Finnország országimázsa kiváló. A képeken kék tavak, zöldellő erdők, világoskék magas ég. A színpompás lappföldi ősz. A tél szikrázó fehérsége. Helsinki azonban más. Annyira más, hogy két éve a Vantaa reptéren ez a szöveg várta az utazót: „Senki nem akar Finnországba utazni novemberben. Te, kedves utazó mégis megtetted. Nagyon király vagy!”. Ez az írás erről a sötét időszakról szól, ami nincs semmilyen brosúrában, mert ez az időszak megöli a lelked és megeszi az agyad.

   Már semmi sem az, ami rég volt. Mondanám drámaian, hogy minden, amit eddig megszoktunk Finnországban, 2020-ra megváltozott. Persze, ez nem igaz, de azért hatásos.  

   A finn fővárosban, Helsinkiben elmaradt a decemberi hó, elmaradnak a karácsonyi vásárok, elmaradnak a céges bulik, azaz a híres-hírhedt, alkoholban fetrengő „Pikkujoulu” azaz kiskarácsony is. Elmaradt december hatodikán, a finn függetlenség napján, az elnöki palota 100 évre visszamenő ünnepe, a nemzeti puccparádé, amelyet minden finn a tévén követ, miközben eszik-iszik maga is. Elmaradnak a családi-baráti közös programok, vagy ha meg is szervezzük, vagy ez - vagy az mondja le.  Nem marad más idén, csak a munka és a nappali szürkeség, kettő körül a napnyugta, majd délután négy körül a teljes sötétség. Ennél északabbra (márpedig Finnországban ennél CSAK északabb van) sokkal rövidebbek a nappalok, mígnem elérünk Lappföldre, ahol 40 napig fel sem kel a Nap!  

Helsinkiben annyival jobb a helyzet, hogy itt legalább van olyan 5 órán át tartó nappali világosság, de az is minek? Úgyis sötétben mész dolgozni, és mire hazaérsz, már újra sötét is van!

  A finnek ezt a téli napfénytelen időszakot „kaamos” néven emlegetik. A kaamos beleeszi magát a lelkekbe. Egy idő után az ember lelassul, leül és csak néz ki a fejéből. Mit lehet itt tenni? Mire megesszük az ebédet, már sötétedni kezd. Ha legalább hó lenne, attól a táj azonnal világosabb lenne még éjjel is. Talán a D-vitamin segít, de semmi nem pótolhatja a napfényt!