A tavalyi dalmát körutazásunk legnyugisabb napja az volt, amikor tengerre szálltunk és két kis tündéri szigetet barangoltunk be. Elfelejthettük az elmúlt napok hosszantartó buszozásainak gyötrelmes óráit és a fokozottabb tempóban történő városnézéseket. Aznap csak ringatóztunk az Adrián és kellemes kis sétákat tettünk. Volt időnk csak úgy „mélázni” a tengerparton. Ez egy igazi ráérősen lazulós nap volt!

   Makarskáról indult a lefoglalt kishajónk. Mindig picit idegeskedek a különböző járművekbe történő beszállásnál, hogy az én esetemben hogyan fog sikerülni összehozni a dolgot… de a parám alaptalannak bizonyult! Az idegenvezetőnk segített leegyeztetni a hajóssal, hogy nekem segítségre van szükségem a fel-leszállásnál. A kapitány és a segédje nagyon készséges volt; miután kiszálltam mopedemből, megfogtak két oldalról és végigvezettek az ingoványos pallón és leültettek a hajó farában álló padok egyikére, majd beemelték és lefektették az összecsukott járgányomat.

  Az idegenvezetőnk is itt foglalt helyet pár utastársunkkal együtt.
A napot felhők takarták és el is kezdett szemerkélni az eső. Belém hasított egy pillanatra, hogy mi lesz, ha viharba kerülünk, de ez szerencsére nem történt meg!

   Miközben suhantunk a kis hajónkkal a nyílt tenger felé, úgy jöttek az egyre nagyobb hullámok. Mindjobban ringatózott a hajónk, úgy kezdett a gyomrom is himbálózni. Őszintén szólva nem gondoltam, hogy jelentkezni fog nálam a tengeri betegség! Meg is ijedtem, hogy mi lesz, ha… De megpróbáltam még csírájában elfojtani a dolgot és elterelni a gondolataimat. Az idegenvezetőnk utazásai során átélt storyjait mesélte az összegyűlt kis csoportunknak. Minden idegszálammal próbáltam a történetekre fokuszálni és minden mást kikapcsolni. Kis idő múlva sikerült akklimatizálódni és már nem éreztem hányingert! Felálltam és nagy nehezen a hajó oldalához sétáltam vagyis inkább imbolyogtam. Csodálatos érzés volt, ahogy szeltük az akkor már kisebb hullámokat, az elő-előbukkanó nap sugarai megcsillantak a vízen és az arcomat simogatta a szél.

  Hvar szigetén kötöttünk ki, ahol Jelsa városkában tettünk egy sétát. A várost keskeny folyosóvá szűkült tenger nyúlvány szelte ketté, amelyen hidacskák íveltek át. Nagyon tetszett a város nyugodt, lassú életvitele; az emberek nem siettek sehová, ráértek szép kényelmesen megreggelizni a helyi kis bisztróban, miközben megbeszélték az életük apró mozzanatait vagy a világ nagy kérdéseit vitatták meg.   A szigetlakók helyben termesztett és előállított termékekből keresik meg a mindennapi betevőt. Többek között ízletes borokat és levendulakészítményeket kínálnak a szigetre látogatóknak.  A szigeten lehetőség nyílik csónak- és kerékpárbérlésre a környék felfedezése vagy pusztán csak kikapcsolódás céljából.

   A szigeten tett kellemes kis sétánkat követően ismét hajóra szálltunk, ahol már várt minket egy könnyű ebéd. Káposztasaláta frissen kifogott makrélával vagy csirkemellel. Imádom a halat, de úgy egészben nem mertem bevállalni a szálkák miatt. Sajnos nem tudom kipiszkálni vagy más módon kiválogatni őket, úgyhogy maradt a csirke. Jól fűszerezett, kellemesen átsütött volt a csirke is!

  Amikor kiértünk a nyíltabb tengerre, egy bazi nagy hullám telibe kapta a hajónkat, amitől úgy megborult a hajó, hogy mindenki elkezdett dőlni a székével. Az utastársaim azonfelül, hogy próbálták saját magukat stabilizálni, kaptak gyorsan felém – nem igazán tudom tartani magam; már kisebb lökéstől is simán leborulok! Kapaszkodtam az asztalszélébe, de az sem sokáig maradt állva. Mindenkit a mellette ülő széke, vagy a hajókorlát állított meg, miközben önfeledten nevettünk az első sokk után.  Miután összeszedtük magunkat, rögtön az jutott eszembe, hogy a moped vajon megúszta-e szárazon!  Szerencsére a moped az ellenkező oldalon volt, mint amerre borult a hajónk, így nem érte víz. Még jó, hogy az utunk elején letakartuk egy esőkabáttal. Bár ha a víz beteríti, az nem sokat ért volna…

  Azután Brac szigetén kötöttünk ki és a délutánt Bol-ban töltöttük. A város egy üdülő paradicsomocska; számtalan modern apartman házat találni az óváros peremén, a tengerhez közel.  Bol-ban található a híres Aranyszarv tengerbe nyúló földnyelv, melynek formáját a tengeri áramlások folyamatosan változtatják. Lehetőség nyílt mártózni egyet a habokban vagy a városban sétálni. Mi az utóbbi mellett tettük le a voksunkat. Sétálgattunk a kanyargós utcácskákon, ettünk egy fagyit a tengerparton, miközben éleztük a napfürdőt és a tenger sós illatát, vásároltunk a helyi piacon friss gyümölcsöket és olivaolajat. Lesétáltunk egy darabon az Aranyszarvhoz vezető sétányon. Megnézegettük a bazársor portékáit, vásárolgattunk apró emlékeket otthonra.

   Az Aranyszarvhoz közeledve észrevettük, hogy van kiépítve lejáró és beemelő mozgáskorlátozottak számára. Fürdőzni már nem lett volna idő, meg nem is úgy készültem, de örömmel konstatáltam, hogy már nyitva áll ez a lehetőség is a mozgáskorlátozottaknak az adriai tengerparton.

Szerző&fotók: Illés Kata