Búcsú a mesés Itáliától és nagyszerű kalandok San Marinóban, majd esti andalgás Triesztben
Elérkezett a mini nyaralásunk utolsó napja. Reggel szomorúan elköszöntünk vendéglátóinktól, bepakoltunk a kocsiba a holminkat, ami nem volt kevésnek mondható. Előző nap bevásároltam Arezzo egy kis boltjába. Rengeteg olasz tésztát, bort, limonchellot, oliva olajat vettem, valamint egy málnából készült balzsamecetet is, amit nagy becsben tartottam idehaza és csak különleges alkalmakkor voltam hajlandó használni. A boltos utánam küldte a fiát egy dobozzal, hogy abba pakoljak, ne a kosárba, mert úgy látja a kosár ide kevés lesz. Igaza volt!
Elindultunk Olaszország keleti partja felé, célállomásunk San Marino volt, a világ legkisebb országainak egyike. A város a Titán-hegyen épült, mely 749 méter magas, 301-ben alapították. Egy nap elég a körbejárására, ezért is választottuk utolsó napunk programjául. A hegyre, ahol egy erődítmény és egyben az ország főtere található, egy felvonóval lehet leggyorsabban feljutni. A főtér, Piazza della Libertá az ország központja, ahonnan rövidebb-hosszabb sétával minden látnivaló könnyen elérhető. Sok turistát csábít San Marino, hisz csodás helyen fekszik és nem mellesleg adó mentes övezet. Rengeteg üzlet között sétálva ne csodálkozzunk, ha olykor egy-egy fegyver boltba is belebotlunk. Mi is a Piazzán kezdtük sétánkat. Először megcsodáltuk a téren található templomot, melyet 1826-1838 között építettek, amelynek egy a 4. században épült templom az alapja.
Majd a mellette lévő Palazzo Publico épületét, mely a városházának ad otthont. Tovább sétálva a Guaita torony keltette fel a figyelmünket, ami nem is csoda, hiszen az ország címerén és zászlaján ez a torony látható. Innen sem voltam hajlandó haza menni úgy, hogy nem viszek egy kis szuvenírt. Egy táska boltba tértünk be, ahol a jól begyakorolt buongiorno-val léptünk be. Annyira jól ment már, hogy nem is vették észre, hogy nem olaszok vagyunk. Semmit nem értettünk belőle, hogy mit mondanak. Jeleztük, hogy kérem szépen, mi magyar turisták vagyunk. Mit ad Isten, ezután magyarul szólt hozzánk az eladó. Szerintem kiült a döbbenet az arcomra, mert azonnal elmesélte, hogy még 56’-bana felmenői disszidáltak ide, San Marinóba és tud néhány szót magyarul. Egy remek pénztárcával távoztam a magyarul is valamelyest tudó talján „barátunktól”.Ez a döbbenet tovább folytatódott egész nap, mert ahol hallották, hogy magyarul beszélünk, ott szinte mindenhol magyarul is szóltak hozzánk. Az utcán a boltos magyarul kínálta nekünk a jó kis olasz bort, a pincér lány, ahol ebédeltünk, aki nem volt 20 évesnél több, elmesélte, hogy a nagymamája magyar volt. Tudta, hogy hol van Kapolcs, ledöbbentem. Egy póló volt a férjemen,Kapolcsi Művészetek Völgye felirattal, innen indult a beszélgetés.
Facebook Oldalunk
Facebook Csoportunk