Hirdetés

Kelet-Magyarország legnagyobb városaDebrecen  büszkkedhet hazánk egyik legnagyobb és legjobb élményfürdő-komplexumával  az Aquaticummal

  A Tiszántúlon elterülő Debrecen Magyarország második legnépesebb városa, Hajdú-Bihar megyeszékhelye. Mivel ezen a vidéken a református vallás nagy múltra tekint vissza, ezért néha a „kálvinista Rómának” is nevezik. Noha már a honfoglaláskor is lakott lehetett a vidék, a város mégis az 1000-es években létesülhetett, nevét pedig csak a 13. század során említik meg először. Többször leégett, párszor feldúlták, de két ízben az Országgyűlés helyszíne is volt, noha európai szinten főként református iskolája és a vásárai voltak híresek. Ma is jelentős gazdasági, kulturális és infrastrukturális központ, illetve egyetemváros is.


Debrecen aquaticum

  A 2003-ban megnyílt Debreceni Aquaticum a város legnagyobb fedett élményfürdője. A kevesebb, mint egy év alatt, a Nagyerdőben felépülő élményfürdő-komplexum számos élményelemmel rendelkezik, és remek szórakozást ígér gyermeknek-felnőttnek egyaránt. 

 

Miért válasszuk a debreceni Aquaticumot ?


- Alkáli-hidrogénkarbonátos-kloridos 65 Celsius fokos gyógyvize gazdag jódban és brómban, illetve kalciumban, magnéziumban, metakovasavban és metabórsavakban
- Mozgásszervi megbetegedések, bőrbetegségek, csontritkulás, érszűkület, ízületi gyulladások és nőgyógyászati gondok kezelésére javasolt
- Már a fürdő környezete is segíti a relaxációt: impozáns, pálmafákkal és dús növényzettel díszített belső részek egy 66 méter átmérőjű kupola alatt
- Van élmény- és hullámmedence, pezsgőfürdő, illetve gyermekmedence és bébi pancsoló is
- A fürdő 4 részből áll: egy strandfürdő, egy termálfürdő, egy élményzuhatagos, dögönyözőkkel és gombákkal ellátott élményfürdő és egy wellness-hotel is tartozik hozzá
- Az élményelemek közül a legérdekesebbek a mászófal, a barlangok, a sodró folyosó, a vízichopper és a jacuzzik, míg a csúszdaparkban többféle csúszdán     mókázhatnak a gyerekek, mert van családi, óriás és kamikaze csúszda, hydrocsúszda de még bébicsúszdát is találhatunk a fürdőben
- A kisebbek részére játszóházat és játszóteret is kialakítottak, de lehetőségük van a waterball nevű játék vagy a babaúszás kipróbálására is
- A medencék vize 28-36 Celsius fokos
- Ezenfelül lehetőség van különböző masszázsfajták, gőzkamrák, váltófürdő, szaunavilág és a mediterrán étterem igénybe vételére is, de pihenőágyak is vannak
- Árak: 3.100 HUF (felnőtt), 2.550 HUF (diák, nyugdíjas, gyermek)
- Nyitvatartási idő: 10-21 óráig   



 Utazási Tipp  
   

Belföldi szállások online

bomba árak egyszerűtől a luxusig !


Debrecen

 

Debrecen nevezetességei:


- Református Nagytemplom
- Nagyerdő
- Debreceni Református Kollégium és a Füvészkert
- Megyeháza és Városháza
- Szent Anna-székesegyház
- Déri Múzeum      


Déri múzeum
Szerző:  Méhes Judit

Felhasznált képek:   Utazási Élmények facebook csoport képei

https://www.facebook.com/groups/utazasi.elmenyek/


  


TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.