Délután 5 óra volt, mire Őriszentpéterre értünk, aztán a Galambosszerre vezető utat is megtaláltuk. Na, ott éreztem úgy, hogy egy másik világba csöppentem. Csönd, nyugalom, itt-ott házikók, szép mezők, erdők. Az előzetes utasításnak megfelelően a falu legszéléig mentünk, szinte be az erdőbe, hogy megtaláljuk azt a mesebeli házat, ahol a következő két napot el kívántuk tölteni. A házigazda mosolygós, kedves (szinte azonnal megismertük egymást), a kisház pedig egy álom….mint egy manóház. Kicsi, de belül meglepően tágas, minden fából készült, és a sárral tapasztott fal nagyszerűne hűvösen tartotta a ház belsejét. Tv szándékosan nincs, de wifi rendelkezésre áll. A házigazda elmesélte a hely kialakulásának történetét, megmutatta a házat, a telek végében álló szaunát, a mellette, csak a bátrak által használt tókát, az egyetlen nyuszit a karámban, és a kecske-birka párost, akik a fű karbantartásáért „feleltek”. Élvezet volt hallgatni, hogy mitől ilyen különleges ez a hely, milyen emberek lakják.

  A vacsorát egy nem túl messze lévő csárdában költöttük el, de ha úgy akartuk volna, házhoz is kiszállították volna a rendelt ételt akár reggel, akár este. Utána nagyon sokáig beszélgettünk a teraszon, élvezve a hely csöndjét, érezve a finom illatok, a harapni friss levegőt.

  Másnap egy közepes túrára vállalkoztunk. Felkészültünk, megnéztük merre menjünk, kikértük a házigazdánk véleményét. A végén nevetve azt mondta, ha végképp eltévednénk, csak csörgessem meg, majd értünk jön. Persze, csak viccelt. MI is megtapasztaltuk, hogy ha szépen követjük a jelzéseket, el sem lehet tévedni. Álmoszerű vidéken sétáltunk: erdőben, mezőkön, lakott részeken. Óvatosan közlekedtünk, így olyan állatokat is megfigyelhettünk, amik ezen vidéken élnek. Minden azt sugallta, hogy az ottélők úgy oldották meg a mindennapjaikat, hogy azzal ne avatkozzanak be a természetes rendbe. Nem irtottak ki fákat, sőt, sok helyen még bele is építették a házba.

  Őriszentpéterre érve találtunk egy középkori, román stílusú templomot. Be tudtunk menni és maradandó élményt jelentett számunkra ennek a különleges, nagyon régi helynek a hangulata. A faluban fazekas kínálja gyönyörű temékeit, van lehetőség felfrissülni, enni, inni. Mire visszaértünk a szállásra, azt hittük, egy lépést nem tudunk tenni tovább, de rövid felfrissülés után kocsiba ültünk és Szalafő felé vettük az irányt.Szalafő olyan volt, mint Borbás Marcsi műsorában. Visszautaztunk az időben, elképzeltük, hogy itt emberek éltek, olyan házakban, amikben járhattunk, olyan eszközöket használtak, amiket végigsimíthattunk. Megcsodáltuk a házak fedését, a szinte fonott tetőket, amik kész művészi alkotásnak tűntek.

És ha ez nem lett volna elég, nem sokat sétálva egy bivaly csordát is megszemlézhettünk. Soha ilyen közelről nem láttam ezeket a csodálatos állatokat, nagy élmény volt. Mindezek a látnivalók bőven megérték a belépődíjat. Helyben nagyszerű és nem túl drága étterem várja a megfáradt és megszomjazott vendégeket. Itt is ,mint az egész Őrségben az alap közlekedési eszköz a kerékpár. Külön kerékpártárolók, megörzők segítik a biciklis túristákat.

Hazafelé még elkanyarodtunk egy hatalmas tó felé, ami a horgászoknak nagyszerű lehetőséget ad a horgászatra. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a tavat körülvevő, valaha szebb időket megélt vendéglátó hely és rendezvényközpont mára halott, gondolhatóan nem vészelte át a pandémia hatásait.

Az vacsora megint egy környékbeli csárdában esett meg, és utána otthon az este finom házi pálinkával, borral, sós süteménnyel keretezett jóízű beszélgetéssel telt el. Bevontuk házigazdánkat is, akit élvezet volt hallgatni, segítségével sokkal jobban megértettük, miért is tiltakoztak aláírásgyűjtéssel az ellen, hogy ezt a gyönyörűséges tájat ne dúlják fel fúrásokkal, gázkutakkal.

Éjjel hatalmas vihar kerekedett, és lefekvés után áhítattal hallgattuk a kisház tetején kopogó esőcseppeket. Még ez is más volt, mint otthon.

A 3.nap esősen indult, ezért úgy döntöttünk, hogy elköszönünk vendéglátóinktól és Hévíz felé vesszük utunkat, hisz ott esőben is jól el lehet tölteni az időt.

Mielőtt elindultunk volna, olyan nyuszikat vásároltunk, amiket a házigazdánk felesége készített. Nagyszerű handmade terméket tudhattunk a magunkénak, nem sokalltuk az értük kért árat.

Egészen Hévízig szakadt az eső, de ahogy leparkoltunk a fürdő parkolójában, egy varázsütésre elállt. Váltottunk egy 3 órás jegyet, egyeztettük a védettségi igazolványunkat (akkor még kellett), gyors átöltözés és irány a víz. Ezelőtt még nem csobbantunk ebben a különleges vízben, most ezért kíváncsian ereszkedtünk a bérelt szivaccsal a hónunk alatt Európa egyetlen ilyen összetételű és keletkezésű gyógyvizes tavába. Különleges érzés volt úszni a meleg vízben, és tudni, hogy alattunk helyenként akár 30 méteres is lehet a mélység. Kapaszkodótól kapaszkodóig haladtunk, beszélgettünk közben, nagyon kellemesen ,de nagyon gyorsan el is telt az idő.

Gyors átöltözés, és indultunk is hazafelé. Azért a Balaton mellett nem lehet úgy eljönni, hogy ne töltsünk el néhány órácskát a partján vagy a vízben. MI Balatonboglárt választottuk ki, elsősorban a Gömbkilátó miatt. Régi szerelem, de egy ideig nem volt látogatható, így most teljesen új helyen találtuk magunkat.

A parkolóból rövid kaptatón felfelé sétálva meglepődve vettük tudomásuk, hogy jelentős beruházásokkal egy kész élményhegyen járunk. Kalandpark kicsiknek, nagyoknak, bobpálya, fánkcsúszda várja a kikapcsolódni vágyókat, és természetesen a megújult kilátó. A 2. emeletre felsétálva megállapítottuk, hogy a fák bizony nőnek, egyre eltakarva a kilátást, de amit láttunk, az is lenyűgöző volt. Azért arra kíváncsi vagyok, hogy hogyan fogják biztosítani, hogy mindig érdemes legyen felmenni a kilátóba.                 

Mielőtt végleg hazafelé vettük volna az irányt, felmentünk a világosi magaspartra,amit soha ki nem hagyunk, mielőtt elhagyjuk a Balatont. Csodálatos fény-árnyék látványban volt részünk. ami méltó befejezése volt ennek a 3 napnak.   

Szerző& fotók: Bazsóné Ménesi Mónika