Hirdetés

A Pilisben idén immár negyvenedik alkalommal megrendezendő, 50 kilométeres távot felölelő teljesítménytúra a természetbarátok egyik legközkedveltebb túraeseménye, ahol garantált a családias, kellemes hangulat, erőnlétünk próbatétele és a természetben való maximális feltöltődés.


Az 1982. április.20. óta minden évben megtartott túra célja elsősorban nem az erőnlétünk önmagunk felé történő bebizonyítása, hanem az, hogy a túra során megismerkedhessünk a Pilis természeti értékeivel, összebarátkozhassunk más túrázókkal, sőt az, hogy a természetjárás során jókedvünk kerekedjen és a szépséges erdei környezetben egy kis időre búcsút mondhassunk a mindennapok bosszúságainak és nyűgjeinek.


mo pilis 50 erdo zold1
Az első (az országban egyébként másodikként) pilisi 50 kilométeres teljesítménytúra Tóth Ferenc nevéhez fűződik, aki 60. születésnapját kívánta ily módon emlékezetessé tenni, azt azonban álmában sem gondolta volna, hogy a túra valódi mozgalommá nővi majd ki idővel magát. Sokáig bábáskodott még a túra szervezése és lebonyolítása során, amikor viszont már nem bírta, átadta a stafétabotot a Téry Ödön Turista Baráti Társaság tagjai számára. Egy jelképes nevezési összeg befizetése fejében – és persze ha bírjuk a hosszú meneteléseket - manapság magunk is részt vehetünk ezen az eseményen. A nevezési díj befizetésekor egy útvonalvázlatot is kapunk - azt viszont tudnunk kell, hogy ez egy „klasszikus” erdei túra, tehát vegyünk fel kényelmes, már bejáratott és strapabíró zárt lábbelit, valamint előre szerelkezzünk fel elegendő mennyiségű étellel és itallal.

mo pilis 50 panorama1
A tavasszal, általában április-május környékén tartott, a túrázók erőnlététől függően egy vagy kétnapos túra a csillaghegyi HÉV-állomástól, az orvosi rendelőtől indul. Egyebek mellett érinti a Kevélynyerget, a Csobánkát, a Dera patak mentén húzódó hangulatos Szurdokvölgyet, azaz ismertebb nevén a népszerű Dera-szurdokot, az erdei Máriapadot, a Kétbükkfanyerget és a Hoffmannkutat, de a látogatás fénypontja a Dobogókőn található, báró Eötvös Lorándról menedékházban berendezett Turista Múzeum. Az itteni pihenő utána a túra útvonala a Tölgyikrek érintésével a Lajosforráshoz vezet, ahol friss vizet vételezhetünk magunknak. Ezután indulunk vissza a Nagy- és a Kis-Csikóvár északi oldalán a Janda Vilmos kulcsosház érintésével a célig, a pomázi HÉV-megállóig. A túra úrvonalában évente akad némi kis változtatás, de nagyjából mindig a fenti utat járja be. A túra bővelkedik a látványos helyszínekben, kilátókban, kiváló útvonalakban és nem kell a nagyon meredek kaptatóktól sem tartanunk az út során.

mo pilis 50 fa turazok1
A teljesítménytúra általában egynapos rendezvény, reggel 8 és este 8 között kell megtenni az ötven kilométeres szakaszt. Az említett helyszíneken pontőrök várják a túrázókat és ellenőrzik az adott szakasz megtételét, majd egy plecsnit nyomnak a menetlapunkra. Azonban, ha valaki nem tudja tartani a tempót, az meg is felezheti a távot és két nap alatt is teljesítheti a túrát, vagy esetleg a rövidebb, a 35 kilométeres túraszakaszt választja. Aki végigjárta a túrát, az a célállomásban kitűzőt kap. Tehát, ha szeretnénk egy kis friss levegőt szívni, az erdőkben, panorámában és halkan csobogó patakok forrásaiban és vízeséseiben gyönyörködni, de nem nagyon szeretnénk messzire menni a fővárostól, nevezzünk be a Pilis 50 teljesítménytúrára! Higgyük el, nem fogjuk megbánni!

 Utazási Tipp  
    Wellness szállások online foglalással BOMBA áron

Készítette: Méhes Judit      Képek: Pixabay

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.