Hirdetés

Hirdetés

A magyar tenger körül rengeteg érdekesebbnél érdekesebb tanösvény és túraútvonal fut végig. A tanösvényeket végigjárók rengeteg új ismerettel gyarapodhatnak az éppen bejárt tájakat illetően, eközben pedig friss levegőn vannak és akár tucatnyi szép és ritka természeti képződményt és műemléket is útba ejthetnek.


A tanösvény általában jóval rövidebb távot takar, mint egy fárasztó gyalogtúra. Sok esetben csupán néhány kilométert tesz ki, ezért ha a lurkókat is magunkkal szeretnék, arra is bátran vállalkozhatunk. A tanösvények arra szorgalmaznak minket, hogy töltsünk minél több időt a szabadban, ugyanakkor céljuk emellett még a környék népi hagyományainak, flórájának és faunájának, valamint patinás épületeinek bemutatása.


1., Kitaibel-tanösvény


A Somlóvásárhely környékén futó tanösvény már a kilencvenes évek eleje óta helyi védelem alatt állt. A 8-as útról, pontosabban a Somló felé vezető bekötőútról kanyarodhatunk rá a tanösvényre. A híres 19. századi botanikus, Kitaibel Pál nevét viselő tanösvény mintegy 3 kilométer hosszú és 9 állomással rendelkezik. A kb. két órányi menetelést tartogató tanösvényen szinte végig körülvesz minket a természet, de számos környezeti és történelmi nevezetességet is érint a tanösvény. A Somló hegy tetején valaha virágzó bronzkori település feküdt, ma pedig szőlőültetvények sorakoznak. A helyszínen kihelyezett információs táblák segítik utunkat, amely a Szent Margit-kápolnától indul és érintve a Kaszálórétet és az egykori somlói vár romjait, önmagába tér vissza.


balatoni tanosveny pipacsmezo1
2., Theodora tanösvény


A kékkúti Theodora tanösvény nem az ásványvízről, hanem az egykor e vidéken átkelő szépséges római császárnő után kapta a nevét. A 2004-ben elkészült ösvény A-tól Z-ig mutatja be a Káli-medence és környékének természeti és különleges földrajzi adottságait. A Balatontól pár kilométerre húzódó tanösvényt tavasztól-télig használhatjuk túrázásra, melynek kiindulópontja a Kékkúti ásványvíz palackozó üzem. A túra során érintjük a Kopasz-hegyet, de a Szentbékkálai Kőtengert is. A tanösvény a Theodora Kereki forrástól indul, majd a Sásdi patak mentén a Kornyi-tó irányában halad.


balatoni tanosveny tanuhegy1
3., Pele apó ösvénye


A Balatonederics és Balatongyörök kialakított tanösvényt végigjárva nemcsak az Afrika Múzeummal ismerkedhetünk meg. Ez a tanösvény inkább a kisebbeknek jelent majd tartalmas időtöltést, erre utal a tanösvény megnevezése is. A pele egy cuki kis rágcsáló állat, amely gyakori ezen a vidéken. A több, mint 8 kilométer hosszú túrát csak egészséges állapotban ajánlott végigjárni, ennek ellenére 38 állomáson ismerkedhetünk meg a Keszthelyi-hegység jellemző növény- és állatfajaival. Mivel sok az erdei pihenőhely, ezért tökéletes választás lehet a túrakedvelő gyerekes családok részére.


balatoni tanosveny cica az udvaron1
4., Kamon-kövi tanösvény


 A vulkanikus eredetű vidék felfedezésének kiindulópontja a szigligeti templom, amely végül önmagába tér is majd vissza a túra végeztével, ugyanakkor a 6 kilométer hosszú tanösvény segítségével bejárhatjuk Szigligetet és eljuthatunk a középkori várba, amelynek Öregtornya tetejéről egyebek mellet pazar kilátás nyílik a Káli-medencére is. A bájos falucskában már sétálni is egy élmény, ahol megismerkedhetünk a Balaton-felvidéki népi hagyományokkal, építészettel, valamint a nádgazdálkodás kulisszatitkaival is. A közelben egy Árpád-kori templomrom is található, a tanösvényen pedig az állat- és a növényvilág megismerése mellett a Balaton keletkezéséről is megtudhatunk néhány érdekes és hasznos információt. A túra alatt kb. 290 méternyi szintkülönbséget kell leküzdeni, így fontos, hogy jó kondícióban legyünk a gyaloglás során.


balatoni tanosveny szolobirtok1

 Utazási Tipp  
    Szállásakciók a Balatonnál, gyors foglalás akár SZÉP kártyával is!


Készítette: Méhes Judit         Fotók: Pixabay

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.