A világban a riói karnevál ellopja a showt az összes többi dél-amerikai farsangi mulatságtól, de azért a perui kecsua karnevál sem panaszkodhat nemzetközi hírnév tekintetében azóta, amikor 2014-ben felkerült az UNESCO kulturális örökség listájára. 

A peruiak által csak Candelariának nevezett, a Szent Szűz tiszteletére tartott felvonulást Punoban, a Titicaca-tó partján rendezik meg minden februárban. A 3800 méter magasan fekvő  város gyakorlatilag egész évben erre a nagyszabású ünnepségre készül. A candelaria egy különös egyvelege a spanyol hódítók által szelíden az őslakosokra hagyományozott katolikus ünnepi rítusoknak, és a mellette még ma is elevenen élő andoki indián hagyományoknak. Így nem csoda, hogy a Szűz tiszteletére megrendezett, két hétig tartó színpompás felvonulásoknak egyaránt részesei az extrém ruhakölteményekben megidézett ördögök, angyalok, és védőszentek, de velük együtt felvonulnak még hagyományos pánsípokkal és dobokkal az inka világ örökösei is, láma szőrből készült ponchóikban, és jellegzetes andoki füles sapkáikban. A choliták jellegzetes keménykalapja viszont megint más tészta.      

A fiesta a hónap elején tartott hajnali misével veszi kezdetét, amelyet nyomban egy pogány megtisztulási ceremónia követ.  A szertartás  során hálájukat fejezik ki a gondoskodó földanyának, Pachamamának. A punoiak többsége természetesen mindkét ceremónián egyaránt részt vesz, apró, koka levélből formált golyócskákat rágcsálva. Ez utóbbi nem a szertartások, hanem a mindennapok része, mivel - a hiedelem szerint az istenek által ajándékozott szent növény - a koka ami megkönnyíti az indiánok mindennapi kemény munkáját a ritka levegőjű, zord magaslati körülmények között. A liturgikus eseménysor keretében másnap körbe járnak a város utcáin a Szűz képmásával, amit egy fergeteges felvonulás követ. Több, mint háromszáz zenekarral kísért, hagyományos viseletekbe öltözött csoport indul útnak a világ legmagasabb hajózható tava a Titicaca partjáról, hogy a város utcáin tánclépésben, kilométereket róva elérjenek a főtéren található katedrálisig. A két hetes ünnepség alatt több tízezer táncos és muzsikus fordul meg a városban, ahol ilyenkor egy gombostűt sem lehet elejteni. (Ha másnak nem is, de azért a hideg söröket kínáló cholitáknak valahogy mégis utat enged az utcák szélére szorított tömeg.)  

Az útvonal mentén pedig egymást érik a tribünök, ahol ezrek várják, hogy köszönthessék a felvonuláson résztvevőket. Mára nemcsak a környező andoki településekről, beleértve a közeli Bolíviát is, érkeznek az ünnepségre az ünnepi viseletbe öltözött csoportok, hanem külön repülő járatokkal érkeznek Limából, és az ország más távoli vidékeiről is. Az errefelé őshonos kecsua és aymara indián csoportok mellett a partvidék és Amazónia is képviselteti magát a saját közösségeik hagyományos viseletével, zenéjével, és táncával. Természetesen az ünnepségre visszatérnek a punoi gyökerekkel rendelkezők, nem csak az Peruból, hanem az egész nagyvilágból is. Ráadásul akiknek még megvan, hozza magával az ősi maszkokat, amik egy-egy kisebb csoportot, szomszédságot reprezentálnak. A csoportok a két napig tartó fő felvonulása előtt napokig gyakorolnak, amitől napközben hosszú órákra ünnepi zsibongással telik meg a városközpont. Ezután éjszakánként, a sikeres próbák örömére, hajnalig táncolnak, és mulatoznak a résztvevők.    

Az ünnepség eredetét tekintve nem a Dél-Amerikát átszövő karneváli ünnepségek sorába tartozik. A hagyomány szerint a La Paz meghódítására készülő Tupac Catari aymara uralkodónak útba eset Puno, és ha már arra járt, egyúttal ezt a várost is el akarta foglalni. A túlerőben lévő sereggel szemben Puno lakosai nem tudtak kellő fegyverest felvonultatni, helyette a legszentebbnek tekintett Virgen de la Candelariával vonultak ki a templomból. Ezzel közel egy időben Tupac Catari seregei elálltak a vérontástól, és visszavonultak. Ezt Puno népe a Szűzzel való viszont fenyegetés sikerének tudta be, amiről azóta is minden évben pont a karneváli időszakban emlékeznek meg. A Candelaria  a hatvanas években vált nagyszabású ünnepéllyé, de azóta is egyre csak nő az erre az alkalomra ide sereglő ünneplők, és kíváncsi látogatók száma.       

Ha valaki februárban Peruban jár, semmiképpen se hagyja ki ezt a kiemelkedő kulturális eseményt. Limából legegyszerűbben repülővel lehet eljutni a 40 percre található Juliaca repterére, vagy busszal 6-7 óra alatt Cuzcoból, ha közben nem kap defektet a jármű, amiben még véletlenül sincs semmiféle emelővas.  :-)