A nyári turistaszezonban sokan kelnek útra a Balaton vagy a Velencei tó irányába az M7-es autópályán. Elsősorban nekik ajánljuk, hogy keressék fel Székesfehérvár közelében Magyarország legnagyobb római kori ásatását, mely mindössze 3-4 percre található az autópályától.
Kivételesen érdekes utazási élményben lesz része annak, aki felkeresi a Dunántúl közepén Tác község mellett az egykori Gorsium területét. Már Táca főútjáról a temető meletti útbaigazító táblai is jelzi, hogy hová igyekszünk, hiszen egy római mérföldben adja meg a régészeti park 1480 méteres távolságát. Maga a felltáárás 1958-ban kezdődött és még most is tartanak a munkálatok ezen a kivételesen nagy méretű táci régészeti parkban. A feltárt ókori leleteknek otthont adó parkban megtekinthetők az előkerült emlékek, melyek közül a legjelentősebb leleteket az állandó kiállításon mutatják be a látogatóknak. Kb. 2 órát érdemes betervezni a látogatásra, ha valaki szeretné alaposan megismerni ezt a régészeti múzeumot.
VIA AD PORTUM:
A régi várfal déli oldalán a fal mellett épített úton egy Kr.u. 4.. századi erődfalhoz lehet jutni, ami a IV. század római provinciáinak várépítkezésre jellemző legyező alakú saroktoronyban végződik. A nyugati kapuk között pedig két 45 méterre elhelyezkedő négyzet alakú oldaltorony található. Az egykori erődön belül, a várfal mellett több kicsi, egy helységből álló lakóházat lehet látni. A fákkal szegélyezett úton haladva lehet megtalálni a jelentős rómaikori település Kr. u. 4. századból származó kelet-nyugat tájolású főutcáját lezáró erőd kapuját. Az egykori kaput kívülről kétoldalán a pilléreihez csatlakozó két torony védte. Az előtte lévő még fel nem tárt épület egykori rendeltetését még nem tudni. A kapu mellett található Kr. u. 2.-3.. századi épületek maradványai részben az erődfal és a déli kaputorony alatt láthatóak.
VIA AMASIA:
A régészeti park útja mellett kerültek elhelyezésre a feltárások során előkerült faragványok, sírkövek, mitológiai jelenetek. Az út az egykori városközpont nyugati végéhez visz, ahol a nyugati városkapu és a városfal látható. A körsétát a széles nyugat-kelet irányú főutcán lehet folytatni, bal kéz felől lehet látni a 4. századi helytartó palotáját (Palatium).
Ezután helytartó testőrségének laktanyája, továbbhaladva pedig egy ókeresztény bazilika homlokzata is látható a parkban. A bazilika belső terében egy korábbi épület falfestményei tekinthetők meg.Ezután a látogatók az észak-déli főutca (cardo maximus) kereszteződéshez érnek, ahol a II. századi egyházi vendégházának maradványai és a keleti oldaán az épület romjai fölé épített második ókeresztény bazilika emelkedik Az ókori pincét is eredeti formájában rekonstruálták.
Nyiltvatartás és belépő árak:
November 1. – március 31.:
keddtől vasárnapig 08:00- 16:00 óra
Április 1. – október 31.:
Keddtől vasárnapig 10.00-18.00 óra
Belépő díjak:
felnőtt; 1200 Ft
diák, nyugdíjas; 600 Ft
családi jegy; 2500 Ft
csoportok; 1000 Ft
Megközelítés: az M7-es autópályájáról a szabadbattyáni lejárónál
GPS koordináták: 47.090006788989555, 18.42069906571094
Facebook Oldalunk
Facebook Csoportunk