Hirdetés

Találd meg az igényeidnek megfelelő utasbiztosítást

EUB utasbiztosítás

Hirdetés


Balatonfűzfőre nemcsak a szép strandok, hanem az átélhető sport és strandélmények valamint a kalandlehetőségek kedvéért érdemes ellátogatni


  A Balaton észak-keleti csücskében található Balatonfűzfő helyén korábban egy Máma nevű falu állt, melyet a történelem során kétszer is leromboltak. A város területe már a rómaiak kora óta lakott volt, a múlt században papír és vegyi üzem is létesült. A turizmus és a fürdőélet a vasútvonal kiépülésével párhuzamosan indult el. Az 1920-as években már fürdőegylet és kikötő is volt a településen. A helyi vállalatok a környéken ritkaságszámba menő módon korszerű uszodát és sportközpontot is építettek, de érdekesség a csillagvizsgáló és a helyi kultúrház is. Az ipari tevékenység leépülése után.

Balatonfűzfőn napjainkban már szinte minden a turizmusról és a sportról szól. 


 Utazási Tipp  
    Nyaralj a Balatonnál! - Boglár, Lelle, Siófok pénztárcabarát szálláshelyek akár SZÉP kártyával is!


fűffő3



Balatonfűzfő strandjai


Balatonfűzfő területén a kikötőn kívül két gondozott fizetős és egy szabad (szörfösöknek kialakított) partszakaszt lehet találni.


A Fövenyfüdő területén lezárható érték és kerékpár megőrzőket lehet találni. Szuper jó gyermekélményeket jelent az óriáscsúszda, a vízisí, a modern játszótér, ezen kívül színvonalas gyermek- és felnőtt programokat és esti szórakoztató rendezvényeket is szerveznek.


A Tobruki strandot a 3 generáció strandjának is nevezik. A gyerekpancsoló és sportpályákon kívül 60 méteres homokos partszakaszt és szabadtéri színpadot is lehet találni. 


fűzfő strand



Látnivalók és programok Balatonfűzfőn


- Sherpa park (bob pályák, mászó park, íjászat, aktív programok minden mennyiségben!
- Sportpálya és a nyilvános városi Balaton uszoda
- Csillagvizsgáló - Előadások kezdőknek és profiknak a Balaton csillagvizsgálójában
- Jézus Szíve római katolikus templom, és romtemplom.
- Óriás mamutfenyő (Sequoiadendron giganteum) a Művelődési Központ szomszédságában.
- 1920-as és 30-as évekből származó villák Fűzfőfürdőn (Bartók Béla u., Jókai Mór u., Felsővillasor)
- Országzászló
- Harangláb Tobrukban
- Milleniumi Emlékmű 


fűzfő balaton uszoda



Kirándulási ötletek Balatonfűzfőn nyaralóknak

 

A Balatonfűzfőn nyaraló vendégek a helyi lehetőségeken kívül sokféle tartalmas kiránduló programot is szervezhetnek maguknak a környéken:


- Nosztori-völgy - kiránduló útvonalak, Plul malom
- Csopak - Csákány-hegyi kilátó, Savanyú víz foorrás, Nosztori völví
- Veszprém – városnézés és Állatkert látogatás
- Várpalota - Vár és Trianon múzeum
- Zirci Apátság
- Székesfehérvár – városnézés, Bory vár
- Nagyvázsony – Kinizsi vár
- Balatonalmádi – Csere-hegyi kilátó, Kézfogás szoborpark
- Kislőd –Sobri Jóska Élménypark
- Balatonfüred – Annagora Élményfürdő, Tagore sétány, reformkori városrész
- Tihany – Apátság, Őslevendulás, Aranyház gejzírkúp, Őrtorony kilátó
- Badacsony - A hazai borászat fellegvára
- Szigligeti vár - A közel 800 éves várat a meseszép panoráma mellett a vártörténeti kiállításért és bemutatókért érdemes felkeresni.
- Káli medence
- Jeli Arborétum
- Hajókirándulások a BAHART járataival, vagy kompozás a déli partra  



 

 

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.