És eljött a jövő hét – és akkor épp nem volt már annyi, hogy abból repülőjegyre fussa – de nem baj, majd lesz az azt követő héten! 

És nem lett…

Az azt követő héten, hónapban és évben sem.

Nem hiányzott senkinek? Nincs senkije? Lehet!

Lehet, hogy haragszanak rá, mert elment,

vagy mert nem ment haza,

vagy mert haza szeretne menni…

   Most mindenesetre a 40 fokos aszfaltot rója négy-öt percenként, 60-70 másodpercig remélve, hogy lesz még kicsi valami, ami enyhíti a hőséget, a szomjúságot, az éhséget, picit feledtet, életben tart a következő meg talán a jövő heti ugyanerre.

Mozdul az ablak, és adjuk a szokásos néhány negyeddollárost.

Köszönöm, aranyoskám!

…és mint lassított felvételen a kilőtt lövedékek, úsznak felénk a Nevada kék ege alatt idegen, nekünk mégis oly ismerősen kedves szavak. Idő kell, amire megértjük, hogy a kirakós játék melyik darabja csente körénk az Andrássy út hangulatát.

Zöld a lámpa, indulni kell – mit mondott? Nézünk egymásra, majd a visszapillantó tükörbe, ahol távolodik a kereszteződés, és a pici, törékeny alak, a néhány centtel és az anyukájától megmaradt egyetlen örökséggel, a sivatagi szél által már fel is kapott, elillanó néhány magyar szóval:

Köszönöm, aranyoskám!

  Nem tudhatta, hogy honnan jöttünk! A szavak, amelyek talán az egyedüli kapaszkodók a Kárpát-medence számára minden nappal messzebb kerülő ígéretéhez, mint a kés hasítottak belénk. Vissza kell menni, tenni valamit!

Kiszáradt a torkom. Ő is szomjas lehet!

A bérautó egy ilyen túra alkalmával sziget. Maga a biztonság, az otthon, az éléstár, minden, amire szükség lehet…

  Most viszont csak töredéke volt a kocsiban mindannak, amit általában négy-öt napra előre bespájzolunk. Gyorsan négy-öt kólásdoboz, ásványvíz meg még trailmix volt, amit sebtiben egy szatyorba dobtunk, hogy néhány dollárral megtoldva próbáljunk egy picivel jobb napot szerezni egy honfitársunknak.

A gyalogoshullámot kihasználva talán néhány másodperc lehetett, amíg a csomag gazdát cserélt.

…valószínűleg a meglepetés okán nem mutatott reakciót a magyar szóra.

Amint elhagytuk a parkolót, még láttuk, hogy napégette, vékonyka kezével a zacskóból frissen előhalászott doboz gyöngyöző falú kólát nyújtja a járdán ülő társának…

Igyál te is, aranyoskám!

Talán pont ezt mondhatja, de valójában már nincs is rá régóta gondja, hogy hangját idő előtt elnyomja a város moraja, és nincs körülötte senki, akinek e szavak dallama előhozná az orgona vagy épp a frissen abált szalonna régtől fogva visszavágyott illatát.

Aznap nehezen aludtunk el. ... 

 Szerző & fotók: Pintér Tamás 

Az USA Nemzeti Parkjairól írt könyve itt rendelhető meg:  https://www.archbook.hu/