Hirdetés

Tudta-e hogy Bill Gates, hol szeret leginkább nyaralni? A horvátországi Skradinban. 

 

Ha Horvátországban jár és Sibenik felé vagy esetleg egy másik déli, tengerparti város felé veszi az irányt, akkor térjen le az autópályáról és fedezze fel Skradint ezt a történelmi látnivalókban gazdag kisvárost.  A város sokáig rejtve maradt a látogatók előtt, sőt az elmúlt években még a helyiek is elfeledték, ami viszont pár éve újra reneszánszát éli, nemcsak a külföldi turisták, hanem a helyi lakosok körében is.


skradin 01

forrás: wikipedia.org


Egy kis történelem

 

Már 6 ezer év telt el azóta hogy az első illír törzsek úgy döntöttek, hogy itt telepednek le. A döntés szerencsésnek bizonyult, a kitartó munka meghozta gyümölcsét az itt élő emberek mindennapi életébe. Az egyik legrégebbi horvát város fontos szerepet kapott a római időkben, az egykori Scardon a római hadsereg fontos kikötője, erődítménye és kereskedelmi központja volt.


 Utazási Tipp  
    Utazások, szállások Horvátországban

A történelem folyamán a város stratégiai helyzete miatt sokat szenvedett harcoktól, melynek köszönhetően a 6-7. században a város teljesen elpusztult. A horvátok ekkor telepedtek le itt és nevezték el a várost Skradin-nak. 300 évvel később említik újra, de ismert, hogy a 6. századtól egy kisebb megszakítással egészen 1830-ig püspökség működött itt. A 13. században nyerte el a város jellegzetes dalmát jellegét, illetve ebben az időszakban számos ferences rendi szerzetesek telepedtek le.


Látnivalók

 

A történelem számos nyomaival nem csak a városban, hanem annak környékén is találkozhatunk. Az egyik legjelentősebb régészeti lelőhely a településtől 15 km-re fekvő úgynevezett „horvát trója”, ahol a térség történelme egészen az őstörténettől a középkorig követhető nyomon.

 

Ha megállunk a Krk nevű autós pihenőhelyen, akkor onnan csodás panoráma nyílik a városra. Ami rögtön szembetűnik, az a barokk kori templom harangtornya. A templom alapja a velencei időben épült, annak a katedrálisnak az alapjaira, amely még a török időkben pusztult el.


skradin 02

forrás: flickr.com


Érdekesség, hogy a harangtorony és a templom egymástól 20 méterre fekszik, köztük helyezkedik el a Mali Gospa Tér, ahol a Városháza és a Plébánia található. A város másik temploma egy ortodox templom, amit Ferenc József császár ajándékozott a városnak. Az innen nem messze lévő városi múzeumban a település és annak környékéről származó antik tárgyak gyűjteménye található. 14. századból származó erődítményből fantasztikus kilátás nyílik a városra és annak környékére.

 

A Krk folyó torkolatánál található Skradin a Kkrk Nemzeti Park „vizes” bejáratának őre. Elhelyezkedésének köszönhetően a történelem során is bizonyította, hogy ideális kikötőváros, ezért sem kell csodálkozni azon, hogy manapság is ACI kikötő helyezkedik el itt, számos luxus jachtokkal, amin világhírességek rejtőzködhetnek a kíváncsi szemek elől.


 Utazási Tipp  
    Utazások, szállások Horvátországban

Megközelíthetőség


Autóval leggyorsabban az A1-es Zágráb- Dubrovnik autópályán érhetjük el, az autópályáról a Skradin kijáratnál kell lejönni. Ha valaki mégis a régi utat választja, akkor a D33-a úton Tromiljánál kell ráhajtani a D56-as útra, ami Sradinig vezet. Déli irányból a „Krk Nemzeti Park” jelzést követve juthatunk Skradinig. Ha Sibenik felé jár, mindenképpen szorítson egy kis időd ennek kis kedves városnak a megtekintésére, de ha nem lehetséges, akkor legalább az autós pihenőben álljon meg és vessen rá egy pillantást!



TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább

Ne hagyd ki a lehetőséget és a lenti képre vagy az országnevekre kattintva találd meg és foglald le a következő álomutazásod a Travelbay.hu oldalán!

Görögország, Törökország, Bulgária, Albánia, Horvátország, Balaton, Montenegro, Olaszország, Kanári-szigetek, Egyiptom, Málta, Ciprus, Portugália, Spanyolország, Dubai, Ausztria, Szlovákia, Körutazások, Városlátogatások

Hívd fel utazási tanácsadóinkat!  +36301843424
vagy írj nekünk:  [email protected]

Reméljük, hogy a Travelbay.hu oldalon sikerül megtalálni a legjobb utazási ajánlatot!


Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.