Hirdetés

  James Bond figurájának és romantikus kémtörténeteinek alkotója Ian Fleming,  1927 és 1930 között az ausztriai Kitzbühelben élt, ahol sokat tanult a szerelemről és a síelés művészetéről is, ami a kémtörténetekben később gyakran előfordult.

  Az 1920-as évek végén a fiatal angol író Ian Fleming még messze volt attól, hogy híres kultuszíróvá váljon. Éppen ellenkezőleg, későn érő lázadónak tartották, akit alkoholizmusa és nőügyei miatt már több elit angol  iskolából is kizártak, majd szülei végső megoldásként egy kitzüheli magániskolába küldtek tanulni. 19 évesen alighogy  megérkezett a szülővárosától távoli alpesi kisvárosba, szinte azonnal beleszeretett a nála 8 évvel idősebb csinos pincérnőbe Lisl Popperbe.


kitzbühel1

forrás: Utazási Élmények facebook csoport


  Azt nem lehet tudni, hogy Lisl mennyire tudta megtanítani a szerelem művészetét  a féktelen brit ifjúnak, de az biztos, hogy bemutatta őt a város ismert síoktatóinak, akik magukkal vitték Fleminget a Kitzbüheler Hornra vezetett túráikra.  Akkoriban már komolyabb múlra tekintett vissza a síelés története Kitzbühelben,  ahol Franz Reisch, a téli sportok úttörője már 1893-ban meghúzta az első íveket léceivel a szűz hóban. Fleming pedig Kitzbühel többi brit látogatójához hasonlóan a helyi síoktatók segítségével rettenthetetlen lelkesedéssel vetette bele magát a téli sportok legszebbikébe, és száguldott bátran a völgyekbe kézzel faragott fa léceivel.


 007James bond plakátx


   A mai Hotel Tennerhof  épületében működött az  1920 -as években az Alfred Adler magániskola, ahová Fleming is járt. Az iskola igazgatója akkoriban egyben  az MI 6 titkos ügynöke is volt, felesége Phyllis Bottome aki szintén az iskolában tanított, az oktatás mellett  sok kalandregényt és novellát  is írt. 

  Állítólag a kettőjük hatására született meg Fleming fantáziájában a híres James Bond figura, aki természetesen nagyon jó síző is volt.   Ian Fleming soha nem felejtette le  Kitzbühelt, ahogyan szerelme, Lisl Popper sem. A férfi 1938-ban vízumot kért és kapott a zsidó származású nőnek, hogy Nagy-Britanniába utazhasson. Ezzel megmentette őt a nácik üldözésétől és valószínűleg a haláltáboroktól is..


 


 "Azt mondják, Ian Fleming nagyon jó síző volt" - állítja Michael "Gugu" Tyszkiewicz (Michael "Gugu" Tyszkiewicz), aki talán a legjobban ismeri a 007 alkotójának kitzbüheli éveit. "Úgy vélem, hogy a James Bond-könyvekben és -filmekben szereplő számos síjelenetet nagy valószínűséggel Fleming kitzbüheli időszaka ihlette".


jamaes bondTennerhof


 

   A Tirolban található Kitzbühel napjainkban is népszerű utazási célpont. A csodaszép táj sok remekjó lehetőséget biztosít a túrázás, kirándulás, a Nordic Walking valamint a kerékpár szerelmeseinek. A környéken kb. 1.000 km tökéletesen karbantartott és kitáblázott túraútvonal áll a természet barátainak rendelkezésére. Télen pedig a sípályákon kívül is érdekes téli programok közül választhatnak a kikapcsolódni vágyók.  Kezdve a tökéletesen karbantartott sífutópályáknál a hótalpas túrázásnál egészena lovasszán kirándulásokig. Kitzbühel óvárosa is tökéletes hely egy esti hangulatos sétához.


 

Booking.com


TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.