Hirdetés

   A gyönyörű Belga Királyságot több felkapott turista desztináció  veszi körül, láltnivalóinak gazdagságágával mégis  felveszi a versenyt szomszédaival. Egész Belgium  hemzseg a  mesés látnivalóktól:  számos UNESCO világörökségi helyszín, híres katedrálisok,  nyüzsgő piacterek, történelmi csatamezők várják az utazókat Belgiumban.

  A Belga Királyság egy szövetségi állam  amit  három régió alkot; Brüsszel a kis ország  pezsgő életű fővárosa,  délen a franciául beszélő, dimbes-dombos Vallónia , északon pedig a holland ajkúak által  lakott  Flandria.  Bemutatjuk Belgium  legfontosabb látnivalóit, amit  érdemes felkeresnie azoknak, akik Belgiumba ellátogatnak.


brugge 01

 

 


Flandria:

 

  Bruges egy 120 ezres meseváros, aminek legfőbb vonzerejét a jellegzetes 12.-15. századi városképe adja. Brugge utcáin sétálni olyan érzés, mintha  500 évre megállt volna ott az idő.  Köszönhetően egykor virágzó kereskedelemnek csodás középkori épületeket emeltek a város gazdag polgárai. Brugge óvárosa  már UNESCO világörökségi védelem alatt áll.

 

  Gentről azt tartják, hogy Európában ott található az egy négyzetméterre eső legtöbb történelmi műemlék. Gent csupán 55 kilométerre fekszik Brüsszeltől, a Schelde és a Leie folyók összefolyásánál. A textilgyártásának köszöhetően régen Európa leggazdagabb városai közé tartozott, kamit  a lenyűgöző látnivalói is jól mutatnak. Mindenfelé álomszép házak, paloták és templomok  találhatók pompás  díszítésekkel, melyek szintre életre keltik őket. Gent azonban  egyetemi- és kikötőváros is. A városképet vízi csatornák hálózata szabdalja, így akár hajóról is megismerhetők  a város látnivalói és  a tengerrel is összeköttetésben áll.

 

 

   Flandria másik ékköve a gazdag kultúrájára  büszke Antwerpen  szintén egy  nagyon érdekes úti cél.  Érdemes sétálni egy jót  a Scheide parti város  hangulatos középkori utcáin és terein, hajózni egy jót a zegzugos csatornáin, megízlelni a helyi sört  és megismerkedni a messzeföldön híres belga csokoládé titkaival is.

 

 


antwerpen szoveg kozott 04


 Valónia

 

   Ha csak pár napunk jut Belgiumra, a délen lévő a francia ajkú Vallóniát akár egy nap alatt is fel lehet keresni. Első állomásként  a Villers Apátság  900 éves  romjai között sétálva bepillantást lehet  nyerni  a  ciszterci rend szerzeteseinek szigorú rendet követő életébe. Következő állomásként a bájos Dinan következik a  Meuse folyó partján.   Csodálatos  látványt nyújt  a helyi hagymakupolás Notre Dame katedrális és a mögötte álló hegy  tetején épült Citadella.  Ínyenceknek érdemes belekóstolni  a városka  jellegzetes kekszébe is a nagy méretű mézes Couque de Dinanba. Az egyik legjobb belga sör is Dinant városából  a Leffe kolostorból ered, ahol a XIII. századtól egészen a XX. század közepéig főzték a híres belga sört. Van egy múzeumuk is  a Leffe Maison interaktív múzeum, ahol kóstolóval egybekötött látogatáson lehet  megismerni a sörgyártás csínját-bínját.    A belga fővárostól északra található a Waterlooi csatamező, amiről szinte mindenki hallott már.   1815-ben azen a helyen győzedelmeskedett Wellington hercege és von Blücher porosz tábornok a francia Napóleon seregei fölött. A csatateret ma is be lehet járni, ami a kisvárostól délre található.forrás: 


dinan vallonia

 


Brüsszel

 

   Belgium fővárosa Brüsszel rengeteg érdekességgel és történelmi látnivalóval rendelkezik. Ezeket  nehéz lenne egy-két nap alatt maradéktalanul felfedezni. Ha nincs több napunk a városra, érdemes a legfőbb nevezetességeit egy napba sűríteni. A legszebb helyszín Brüsszel gótikus és barokk céhszékházakkal szegélyezett főtere a Grand Place  a Városháza díszes épületével. Onnét csak néhány utcányira  lehet megtalálni a Mannekin Pist  egy pisilő kisfiú szobrát, amit rengeteg legenda övez. Érdekesség, hogy a brüsszeli polgárok különleges ünnepeken  egy  900 ruhából álló ruhatárból öltöztetik fel  az alkalomnak megfelelően. Kevésbé ismert tény, hogy  a kisfiúnak van egy húga valamint egy kutyája is, ezek szintén nyilvánosan, egy kútba vizelnek az utcán. Érdemes megnézni a belvárosban található Királyi Palotát és a Mini Europe-t, ami egy nem hétköznapi nagyvárosi élményt jelent  Brüsszelben a több, mint 60 esztendős Atomium amiről sokan vitatkoznak, hogy szobor-e vagy építmény?. A belga főváros jelképévé vált nevezetesség  egy csendesebb kertvárosi részen található a nagyméretű és szépen gondozott Parc d’Osseghemben. Az 1958. április 17-én átadott brüsszeli Heyselvlakte-n található.  


 atomium 01


Booking.com  


TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább

Ne hagyd ki a lehetőséget és a lenti képre vagy az országnevekre kattintva találd meg és foglald le a következő álomutazásod a Travelbay.hu oldalán!

Görögország, Törökország, Bulgária, Albánia, Horvátország, Balaton, Montenegro, Olaszország, Kanári-szigetek, Egyiptom, Málta, Ciprus, Portugália, Spanyolország, Dubai, Ausztria, Szlovákia, Körutazások, Városlátogatások

Hívd fel utazási tanácsadóinkat!  +36301843424
vagy írj nekünk:  [email protected]

Reméljük, hogy a Travelbay.hu oldalon sikerül megtalálni a legjobb utazási ajánlatot!


Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.