Sokan terveznek látogatás Bajorország gyönyörű fővárosába, ami az év minden hónapjában érdekes látnivalókkal és programokkal várja a látogatókat. Kedvcsinálóként összeállítottunk néhány érdekes tényt, ami érdeklődésre tarthat számot.
- A bajor főváros nevének eredete az ónémet Munichen szóból ered, ami azt jelentette, hogy „a szerzetesek helye”, miután eredetileg szerzetesek alapították a várost amit legelőször 1158 -ban említettek ezen a néven.
- München nemcsak Bajorország fővárosa, hanem a sörimádóké is. Elég ehhez Müncsen 21 sörfőzdéjéjére, 22 sörörzős-éttermére és a világhírű Oktoberfestre gondolni, amiből néhányat érdemes lesz fel is keresni a városnézés során.
- A legmeglepőbb a müncheni tények közül, hogy a sört Bajorországban egyáltalán nem tekintik alkoholos italnak, hanem ételnek.
- Az egyik fontos tény Münchennel kapcsolatban, hogy más nagyvárosokkal ellentétben nem építenek magas felhőkarcolókat. A városi rendelet szerint Münchenben tilos 99 méternél magasabb épületet építeni. Ezt a döntést egy 2004 -es népszavazáson hozták meg a város polgárai. Szintén fontos szempont a turisták listáján, hogy a bajor főváros nagy figyelmet fordít a köztisztaságra. Például minden nyilvános kukán dudorok vannak, nehogy az emberek plakátokat ragasszanak rájuk.
- Münchenben körülbelül 40 000 galamb él, általában olyan a turisták által is látogatott helyeken lehet látni őket mint a Marienplatz vagy a Karlsplatz Stachus. Néha még a föld alatt is találkozhatunk velük miközben a metróra várunk.
- Münchenben termel a világ egyik legismertebb autógyára a BMW ahol egy modern többszintes BMW Múzeum mutatja be a látogatóknak a híres márka és járműveinek történetét.
- A „Jugendstil” építészeti stílust Münchenben élő építészekhez kötődik. München Schwabing, Neuhausen vagy Haidhausen városrészeiben több Jugendstil épületet lehet találni.
- Nem mindenki kezdi Münchenben szimplán kávéval a reggelét. A bajorok számára a fehér sertéskolbász a reggeli elkerülhetetlen része. Érdekes módon a „Weisswurst” fogyasztása más étkezések alatt viszont tabunak számít, mivel korábban ezt az ételt minden reggel frissen készítették, és mivel nem tartalmaz tartósítószereket, nem tudták sokáig eltartani, ezért kellett azonnal megenni. Manapság a „Weisswurst” már bármikor megvásárolható, és fogyasztható, ámbár a bajorok meglehetősen radikálisak az étkezési hagyományaikat illetően. ?
- És íme egy tipikus müncheni mondás: „A tehetséges emberek mindenben tehetségesek ”A mai München messze túlmutat a kulturális örökségén, és a gazdag történelmi múltján vagy az Oktoberfesten. Az új generációk számára világunk egy másik dimenzióját is képviseli technológiai és innovációs központként. a helyi inspiráló légkör nemcsak olyan óriásokat vonz, mint például a Google, hanem otthont ad az olyan innovatív online vállalkozásoknak is mint a FlixBus.
-
Ugyan a legtöbb országban a vasárnapot pihenőnapnak tekintik, ezt a szokást Münchenben mindenképpen más szintre emelték. Vasárnaponként szinte minden bolt, áruház és étterem is zárva tart, így nem érdemes a programunkat ennek a figyelembevételével megtervezni.
- München Németország egyik jelentős közlekedési csomópontja: Vasúton összeköttetésben áll Németország és Ausztria minden fontos városával, melyeket a német és az európai nagysebességű személyszállító vasúti rendszer köt hálózatba. Különböző országokból érkező autóbuszok is fontos közlekedési kapcsolatot jelentenek a Münchenbe utazóknak. Münchentől kb 45 kilométerre északkeleti irányban található az 1992-ben átadott Franz Joseph Strauss repülőtér.
szerző: Bajna Gábor fotók: pixabay
Facebook Oldalunk
Facebook Csoportunk