Egy egész napos Luxor VIP program élményeinek a leírása a Vörös-tenger parti üdülőhelyről, ahogyan azt a részvevő átéli

  Talán ezt a programot vártuk a legjobban, hiszen ilyen épület együttes csak egy van a Világon, Luxorban. Kora hajnalban indultunk útnak, mi a Luxor VIP programot választottuk. Ami azt jelenti, hogy kisbusszal megyünk, kevés emberhez kell igazodni, gyorsabban és kényelmesebben mozgunk, ilyen hosszú útnál ez nagy előny. Az autópályára gyorsan kiértünk és bő négy óra alatt már Luxorban is voltunk. Közben egy pihenőt beiktattunk, mindenki el tudta intézni folyó ügyeit és még egy kávé is belefért.

   Luxorba megérkezve első állomásunk a Karnaki templom együttes volt. A Nílus keleti partján áll, amit réges-régen Thébának hívtak. A templom együttes Kr.e. 20. században kezdett épülni (kb. 3900 ével ezelőtt), amihez minden uralkodó hozzá járult hosszú évszázadokon keresztül. Még azt is megérinti a hely szakrális kisugárzása, aki nem vallásos, aki a materialista nézeteket vallja.

  Bandinak hívták az idegenvezetőnket, aki magyarul kalauzolt minket egész nap. Talán az egyik legjobb idegenvezető odakint, meg merem kockáztatni. Szavajárása a jella, jella Habibi, ami magyarul annyit tesz, gyertek, gyertek kedveseim. Azóta ez gyakran elhangzik idehaza is egymás között. Gyorstalpalót tartott nekünk a templom együttes építéséről az uralkodók kilétéről, arról, hogy évszázadokon keresztül milyen szerepet töltött be ez az épület. Majd szabadjára engedett minket, hogy körülnézhessünk.  A monumentális oszlopcsarnok egy teljesen más világba repített mind a kettőnket. Órákon keresztül tudtunk volna közöttük bolyongani, de szorított az idő, így minél több dolgot próbáltunk megnézni abban a szabad másfél órában, amit kaptunk. Óriási obeliszkek törnek az ég felé, oldalukon hosszan hieroglifák díszítik. A bejáratnál mind a két oldalt szfinxek szegélyezik a templomba vezető utat. Egy-egy helyen lehet látni, hogy milyen színekben pompázhatott az épület. Mesébe illő, mintha az ember több ezer évet utazna vissza az időben. Maga a templom területe olyan hatalmas, hogy egy nap is kevés a végig járásához, így mi is csak egy kis ízelítőt kaptunk belőle. Kicsit megcsúsztunk az időben, kettőnkre várt már mindenki a bejáratnál. Mentségünkre legyen mondva, hogy annyira elvarázsolt a hely, hogy elvesztettük az időérzékünket.

  A Nílus partjára sétálva egy hajó várt minket, ami a túlparton lévő étterembe szállította a kis csapatunkat. A Nílus partján ebédelni, kilátással arra a folyóra, ami büszkén szállította az ókor nagyjait, Cézárt, Kleopátrát, Nagy Sándort, Nofertitit és még megannyi történelmi nagyságot, megfogalmazhatatlan érzés. Remek ebédünket elfogyasztva már robogtunk is tovább a Királyok-völgyébe. Talán a legismertebb sírhely a KV 62-s, amely Tutanhamon fáraó nyughelye. Három sírba mentünk be, gondoltuk, hogy némi enyhülést ad majd, ha lemegyünk. Tévedtünk, párás meleg fogadott minket odalent, felüdülés volt kimenni a közel negyven fokba a felszínre. Csodás festményekkel díszítettek a falak, színesek és mindegyik egy történetet mesél el. Ismét elvesztünk a több ezer éves múltba, egy gyerekkori álmom teljesült.

   Innen pillanatok alatt átértünk következő látnivalónkhoz, Hatsepszut templomához. A monumentalitás egyet jelent Egyiptommal, ez a templom sem kivétel. Gondoljuk el, hogy milyen lehetett fénykorában. A több teraszos épület előtt mesés kert terült el, pálmafák és virágok díszítették. A hosszú rámpán felsétálva fenséges érzés lehetett körbetekinteni. Kert nélkül is az, ezt elmondhatom. Hatsepszut huszonkét éven keresztül uralkodott Egyiptomban, amelynek nagy részében béke honolt a birodalomban. Elődeihez híven ő is tovább bővítette a Karnaki templomot.

  Igen csak belecsúsztunk már a délutánba, de egy gyors fotószünetre megálltunk még a Memnóm kolosszusoknál is. A két ülőszobor a talapzattal együtt 18 méter magas, 3400 évvel ezelőtt Amenhotep templomának a bejáratát őrizték. Sajnos ennyi maradt meg belőle, mivel túl közel épült a Nílushoz, ami évről-évre elárasztotta és helyrehozhatatlan károkat okozott, így építése után kétszáz évvel le kellett bontani.  I.e. 27-ben volt egy földrengés, ami az északi szobor derék fölötti részét letörte, lerombolta. A megmaradt alsó részen is egy nagy repedés éktelenkedik. Az ezt követő időkben furcsa jelenségre lettek figyelmesek az ott élők. A földrengés után a szobor megmaradt alsó része minden napfelkeltekor, hajnalban „énekelt” vagy olyasforma hangot hallatott, mint mikor a hárfa húrja elpattan. Az ideérkezők ugyanis halk zúgó vagy fütyülő hangról számoltak be, s úgy hitték a felkelő Nap első sugarai okozzák a hangot. A kutatók erről azt gondolják, hogy az emelkedő hőmérséklet és az elpárolgó harmat okozhatta a hangot. Legyen bárhogy is, éneklő szobrot is lehetett látni Egyiptomban! Sajnos most már nem énekel, mivel 199-ben helyreállították a szobrot, ezáltal a dalolás is megszünt.

  Ismét hajóra szálltunk a hajdan éneklő szobor után, ami egy Banán-sziget nevű helyre vitt el minket. A nevéből már lehet következtetni, hogy banán ültetvény található a szigeten. Az ültetvény végigjárása után beültünk egy bárba, ahol annyi banánt ehettünk, amennyi belénk fért. Az ültetvény látogatása után közel egy évig nem ettem banánt. Az éves banánbevitelemet egy óra alatt túlteljesítettem azon a napon. Vissza szállva járművünkre elindultunk buszunk felé, csakhogy történt egy kis malőr. Lerobbantunk. Megálltunk a Nílus közepén, Bandi és a kapitány azonnal intézkedni kezdtek, illetve kideríteni, hogy mi is történhetett. Gyorsan rájöttek, hogy egy halászhálót feltekert a rotor és attól állt meg. Egy bicska és egy bátor fiatalember, aki a kapitány segédje volt, gyorsan megoldotta ezt a kis problémát. Mi addig élveztük a Nílus és partvidékének pazar látványát. A parton gyerekek játszottak, vízi bivalyt terelgettek hazafelé. A pálmafák úgy nőttek a part mentén, mint a gombák, a folyó nádasában pedig szebbnél-szebb madarak tértek haza az esti vadászatról. A naplementében felukkák (A gályák korszakából származó  kis vitorlás hajó.) szállították utasaikat a kígyóként kanyargó Níluson.

  Buszunkba visszaszállva elindultunk szállásunk felé, hamar el is szenderedtünk. Hurghadára beérve viszont hamar fel is ébredtünk, mivel a fekvőrendőrök sűrűbben vannak, mint a közlekedési lámpák. Közel éjfélt ütött már az óra, mire beszédültünk a portán. Életünk egyik legnagyobb élménye volt a luxori kirándulás. Még biztos, hogy vissza fogunk menni, egyszer látni nem elég !

                                                                 Szerző &fotók:  Hajdu-Felső Bernadett