Kétségtelen, a thaiföldi szabadság egyik fénypontja a Kanchanaburi városban a híres híd a Kwai folyón meglátogatása lehet. Évente több tízezer turista él is ezzel a lehetőséggel. Pedig ha erősen tárgyilagosan nézzük, van Thaiföldön ennél több szebb, érdekesebb város, táj, látványosság, attrakció is.

   Ha őszinte akarok lenni, Kanchanaburi város az első látásra nem nagy durranás. Ok, van két szép folyó, két katona temető, négy múzeum, egy vasút, ami átdöcög egy vashídon. Ennek a szépsége még a újpesti északi összekötő híd minőségét sem éri el. Mégis misztikus, de félreértésekkel, tévedésekkel, hamisításokkal teli város ez.

  A legenda 1942-ben kezdődött. Miután a japán imperialista terjeszkedés Délkelet-Ázsiában befejeződött, célba vették India és Kína további bekebelezését is. Az út Thaiföldön és Burmán keresztül vezetett. Mivel a terep erősebb és gyorsabb katonai megmozdulásokra alkalmatlannak bizonyult, megkezdődött egy vasútvonal építése. A történelem ma, “Death Railway“ (Halál Vasút) néven ismeri ezt a 415 kilométer hosszú útszakaszt. Nem véletlenül. Az alig 17 hónapos gyorsított munka több mint 100 000 emberi életet követelt. (Itt pontos adatokat nem lehet közölni mert még a történészek sem tudnak a pontos számban megegyezni.) A kényszerített munkások nagy részben hadifoglyokból és az ázsiai „önkéntesekből“ (u.n. romusha) állt. Közel 80 000 szövetséges katona, és közel 160 000 ázsiai fogoly.

  A kényszermunka kegyetlen körülmények között folyt. Nap mint nap primitív munkaeszközökkel, az őserdőn keresztül, nyirkos, forró légkörben, japán korbáccsal és szuronyos puskával a hátukban. A munkások hulltak, mint a legyek. A halálos áldozatok száma megdöbbentő,  közel 12 ezer angol, ausztrál, holland, amerikai katona és kb. 80-90000 romusha. A vasútvonal (többek között) egy poros kisvároson vezetett keresztül, na, lassan dereng mindenkinek, Kanchanaburin. Itt sürgősen egy hidat kellett felverni. Először egy fahíd, néhány hónappal később alig 200 méterre egy beton-vas átkelő készült el. A világháború végén mindkettőt lebombázták, a vashídat jóval később, 1958-ban újjáépítették. A mai napig megmaradt.

  A világháború után gyorsan feledésbe kerültek a hídak, feledésbe a halottak. Thaiföldön senkinek sem állt szándékában a történteket emlékezetben tartani. Még nem.

  Témaváltás. 1957, Hollywood. Az amerikai filmipar hatalmasakat tapsol, megszületett minden idők egyik legsikeresebb világhírű filmje. Egy évvel később 7 Oscar a jutalom, nem az utolsó elismerés. A film több kitüntetést kap mint amennyi egy veterán elvtárs pufajkáján elfért volna.

  A film középpontjában a fentebb említett kanchanaburi fahíd felépítése, felrobbantása és a két főalak, az angol főtiszt Nicholson és a brutális japán parancsnok Saito párharca áll. Az egyik oldalon Saito aki felsőbbrendűséget kegyetlenségek sorozatával fejezi ki a hadifoglyokkal szemben. Mély lenézéssel tekint le szövetségesekre akik ahelyett, hogy egy konyhakést körbeforgattak volna a hasukban, inkább gyáván megadták magukat. A másik oldalon az eszelős angol főtiszt aki azzal próbálja fajtájának elsőbbséget bizonyítani, hogy saját katonáit kergeti. Teljesen értetlenül elvárja tőlük, hogy a hidat sokkal gyorsabban és jobban felépítsék mint a japánok azt elvárják. A műalkotás (egyik) alapgondolata, a thaiföldi Death Railway illetve a híd áldozatainak szeretne emléket állítani. A film címe: „A híd a Kwai folyón.“

Az elfelejtett, szundikáló városka, Kanchanaburi, hirtelen a thaiföldi turistautak középpontjába került. Százezrek és százezrek akasztottak hátizsákot a hátukra, hogy megcsodálják a hirtelen legendássá váló helyszínt. A csalódás rettenetes volt. Sehol a híres fahíd, de még egy fagerenda sem. A filmben látható dzsungelből sem volt itt semmi. (A filmet Ceylonban forgatták, ott állítólag az őserdő eredetibb volt.) És hol van a Kwai folyó? Kétségbeesve kérdezgették a helybelieket, „Sorry, Bridge, bridge? Kwai, Kwai? Hol?“

Híd ugyan még csak csak volt, igaz csak betonból és vasból, de az sem a Kwai folyón. A félreértésre hamar fény derült. Hollywood nagy baklövést követett el. Ugyan a vasútvonal valóban nagy részben a Kwai folyó közelében haladt, maga a híd azonban a Mae Nam Mae Klongot (a másik folyót) ékesítette.

A cikk nem ért véget, kattints tovább a folytatásért !