Gyula városvezetése találkozót szervezett a legnagyobb szállodák tulajdonosaival és igazgatóival, valamint az apartmanok, panziók érdekképviseletét is ellátó Gyulai Idegenforgalmi Egyesület vezetőivel a következő hónapok működésének tervei kapcsán.
A városvezetés idegenforgalmi szakemberekkel folytatott megbeszélésének résztvevői megbeszélték, hogy miként látják az előttük álló hónapok várható gazdasági folyamatait a szállásadók. A leglényegesebb kérdés az volt, hogy tervezik-e a szálláshelyek bezárását?
Egyetértetértés volt abban, hogy amennyiben a város legvonzóbb turisztikai attrakciói, a Várfürdő, a vár és a kastély is működni fognak, akkor a szállásadók is számíthatnak arra, hogy lesz elég vendégük ősztől tavaszig. A nagyobb szállásadók túlnyomó többsége nem tervezi az átmeneti bezárást sem, a téli hónapokban is nyitva lesznek és várják a vendégeket.
Görgényi Ernő Gyula polgármestere megkérdezte a résztvevőket arróll is, hogy a turisztikai attrakciók nyitvatartásával kapcsolatban mi a minimális elvárása a szállásadóknak, hiszen Gyula legjelentősebb látnivalóit az önkormányzat működteti. A válaszadók elmondták, , hogy a Várfürdő, a vár és a kastély nyitvatartása elengedhetetlen annak érdekében, hogy turisták folyamatosan érkezzenek a városba.
Kun Miklós igazgató elmondta, hogy nem tervezik a várfürdő téli bezárását, csupán a gázzal fűtött 50-es uszoda lesz bezárva a téli hónapokban. Köszönhetően az elmúlt évtized fejlesztéseinek alapvetően a termálvíz hőjét hasznosítják a fürdő létesítményeinek fűtéséhez. Ennek arányát tovább fogják növelni újabb beruházásokkal. A tavaly kiépített napelemes rendszer is csökkenteni tudja a működési költségeiket.
Fekete-Dombi Ildikó igazgató arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a vár és az Almásy-kastély is nyitva lesz a tél során. Most segít igazán, hogy az Almásy-kastély hatalmas tereit geotermikus energiával fűtik, a gázt be sem vezették a kastélyépületének felújításakor.
Gyula város szeretettel várja továbbra is vendégeit!
Utazási Tipp |
Wellness akciók Gyulán, gyors onlinefoglalás akár SZÉP kártyával is! |
Facebook Oldalunk
Facebook Csoportunk