homokos strandok és a fürdés mellett olyan szempontok is nagyobb szerepet kapnak, mint például a wellness, a múzeumok és a gasztronómia. A városlátogatások is egyre fontosabbá válnak. Például az athéni szállodák 30 százalékkal magasabb foglaltságról számoltak be az idei év első felében, mint 2022-ben. Az utaztatók elmondása szerint egyre több nyaraló foglal helyet az elő- és az utószezonban, amire sok görög szállásadó hosszabb nyitvatartással reagál.
Ősszel tovább maradnak nyitva az éttermek és más szolgáltatók is és jövőre sokan hetekkel korábban tervezik a nyitást. Sok utaztató egészen novemberig meghosszabbította a nyitvatartását.
Görögországot novemberben és decemberben is érdemes meglátogatni
Rodoszon sokszor novemberben és decemberben is 20 fok feletti a tenger vize, és az sem nem ritka, hogy a téli szünet idején is késő nyárra jellemző hőmérséklet uralkodik. Az olyan ókori látványosságok mint Delphi, Mükéné vagy az ókori Olympia az első őszi záporoknak köszönhetően ismét kizöldülnek és ismét virágba borul a természet.
Egy Thesszaloniki közeli szállodatulajdonos elmondta, hogy ősszel és tavasszal zöldebb, és csendesebb minden, ami sokkal szebbé teszi az utazók élményeit, mint a nyári szezon rekkenő kánikulájában. Általános jelenség, hogy Görögország sok részén a szállások, éttermek, bárok és üzletek tulajdonosai is csatlakoznak az utazási szezon meghosszabbításához, ami automatikusan gerjeszti a bevételek növekedését.
Ezek a legfontosabb repülős úti célok a Görögországban és a görög-szigetvilágban
Görögországban rengeteg fantasztikus repülős úticél található, mind a szárazföldön, mind a szigeteken. Az alábbiakban bemutatunk néhány ismertebb és kevésbé híres remek repülős úticélt Görögországban.
Térképen is megmutatjuk a legfontosabb repülős úti célokat Görögországban
Athén
Sokan foglalnak utazást Görögország fővárosába, Athénbe. Érdemes ellátogatni az ókori helyszínekhez, mint például az Akropolisz és a Parthenon, de sok más érdekes látnivalót is érdemes felkeresni. Ilyen például a Pireuszi kikötő a Plaka vagy a Psziri negyed.
Athén egyszerű, gyors, biztonságos foglalás; repjegy * szállás * nemzetközi buszjárat * bérautó * biztosítás
Thessaloniki:
Görögország második legnagyobb városa Thessaloniki, mely gazdag történelmi és kulturális látnivalókkal büszkélkedhet. Sokan keeresik fel a közeli Halkidiki-félsziget és az Olümposzi Riviéra nyaralóhelyei miatt és ideális kiindulópont a Meteorákhoz szervezett kirándulásokhoz is.
Thessaloniki egyszerű, gyors, biztonságos foglalás; repjegy * szállás * nemzetközi buszjárat * bérautó * biztosítás
Szantorini:
Ez a gyönyörű sziget Athéntól kb. 200 kilométerre délkeleti irányban található és a Kyklád-szigetek egyik legnépszerűbb úticélja. Felejthetetlen kilátást nyújt a kékes-türkizes vízre és a fehérre meszelt falakra. Ideális üdülőhely ahol sok szép fotót készítenek az utazók.
Szantorini egyszerű, gyors, biztonságos foglalás; repjegy * szállás * bérautó * biztosítás
Mikonosz
A híres Mikonos-sziget ismert paradicsomi szépségű strandjairól, hangulatos tavernáiról és éjszakai életéről. Ez a vibráló hely remek választás a nyári bulizáshoz.
Mikonosz egyszerű, gyors, biztonságos foglalás; repjegy * szállás *bérautó * biztosítás
Rodosz:
Rodosz egy lenyűgöző sziget, mely a Dodekanészi-szigetek része. Látnivalóknban és nevezetességekben különösen gazdagnak számít.. A középkori város és az óváros elkápráztatja az odalátogatókat, de a strandolás kedvéért utazók és életre szóló emlékekkel gazdagodnak, ha Rodoszt választják.
Rodosz egyszerű, gyors, biztonságos foglalás; repjegy*szállás * bérautó * biztosítás
Kréta:
Görögország legnagyobb szigete, mely sok természeti és történelmi látnivalóval is büszkélkedhet. Ilyen például a Knosszoszi-palota, emellett a sziget nagy méretének köszönhetően számos barátságos település és sok szép strand is várja sz utazókat. Krétának két nagy reptere is van Heraklion és Chania.
Kréta egyszerű, gyors, biztonságos foglalás; repjegy * szállás * bérautó * biztosítás
Kos:
Ez az egyik legnépszerűbb görög sziget a turisták körében. Szép strandokkal, történelmi emlékekkel és pazar éttermekkel várja az ide látogatókat.
Kos egyszerű, gyors, biztonságos foglalás; repjegy * szállás * bérautó * biztosítás
Korfu:
A Jón-szigetek közül ea legnépszerűbb utazási célpont. Smaragdzöld dombok, olajfaligetek és festői városok jellemzik ezt a gyönyörű helyet. A strandolás és a helyi látnivalók mellett a legfőbb vonzereje az egész évben kellemes klíma és a hamisítatlan görög hangulat.
Korfu egyszerű, gyors, biztonságos foglalás; repjegy * szállás * bérautó * biztosítás
Zakynthos:
Zakitosz egy valódi turistaparadicsoma a Jón-tengeren, melyet természeti szépségeinek és festői fővárosának köszönhetően a velenceiek a kelet virágának is neveztek. Legismertebb helye a Navagio, vagyis a Hajóroncsok-öbölének képeslapra illő strandja, ahol egy hajóroncs a homokban pihen.
Zakynthos egyszerű, gyors, biztonságos foglalás; repjegy * szállás * bérautó * biztosítás
Naxos:
Ez a sziget a Kyklád-szigetek legnagyobbika. Fantasztikus strandokkal és lenyűgöző tájjal büszkélkedik, de kevésbé zsúfolt, mint az ismertebb szigetek. Átszállással repülővel is el lehet érni, de sokan választják azt a lehetőséget is, hogy elrepülnek Athénba, ahonnét a pireuszi kikötőből rendszeresen indulnak ide hajók és kompjáratok is.
Naxos egyszerű, gyors, biztonságos foglalás; repjegy * szállás * bérautó * biztosítás
Párosz:
A 4 ezer éves múltú Paros jelentős turista központtá fejlődött. A hagyományos falvai és a változatos adottságú strandok miatt sok turista kedveli Parost, ahol sokféle vendéglátóhely és szálláshely várja az utazókat.
Paros egyszerű, gyors, biztonságos foglalás; repjegy * szállás * bérautó * biztosítás
Kefalónia:
A Jón-szigetek legnagyobb, és Görögország légvadregényesebb és sokak szerint legszebb szigete Kefalónia. Természeti szépségeit tekintve az egyik legváltozatosabb, melynek fő vonzereje a nyugodtság. Még a legmozgalmasabb nyári szezonban is sok csendes, eldugott strand várja a pihenésre vágyó turistákat. Sokan keresik fel a híres Mirtos-öblöt és a Melissani-barlangot.
Kefalonia egyszerű, gyors, biztonságos foglalás; repjegy * szállás * bérautó * biztosítás
Szantorini:
Szantorini lenyűgöző panorámájával és lenyűgöző naplementéivel híres. Az üde fehér falú épületek és a kékes-türkizes tenger összhangja elkápráztatja az utazókat.
Szantorini egyszerű, gyors, biztonságos foglalás; repjegy * szállás * bérautó * biztosítás
Skiathos:
A zöldellő Skiathos tökéletes helyszín a nyugodt pihenéshez és az önfeledt strandoláshoz. Itt forgatták a híres ABBA filmet (Mamma mia) Sokak szerint a buja erdőkkel borított Skiathoson legalább annyira szép és különleges a naplemente, mint Santorinin. A Koukounaries nevű strandja különösen híres.
Skiathos egyszerű, gyors, biztonságos foglalás; repjegy * szállás * bérautó * biztosítás
Ez csak néhány lehetőség a legismertebb és a legjobb repülős úticélok közül Görögországban. A szárazföldön és a szigeteken egyaránt rengeteg szépség várja az utazókat, így mindenki megtalálhatja magának a számára legvonzóbb célpontot.
Utasbiztosítás kalkulátor
Találd meg az igényeidnek megfelelő utasbiztosítást és hasonlítsd össze a legkedvezőbb ajánlatokat a Bank360 oldalán!
Megnézem
Különösen vonzóvá teszi az őszi időszakot, hogy a fapados légitársaságok mellett a szállásadók és más turisztikai szolgáltatók is radikálisan lecsökkentették az áraikat a nyári hónapokhoz képest.
Facebook Oldalunk
Facebook Csoportunk