Hirdetés

   Tallin Észtország fővárosa  a Finn-öböl festői partján épült fel. Történelmi óvárosa 1997 óta szerepel az UNESCO Világörökségi listáján egyedülálló építészeti öröksége miatt, ami csaknem eredeti formájában őrizte meg  középkori arculatát.

Rövid történelmi visszatekintés


  Észtország, a legészakibb balti állam inkább skandináv jellegű, mint balti, bár földrajzilag a Baltikum része. Korabeli utazók, „nem európai” jellegű népnek jellemezték az észteket, ami a finnugor rokonsággal függhet össze. A finnekkel való rokonság közvetlen bizonyítéka a két nyelv olyan mértékű hasonlósága, hogy a szovjet éra alatt az észtek rendszeresen nézték a finn televízió adását.
Évszázadokon keresztül vívott függetlenségi harcaik során hősiesen küzdöttek a hódító dánok és a kereszténységet hirdető német lovagok ellen, de általában győzött a túlerő. Érdekes történet, hogy amikor az 1000 hajóból álló, legyőzhetetlen dán flotta támadta meg Tallinnt, a védők minden erejüket összeszedve vad támadásba lendültek és már-már megfutamították a hódítókat. Ekkor a legenda szerint „égi jelként”, egy fehér keresztes piros zászló szállt alá az égből, melyet a dán harcosok felkaptak és „Előre a győzelemért a kereszt jele alatt” csatakiáltással ellentámadásba lendültek, és végül bevették a várost. Egyébként a dán nemzeti zászló ma is ezt a mintát formázza.
A hódításokból nem maradhatott ki sem Svédország, sem pedig Oroszország. Az orosz uralom alatt, még az is fenyegette az észt fiatalokat, hogy besorozzák őket a cári hadseregbe. Az újoncokat sorsolással választották ki. Ha valaki az egyes számot húzta, attól kezdve orosszá vált, születendő fiaival együtt.


Zrmanje szoveg kozott


Az 1917-es forradalom után újabb függetlenségi harc bontakozott ki, melyben az angol haditengerészet is segített. Tallinnban emléktábla őrzi a nevüket.


tallin emléktábla

Az elnyert szabadság, csak a hírhedt Molotov – Ribbentrop paktumig tartott, melynek értelmében a Szovjetunió legázolta a balti államokat és Lengyelország keleti részét.
A függetlenség elnyerésére az 1980-as évek végéig kellett várni, ekkor vette kezdetét az „éneklő forradalom”. A szovjet éra alatt az észtek sokszor dalban fejezték ki tiltakozásukat a rendszer ellen. Először csoportokba verődve, majd egyesülve, évről évre megrendezték a már hagyományossá vált és fesztivállá szélesedett dalos találkozójukat.
A mozgalom legnagyobb eseménye az volt, amikor 1988-ban, mintegy 300 ezer ember, az ország lakosságának több mint egynegyede énekelt a szabadságért.


Tallinn, Észtország fővárosa


A város helyén álló egykori apró halászfalucskát először a 13. század elején említik. A település igazi fejlődése a század második felében indult meg, amikor Tallinn is a Hansa-szövetség tagjává vált. A város német neve Reval, 1918 előtt szinte csak a német nevével találkozunk.
Az észt név a dán alapításra utal, mert a várost a dánok alapították egy kis észt halászfalu közelében a Finn-öböl partján. A történelme megegyezik a bevezetőben leírtakkal.
A Helsinkivel szemben fekvő észt főváros mindig nagyon népszerű volt, korábban a hódítók szemében, ma a turisták fedezik fel egyre nagyobb számban az impozáns városfalaival, macskaköves utcáival és gyönyörű templomaival egy középkori mesevilágot idéző várost. Az óváros hangulata, az ódon falak, tornyok és kövezett utcák látványa, minden évszakban varázslatos élmény.

Tallinn látképe


tallin látképe

Tallinn látnivalói


A Városháza

Az azonos nevű tér egyik oldalán az árkádos oldalú gótikus Városháza tornya magasodik. A középkori épület falából két vízköpőnek álcázott sárkány is figyeli az utca forgalmát. Egy vélemény szerint az arra sétáló szűzlányokra vadásznak, egyre kevesebb sikerrel. A torony tetején lévő "szélkakas" egy régi katonát mintáz, akit a helyiek Öreg Tamás (Vana Toomas) néven ismernek.


tallinvárosháza


A Szűz Mária Dóm (Toomkirik)


 A Dóm-hegyen épült Észtország legrégebbi temploma, mely több alkalommal is tűzvész martalékává lett. A templomot a dominikánus rend építtette egy kolostorral együtt. A szentély még eredeti, az épület többi része kétszáz évvel későbbi. Az egyszerű külső után a templom legszebb történelmi látnivalók egyike. Belsejét gyönyörű képek és számtalan főúri címer díszíti. Több szép síremlék, szarkofág is látható a templomban.


Tallin szűz mária dóm

Toompea


  Egy mészkőhegy, amelyen Tallinn városa kialakult. Erősen túlzott hegynek nevezni a mintegy 30 méter magas dombocskát, mely a legenda szerint a mitológiai óriás, Kalev sírdombja, mely Linda, a gyászoló feleség, által odahordott kövekből keletkezett. Toompea egykori erődjének egyik jellegzetes bástyája, a Pikk Hermann torony, melynek tetejére lobog az észt nemzeti zászló. Az észt trikolór zászló színeinek a jelentése: a kék az eget, a fekete az észt földet, a fehér pedig a reményt és a szabadságot szimbolizálja.


Pikk hermmann torony


   A Városháza téren, a gyönyörű gótikus házak között találjuk Európa egyik legrégebbi, 1422 óta működő, gyógyszertárát. Külön érdekesség, hogy 1583-tól 1911-ig, tíz generáción keresztül a magyar származású Burchart-Bélavári család volt a bérlője, később a tulajdonosa a patikának. Olyan gyógyszerkészítményekről volt nevezetes, mint a darált denevérhús, a pörkölt méh, a kígyóbőr, a reszelt lópata, a napon szárított kutyagumi, és az orrszarvú szarvából készült hintőpor. A porított rinoszarv iránt ma is nagy a kereslet, szegény állatok ennek köszönhetik a rohamos pusztulásukat.


tallin legrégebbi patikája


Még marihuánás csoki is szerepel a választékban. Megkóstoltuk, pocsék íze van.

A Szentlélek Templom (Pühavaimu kirik)
A 14. századi, gótikus templom festett faórája a város egyik legtöbbet fényképezett látványossága.


Tallin szentlélek templom fa óra

A templom szárnyas oltára és a festett fából készült szószéke és karzata is csodálatos.


A Feketefejűek (nőtlen kereskedők, akik a város védelmét látták el és karavánokat kísértek) házának díszes kapuja.


Feketefejüek kapuja

A Három Nővér


  Az alsóvárosi Pikk utcában számos érdekes épületet láthatunk. A 71-es szám alatt lévő, három házból álló épületegyüttes a Három Nővér nevet viseli, emlékeztetve a rigai Három Fivér elnevezésű hármas házra.


tallin 3 növér ház


Sétáljunk végig a Pikk utcán !

tallin pikk utca

A legenda szerint a szobrot a féltékeny feleség állítatta, mert férje rendszeresen bámulta a szemközti házban táncoló balerinákat.

  A  város látképét teljes egészében a közeli Szent Olav templom (Oleviste kirik) 124 méter magas, karcsú tornya uralja. A középkorban, 159 méteres magasságával sokáig a világ legmagasabb épületének számított. A történelem során a tornyot számos villámcsapás érte és kétszer le is égett.


tallin szent olav templom

A Szent Miklós-templom


  A tallinni óváros látképének egyik legjellegzetesebb épülete, melyben jelentős középkori vallási témájú gyűjteményt láthatunk, köszönhetően annak, hogy a korabeli fosztogatások megakadályozására a kulcslyukba forró ólmot öntöttek.


Tallin szent miklós templom


Az Alexander Nyevszkij székesegyház


  Az ortodox katedrálist III. Sándor cár idején építették. Jellegzetes orosz templom hagymakupoláival, benne 11 hatalmas harangjával, a lenyűgöző látványt nyújtó ikonosztázzal és a gyönyörű mozaikokkal. A legenda szerint a katedrális alapjainak ásása során a munkások egy vasajtóra bukkantak, melyen a következő felirat állt: „átkozott legyen, aki megzavarja békémet”. Úgy vélték, hogy Kalev ősi sírját találták meg, és kisebb rémületet okozott, amikor az alapban repedések keletkeztek. A katedrális azonban mindent túlélt.
A templom névadója Alexander Nyevszkij herceg a Csúd tó jegén vívott csatában legyőzte a német teuton lovagokat. Eisenstein monumentális filmalkotása is ezt a csatát mutatja be. Nálunk „A jégmezők lovagja „ címmel játszották. Érdekesség, hogy a filmet hazafias témája és németellenessége miatt, a Molotov – Ribbentrop paktum után betiltották a Szovjetunióban, és csak a német támadás után kapta meg elismerésül a Sztálin díjat.


 Tallin nyevszkij szk1hz





A Szent Katalin passzázs


  Végigsétálva a sikátoron, úgy érzed, mintha a középkorban lennél. Az átjáróban a templomból kiemelt sírkőlapok kísérteties látványát oldja a másik oldal színes forgataga, a város kötöttáru piaca.

Tallin szent katalin passzázs


  A kőlapok között a dominikánus rend szimbólumának tartott, kutyát ábrázoló domborművet is láthatunk, melynek eredete valószínűleg egy elhallásnak köszönhető: a "dominicanus" nagyon hasonló a "domini canis"-hoz, ami Isten kutyáját jelent.

Kiek a de Kok


  Kiek a de Kok, azaz pillantás a konyhába. A középkori bástya és ágyútorony egykor a város védelmét és a megfigyelést szolgálta, de az itt állomásozó katonák magasból még lenti házak konyhájába is be tudtak kukkantani, mint nálunk a lakótelepeken. A livóniai háború alatt Rettegett Iván katonái rést ütöttek a bástyán. A csata emlékére hat, ma is látható, ágyúgolyót illesztettek a falba.


Tallin középkori bástya

Egy kis gasztronómia


Tallinn igazi vendégszerető város, számtalan csábító étteremmel és cukrászdával. A bejáratok előtt középkori népviseletbe öltözött fiúk és lányok invitálják a vendégeket egy kulináris kalandozásra.
Tallin étterem


Érdekességek


- A helyi lakosok számára ingyenes tömegközlekedés.
- A felsővárosba vezető két út elnevezései: Hosszúláb és Rövidláb.
- A hétvégi kocsmatúra meglehetősen visszataszító. A Helsinki komppal ezrével érkeznek a finn iszákosok, akik szinte pillanatok alatt eszméletlenre isszák magukat, sőt jönnek az angolok is legénybúcsú ürügyén vedelni. Az olcsó észt vodka, sör és egyéb pia mágnesként vonzza a részegeseket, még a figyelmeztető táblák sem riasztják el őket.


észt iszákos tábla



Az észt nyelvről


Meglehetősen különös nyelv, tizennégy igeidejük között nincs jövő idő, nincsenek névelőik, és imádják halmozni a magánhangzókat. "Töööö" például éjszakai műszakot jelent, "kuuüür" pedig havi bérleti díjat. Ha pedig azt akarjuk mondani, hogy a "holdkutató éjszakai műszakja a jég szélén" (nagyon hasznos kifejezés), akkor ugyancsak mélyre kell nyúlnunk a magánhangzók zsákjába: "Kuuuurijate töööö jäääärel"

 


Befejezés


Az óváros az évszázados történelmi viharok ellenére is szinte épen maradt. Tallinn megőrizte középkori, Hansa-város jellegét, a régi falak, a csúcsos templomtornyok és a macskaköves utcák időutazás érzését keltik a látogatókban.



  


Szerző&fotók:  Vincze Péter


 

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.