Az utazási iroda – akikkel már évek óta utazom – szervez 1 napos kirándulásokat a szomszédos országokba is. Én nagyon szeretem ezeket a kiruccanásokat; korán reggel útra kelünk – ilyenkor csak a mopedem pihen a busz csomagtartóban, semmi bőrönd -, pár óra alatt kinn vagyunk, eltöltünk egy jó kis tartalmas napot és feltöltődve, élményekkel feltankolva hazaérkezünk az esti órákban.

   Idén a Kreuzenstein várát és a Klosterneuburgi Apátságot készültem megtekinteni egy kis grinzingi borkóstolóval fűszerezve. Nagyon vártam ezt a kirándulást, mivel imádom Ausztriát és szeretném minden szegletét felfedezni. Meglehetősen csalódottan olvastam az iroda e-mailjét, miszerint sajnos nem tudják elindítani az utat. Átfoglalhattam egy másik útra vagy visszakérhettem a pénzt. Én az átfoglalást választottam!

  Tudtam jól, hogy a kiválasztott és átfoglalt út nem éppen nekem való. Az utazási iroda is inkább lebeszélni próbált róla. Ám én azért sem hagytam magam! És milyen jól tettem! Még sosem volt ehhez hasonló élményben részem… Puchberg városát indultunk felfedezni, majd fogaskerekűre szálltunk és meg sem álltunk a Schneeberg csúcsáig, végül pedig felkerestük a Sebastian vízesést.

  Utánanéztem, hogy milyen terepviszonyokra számíthatok a Schneebergen. Az interneten található képeken murvás gyalogos ösvényeket láttam. Konstatáltam, hogy itt nem fogom tudni használni a mopedemet, de ez nem tartott vissza. Feljuthatok 1800 méter magasra és ha csak kettőt lépek, már megérte!

   A közel 600 méter magasan fekvő Puchberget egyénileg barangolhattuk be. Bizony, mikor kiszálltunk a buszból, elkélt a farmer és a kardigán. Olyan 22-23 Celsius fok fogadott, ami meglehetősen kellemes volt az itthoni, egy hetes kánikula után.

  Olyan 40 percünk volt a városban bóklászni. Erre az időre felesleges lett volna kivenni a mopedet a buszból, főként úgy, hogy a sétát követően már úgysem tudnám hasznát venni.Amennyit gyalog meg bírtam tenni, annyit sétáltunk.

  Körbesétáltam a fogaskerekű indulási helyével szemben elterülő csónakázó tavat. Picit meglepődtem, mert először egy lépcsősort pillantottam meg lefelé a tóhoz. Valahogy elképzelhetetlennek tartottam, hogy egy ilyen terület ne legyen akadálymentesítve Ausztriában. Hát, nem is csalódtam; picivel arrébb volt egy nagyon kényelmes rámpa!

  A tó környezete meseszép volt!  A fű nem volt sehol kiszáradva, ápolt és gondozott volt és mindenhol virágözönben gyönyörködhettünk. A Schneeberg-Rax-Schneealpe és Hochschwab területéről ered a fehér aranynak is nevezett forrásvíz, ami 36 óra alatt szivattyúk használata nélkül jut el Bécsbe. Ennek köszönhető, hogy a bécsiek valójában Európában is egyedülálló módon hegyi forrásvizet isznak, ha megnyitják otthon a csapot. A víz egy 1873-ban épült, 120 km hosszú vízvezetékrendszeren keresztül jut el az osztrák fővárosig, s az már csak hab a tortán, hogy közben vízierőműveken haladva át, nem kevés energiát is termel. A történelmi vízvezetékrendszer mentén végig lehet vándorolni a „bécsi vízvezeték” elnevezésű túraútvonalon, ami nagyjából 4-5 órás gyalogtúra és számos, tényleg lenyűgöző természeti látnivaló mentén egészen Bécsig halad.

  Kis sétám során csupa mosolygós ember jött velem szemben, néhányan még egy Grüss Gott-tal rám is köszöntek. Szebbnél szebb házikók és gondozott, nagyon pöpec kertek sorakoztak a városban.

   A kellemes kis sétánkat követően fogaskerekűre szálltunk és elkezdtük a Schneebergre való felkapaszkodásunkat. Igaz, hogy pótülésre, de az ablak mellé tudtam ülni, így figyelemmel tudtam kísérni a lélegzetelállító kilátást.  Főként fenyőfák tarkították a hegyet, de mindenféle variációban. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi fajta fenyő létezik!

  A második vagy a harmadik megállónál van a buktás hütte. Le lehet ugrani fincsi barack- vagy szilvalekváros buktát vásárolni 4 euró ellenében, amíg a fogaskerekű 5 percet várakozik.  A végállomásig mentünk, ahonnan a csoportunk még gyalogosan bevette az utolsó 300 métert felfelé. Mi meg beültünk egy cuki kis retró étterembe ebédelni.

  Sajnos, a német tudásom elég gyatra főleg a főételek tekintetében, így maradtunk a wiener schnitzel mit salad-nál. Pár perc alatt el is készült az étel, a saláta nagyon finom volt különféle zöldséggel, a hús viszont túl rágós. Feladta a leckét, mire megettem; alapból is nehezebben megy a rágás… Immáron jóllakottan egy kis sétára indultunk a hegyormán. Itt már mindössze 9 fok volt, ezért kabátot húztunk.  Lélegzetelállító kilátás tárult elénk, ahogy a mélybe tekintettünk! Szinte fél percenként változtak a fényviszonyok, ahogy a felhők vándoroltak. Csodaszép mezei virágok éltek meg itt!

 Betértünk abba a kis kápolnába, amelyet Ferenc József építtetett a meggyilkolt Sissy királyné emlékére.  A kápolna mellett egy hatalmas elkerített területen tehenek legelésztek békésen. Elnézegetve őket arra gondoltam, hogy ezek az állatok mennyire ízletes tejet adhatnak már, hogy ezt a zsenge, haragos zöld füvet rágcsálják nap mint nap!

Miután jól kinézelődtem magam, már indult is a Salamanderünk lefelé.

A hegy lábánál várt minket a buszunk, ami egyenesen a város közelében található Sebestian vízeséshez repített. Pontosabban a vízeséshez vezető aszfaltos út kezdőpontjához.

Itt már kibányásztuk a mopedet a busz aljából, mert egy erős menet következett felfelé. Minden szép és jó volt, amíg tartott az aszfaltos út! Azt követően egy kavicsos, göröngyös út következett. Egy darabon felgurultam, de aztán olyan gidres-gödrös volt az út, hogy nem tudtam továbbmenni a mopeddel. Szerencsére az utastársaim közül egy páran érzékelték a problémámat és odajöttek, hogy hogyan segítsenek át ezen a részen. Leszálltam a mopedről, édesanyám segítségével feltipegtem addig, amíg az út egyenes nem lett és egy fiatalember utánam hozta a mopedet. Két kézzel egyedül simán elbírta.

A következő pár száz méteren tudtam gurulni a mopeddel a füves, helyenként kavicsos ösvényen, míg végül elértem a csobogó vízesést.

  Csodás látvány volt, ahogyan a víz alázúdul és számtalan kis utat tör magának a sziklák között. A buszunkhoz visszafelé haladva már szó nélkül felkapta az a fiatalember a mopedet a gidres-gödrös résznél, aki felfelé is segített. Nagyon megköszöntem Neki a segítőkészségét!

Szerző&fotók: Illés Kata    (5) Utazások kis mopeddel | Facebook