A közösségi média előretörésével egyre nagyobb szerepet kapott az utóbbi években, hogy melyik városból hány ember posztol. Ennek köszönhetően pedig fel lehet állítani egy toplistát a turisták között legnépszerűbb városokból. Íme a lista!
A lista alapján le lehet vonni egy-két következtetést a turisták jelenlegi utazási szokásairól: népszerűek az igazi üdülőparadicsomok is, de összességében több a főváros, ami valamilyen jelentős történelmi vagy építészeti remekművel rendelkezik. Erre jó példa Prága, vagy éppen Budapest – se Csehország, se Magyarország nem túl nagy ország, mégis, a fővárosuk fel tudott kerülni a listára, rendkívül jelentős történelmi és kulturális értéke miatt. Olyan városokat (országokat) tudtunk megelőzni a listán, amik gazdagabbak és lakottabbak nálunk, de míg például Németország kiegyensúlyozottabb teljesítményt tud nyújtani (magyarul több város is fent van a listán), addig hazánkban egyetlen egy olyan vidéki város sincs, aminek a nemzetközi reputációja akárcsak megközelítené Budapestét.
Érdemes azt is megfigyelni, hogy az olyan városok, ahol a modern művészetek dominálnak és inkább már nyaralóvárosok is lehetnének az elhelyezkedésük alapján (Valencia, San Sebastian) bár fent vannak a listán, nem tudnak ringbe szállni a klasszikus, történelmi értékekkel rendelkező nagyvárosokkal. A top 10-et is érdemes megfigyelni – a felsorolásból csak Monaco és Barcelona nem a tipikus történelmi látnivalókkal rendelkező város. Viszont az, hogy Róma van az első helyen, több dolgot is bizonyít: a jelenlegi turistának igenis van igénye a történelmi látnivalókhoz és akár a kikapcsolódás rovására is inkább az ikonikus városokat látogatják meg.
És íme a lista növekvő sorrendben:
- Dublin
- Valencia
- San Sebastian
- Fira
- Amszterdam
- Porto
- Berlin
- Athén
- Granada
- Salzburg
Utazási Tipp |
- Bécs
- Verona
- München
- Lisszabon
- London
- Madrid
- Prága
- Budapest
- Firenze
- Monaco
- Velence
- Isztambul
- Párizs
- Barcelona
- Róma
Facebook Oldalunk
Facebook Csoportunk