Hirdetés


  A szálláson kívül étkezésre is be voltunk fizetve. Ez nagyon praktikus módon úgy volt megoldva, hogy talonokat (ma inkább ticketnek neveznénk) kaptunk, amivel szinte mindenhol lehetett fizetni, még élelmiszerboltban is. Mi – és ezen a családot és a barátnőmet értem - többször ebédeltünk a „hajónktól” nem messze a parton lévő nádfedeles halvendéglőben.
Ami az „osztály” felügyeletét illeti eléggé szabadon engedtem őket, elvégre már majdnem felnőttek, többen közülük már nagykorúak voltak. Naponta egyszer – este 6-kor – mindenkinek kötelező volt megjelenni a házánál, itt leellenőriztem meg van-e mindenki. Megbeszéltük, ki mit csinált, van-e valami gondjuk és mehetett mindenki a dolgára. Persze spontán módon gyakran összefutottunk, strandon, boltban, városban sétálva, fagyizóban. Mi is felhőtlenül nyaraltunk. Szuper időnk volt, sokat strandoltunk, napoztunk. A víz kellemes meleg volt, de volt egy „szépséghibája”, minduntalan medúzákkal találkoztunk. Ennek nem örültünk. Esténként sétáltunk a bazárban vagy csak a városban. Albenán kívüli programokat is szerveztünk. lyenkor előtte mindig felajánlottam a „gyerekeknek” is hogy csatlakozhatnak hozzánk. Egy napot Várnában töltöttünk. Körbejártuk a Régészeti múzeum körül lévő hatalmas parkot, majd a város főterén megnéztük a neobizánci stílusban épült sokkupolás gyönyörű katedrálist és a közelében lévő óratornyot, majd sétáltunk a fő utcán.

Várna

  Itt ebédeltünk egy teraszos étteremben. Utána kisétáltunk a tengerpartra. A part mentén több kilométeren keresztül park húzódik, sok szép virágágyással, fákkal, sétányokkal, díszkapuval. A parkban található a Tengerészeti múzeum, udvarán ágyúcsövek, horgonyok, közelében a híres torpedóhajó, amely most múzeumhajó. Természetesen megnéztük ezeket is. Tovább sétálva az Akvárium épületében a tenger nyüzsgő élővilágával ismerkedtünk meg. Útban visszafelé leszálltunk a buszról Aranyhomoknál. Aranyhomok Bulgária hatalmas, reprezentatív tengeri fürdőhelye luxushotelekkel, kaszinóval, áruházi negyeddel, egzotikus éttermekkel. Kicsit beleszagoltunk, hogy hogyan lehetne nyaralni errefelé egy pénzes turistának.
Egy másik alkalommal Balcsikra kirándultunk. Idegenforgalmi vonzereje a várostól 2 km-re található Mária román királyné által 1931-ben olasz építészek által építtetett nyaralókastély. A sziklateraszokra épített, botanikus kerttel körülvett, több épületből, pavilonokból, sétányokból, pergolákból álló nyaralóhely romantikus látvány. Található itt minaret, kilátóterasz kőtrónusokkal, vízesés, kápolna, kaktuszkert, rózsalugas szobrokkal – látványos, de nagyon eklektikus volt az egész (kicsit a Székesfehérvár melletti Bory várra emlékeztetett).

Balcsik

Legszebb kirándulásunk a bolgár tengerpart déli gyöngyszeméhez, az ódon hangulatú műemlékvároshoz köthető. Már az út is fantasztikus volt. Szárnyashajóval – mintegy két óra alatt – repültünk a nyílt tengeren Neszebar partjaihoz. A hajókikötő mellett – rögtön megérkezésünk után - a sógorom egészen apró, frissen sült halakat vett, mindnyájan megkóstoltuk. Neszebar, Naposparttól délre egy kis félsziget, amit egy autóút köt össze a szárazfölddel. Az út közepén egy török időből származó szélmalom található. Emlékszem itt a malom felé vezető úton gyerekek kagylókat, asszonyok kagylóból fűzött láncokat árultak. Természetesen mi is vásároltunk belőle. Azt hiszem én is itt alapoztam meg – mára már tetemes mennyiségű – kagylógyűjteményemet és a kagylók és egyéb tengeri herkentyűk iránti rajongásomat. Minden tengerparti nyaralásom alkalmával magam is gyűjtettem és néhány különlegeset vásároltam is hozzá. A kagylóimon kívül tengeri csillagjaim, tengeri csikóm és csigáim is vannak. Ezek ma is a dolgozó szobám legfőbb dekorációi.  A várost az időszámításunk előtti VI. században görög (dór) telepesek alapították. Az évszázadok során e kis sziget a római birodalom, a bizánci császárság, több száz éves török fennhatóság majd bolgár fejedelemség uralma alatt is állt. Mindezek felfedezhetők a megmaradt - változatos stílusokat magánviselő - műemlék épületeken. Legjobb állapotban a középkori bizánci templomok maradtak, de láthatjuk a legrégebbi görög falmaradványokat, görög katolikus templomokat, török fürdőt és a hagyományos neszebari polgári építészet kétszintes – alul kő – felül fa házait is.

Neszebar

  Körbejártuk az egész szigetet, gyönyörködtünk a kis utcákban, a házakban, a műemlékekben, az érintetlen történelemben. Emlékbe – magunknak – kis agyag amforákat vettünk. Az árkádos Meszambria (Neszebar görög neve) étterem teraszán ebédeltünk. Késő délután búcsúztunk el a városka megragadó és különleges világától. Visszautunk kicsit kalandosra sikerült. Valahol, a nyílt tengeren egyszer csak megállt a hajónk és hosszú ideig nem indult tovább. Nem értettük mi történt, talán a hajó hibásodott meg. Feltámadt a szél is, hajónkat óriási hullámok dobálták. Egy idő után már féltünk. De a háborgó tenger látványa azért lenyűgöző is volt. Végül kiderült, hogy nincs semmi baj, csak a várnai kikötő telített volt és nem engedtek be bennünket. Így aztán épségben és élményekben gazdagon tértünk vissza szálláshelyünkre.  Egy hetes nyaralásunk utolsó napján – a fürdőzés mellett – ajándékokat vásároltunk az albenai bazárban. 1 leváért lehetett kapni pici fából faragott (bizánci kupolára emlékeztető alakú) tégelyeket kis fiola tradícionális bolgár rózsaolajjal – ilyet mindenkinek hoztunk, de vettünk bolgár népi kerámia edényeket (tányér, kancsó, kávés készlet stb.) és piros bolgár szőtteseket is.  Vonattal, az idefele úthoz hasonlóan fekvőhelyes kocsikban és ugyanazon az útvonalon utaztunk haza. Mindenki elfáradt ugyan, de - egy fantasztikus osztálykirándulás, tengerparti nyaralás emlékével - épségben tért haza.

                                                   Szerző & fotók:   Sutusné Grébel Irén

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.