Hirdetés

   A Dunakanyar egyik legszebb irándulási célpontja Vác, amit jóval kevesebben látogatnakk, mint a Duna túlpartján lévő Szentendrét vagy Visegrádot. Vác felkeresése garantáltan jó élmény lesz mindenkinek, hisz  igazi  turistacsemege ez a  hangulatos barokk kisváros a régi házaival, kanyargós utcáival, szép templomaival és vendéglátóhelyeivel. 

   Ha valaki szeretne egy jót kirándulni Budapest környékén, érdemes lesz felkeresie a közúton, hajóval és vasúton is könnyen elérhető Vácot, ami Budapesttől alig félórányi távolságra található. Egész évben bőven akad látnivaló  és egyáltalán nincs akkora tömeg  még a főszezonban sem mint például Budapesten vagy Szentendrén. 


Vác térképe


   Vác nevezetességeit a fenti térképen  is látható kijelölt városnéző útvonalon 2-3 óra alatt kényelmesen végig lehet járni, de akár egy teljes napot is eltölthetünk a legfontosabb látnivalók alaposabb felfedezésével. Az eligazodást nagyban segítik a három nyelvű információs táblák  a fontosabb nevezetességeknél, ahol minden fontosabb tudnivalót felsorolnak.
Vác 2


 Már a város főterére az elnyújtott háromszög alakú Március 15.-e térre érve érzi az ember, hogy nem akárhová érkezett. Maga a tér a középkorban is Vác egyházi, gazdasági és kulturális központja volt, és ez ma sincs másképpen.   A tér egyik legszebb épülete a Fehérek temploma  az egykori domonkos rendi templom, amit a szerzetesek jellegzetesen fehér kámzsáiról neveztek el a váciak.  Vác másik  kuriózuma a  templom kriptájában talált 17-19. századi koporsók, melynek múmiái  a Memento Mori kiállításon látogathatók. A főteret színes barokk épületek szegélyezik, köztük a szép Városháza,  az Egyházművészeti Gyűjtemény és a volt Kúria szép épülete, a Bormúzeummal.  A Főtér közepén látható a XIV. században épített gótikus Szent Mihály romjai. A mostani bazilika építéséig, ott állt  Vác székesegyháza.   A 2005-ös főtéri  felújításkor ásták ki a templom alapjait és altemplomát. Most egy  kiállítás szemlélteti a feltárás menetét  és a város történetét.
váci városháza

 

A váci Diadalív - Magyarország egyetlen diadalívét Migazzi püspök emeltette 1764-ben, a Vácra hajón érkező  Mária Terézia tiszteletére aki nem is ment át alatta. A 15 méter magas és  12 méter széles barokk építmény  márványtábláján Mária Terézia  és férje, I. Ferenc császár mellképei láthatók, a másik oldalon pedig  József és II. Lipót valamint  Ferdinánd és Miksa főhercegek kettős mellképei. A képek közti márványtábla a Habsburg dinasztia dicsőségét hirdeti: AETERNE DOMVI, az „örök háznak”.


Vác diadalíve


 A váci Duna-korzó - Magyarország egyik legszebb vízparti sétánya a Főtér közelében a Révállomástól induló Dunaparti sétány, ahol jó időjárás esetén sokan sétálnak és kerékpároznak. Errefelé vezet a Dunakanyar legnépszerűbb kerékpáros útja, az Újpesttől egészen Szobig vezető szakaszon.


 Váci dunapart

 


    Vác templomai közül az 1761 és 1777 között épült klasszicizáló későbarokk stílusú Székesegyház a legjelentősebb.  A  díszes barokk téren található épület belsejét szép freskók ékesítik.  Érdemes még megnézni a a Ferencesek templomát a Hétkápolna kálváriát  és  a Szentháromság téri Piarista templomot is a különleges a velencei metszett tükörüveg főoltárával.
Vác székesegyház
Akciókat kínáló Váci szálláshelyek:

 

  Booking.com

 


TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.