Ha Szlovénia felöl közelíti meg Olaszországot és szeretne a nagy melegben felfrissülni, akkor itt az idő, hogy megismerje Trieszt legjobb strandjait.
Az egykori Monarchia egyik legfontosabb tengeri kikötővárosa amennyire olasz, annyira magán viseli az osztrák-magyar közös történelem legvirágzóbb időszakának, az 1800-as évek végének építészeti nyomait is. Az épületeket nézve akár Bécsben, vagy Budapesten is lehetnénk (bár ez utóbbival kicsit sántít az összehasonlítás, mert a trieszti épületek lényegesen szebb és jobb állapotban vannak budapesti kortársaik többségénél).
A városban sétálva fogalmat kaphatunk, milyen lehetett egykor a „békebeli” jólét, elegancia, ami a városok külső megjelenésében is megnyilvánult.
Különösen Trieszt főtere, a Piazza dell’Unitá d’Italia nyűgözi le a látogatót pazar fekvésével, elegáns tengerparti sétányával és gazdagságot sugárzó palotáival.
Az esti kivilágításban pedig, különösen a víz felől nézve igazi ékszerdobozként jelenik meg.
A város számos érdekes látnivalóval rendelkezik, emiatt már önmagában is megéri néhány napot itt eltölteni. Legismertebb műemléke az egyedülálló és lélegzetelállító fekvésű, neogótikus stílusban épült Miramare kastély, amit sokan tévesen Sissi királynéhoz kapcsolnak, valójában a tragikus sorsú Habsburg Miksa (Maximilian) trónörökös építtette, felesége, Sarolta belga királyi hercegnő részére.
A kastély érdekessége, hogy mivel egy a tengerbe nyúló sziklaperemre épült, minden ablakából látni a tengert.
Utazási Tipp |
Utazások Triesztbe |
A nyár közeledtével Triesztnek most egy olyan aspektusát vesszük górcső alá, mely talán a városlátogató turisták számára nem elsőrendű fontosságú, de ha már ott járunk, érdemes erre is gondolni. Ez pedig Trieszt strandjai.
Trieszt fekvésénél fogva eleve remek adottságokkal rendelkezik, hiszen közvetlenül a hegyek lábánál épült egy védett tengeröbölben, így a víz, a tenger a város mindennapi életétől teljességgel elválaszthatatlan. S ha már így alakult, a triesztiek gondoskodtak róla, hogy a tengerparton ne csak sétálgatni lehessen, hanem akár a
város kellős közepén is csobbanhassanak egyet az egyébként meglepően tiszta vízben.
Triesztben nagy hagyománya van a tengeri fürdőzésnek, az első városi tengerparti fürdőházak az 1820-as években nyitottak, s az évek során sorban nyíltak a tengerparti sétány mentén az újonnan épült fürdők. Ezek közül néhány, mint pl. a Bagno Lanterna és a Bagno Ausonia azóta is folyamatosan működnek. Ennek a hagyománynak köszönhetően a nyári időszakban a tengerparti úton autózva Miramarétól szinte a belvárosig mást sem látunk, mint strandolókat.
Nézzünk meg közelebbről néhányat a jeles fürdők közül.
1. Bagno alla Lanterna (“El pedocin”) – az egyik legnépszerűbb fürdő a triesztiek körében. Érdekessége, hogy kissé divatjamúlt módon a férfi és női strandolókat a mai napig fallal különítik el egymástól. Ez a fürdő a nyári időszakban reggel fél 8-tól este fél 8-ig tart nyitva, a napi belépőjegy ára 1 €.
November és március között a belépés ingyenes, igaz, ilyenkor legfeljebb a fókák merészkednének a vízbe.
2. Az egyik legjobban felszerelt és sokféle szolgáltatást kínáló fürdő a Bagno Ausonia, mely már vagy 80 éve óta töretlen népszerűségnek örvend. Van itt minden, mi szem-szájnak ingere, csúszda, trambulin, medence, étterem, konditerem. Itt aztán nem gond eltölteni akár egy egész napot is. Az Ausonia június eleje és szeptember vége között reggel fél 8-tól este fél 8-ig tart nyitva.
3. A Bagno da Sticco strand kicsit távolabb van Trieszt központjától, a Miramare kastély közelében, cserébe itt kisebb a tömeg, nyugodt és tiszta környezetet találunk. Ez a fürdő május elseje és szeptember vége között reggel fél 8-tól este fél 8-ig tart nyitva.
4. És végül a Topolini (a “kisegerek”). Ez egy érdekes, ingyenesen látogatható „intézmény”, lényegében tíz félkör alakú terasz a tengerparton. Az egérkék többségénél lépcső vezet egyenesen a vízbe, így inkább az úszást kedvelők számára alkalmasak, viszont kettőnél kisebb kavicsos strand is található, így azok gyerekes családok számára is jól használhatók. A fürdő használata június 1. és szeptember 30. között engedélyezett.
Utazási Tipp |
Utazások Olaszországba |
Facebook Oldalunk
Facebook Csoportunk