Hirdetés

Nem ismeri a Hortobágy egyik legismertebb látnivalójának eredetét? Most pótolhatja ismereteit!

 

1827-ben döntötték el, hogy építeni fognak itt egy hidat, ugyanis a debreceni marhakereskedők addig csak rozoga fahidakat használtak, és árvizekkor sokszor nem tudtak átkelni a folyón. Mivel a híd viszonylag nagy forgalmat kötött le, kőből épült 167,3 méter hosszan, és a kilenc boltíve is azt a célt szolgálja, hogy az hosszú évszázadokig stabil maradjon.



Az építésre azért is szükség volt, mivel az áradások után a régebbi fahidat Debrecen városa tartotta karban, ami rendkívül sok terhet jelentett a debreceni mesterembereknek. Amikor 1833-ban átadták, ez lett az ország legnagyobb közúti kőhídja, és ezt a címet azóta is viseli.


képek forrása: youtube.com - pixabay.com


Érdekesség, hogy a híd szerkezetében a mai napig nincsenek hibák, az egyetlen javításra szoruló dolog a felületi romlás volt, amit 1981 és 1983 között javítottak ki. (Bár az is igaz, hogy 2009-ben is átesett egy felújításon, de ez inkább rutinszerű volt, hogy az idő teltével ne lehessen nem biztonságosnak nevezni) A híd legnagyobb rendezvénye az az augusztus 20-án megtartott hídi vásár, ahol az összes fontos hagyományos kézműves szakma részt vesz. (A hídi vásár értelemszerűen abból származik, hogy a helyiek a Kilenclyukú hidat a helyiek csak „A híd”-ként emlegették)



 

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább

Ne hagyd ki a lehetőséget és a lenti képre vagy az országnevekre kattintva találd meg és foglald le a következő álomutazásod a Travelbay.hu oldalán!

Görögország, Törökország, Bulgária, Albánia, Horvátország, Balaton, Montenegro, Olaszország, Kanári-szigetek, Egyiptom, Málta, Ciprus, Portugália, Spanyolország, Dubai, Ausztria, Szlovákia, Körutazások, Városlátogatások

Hívd fel utazási tanácsadóinkat!  +36301843424
vagy írj nekünk:  [email protected]

Reméljük, hogy a Travelbay.hu oldalon sikerül megtalálni a legjobb utazási ajánlatot!


Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.